Érdekelne, hogy a vb előtt hányadik helyre várta a csapatot.
Nem jósolgattunk, nem számolgattunk, úgy vágtunk neki a világbajnokságnak, hogy minden mérkőzést meg akarunk nyerni. A csoportmérkőzések alatt igyekeztünk ráhangolódni a negyeddöntőre, amelyben a spanyolokat vártuk, a papírforma alapján velük kellett volna játszanunk, de a szerbek jöttek.
Furcsa torna volt, hiszen egy igazán „kemény” mérkőzést vívott a válogatottja, és ezt nagy csatában, hosszabbítás után elveszítette, ezzel pedig megpecsételődött a sorsa…
Mindenkinek szíve joga, hogyan vélekedik erről. Ugyanakkor én azért óvatosabban fogalmaznék, mivel Rómában kétszer játszottunk azzal a német csapattal, amelyik az Európa-bajnoki címvédő, a tavalyi pekingi olimpián elődöntős Montenegrót legyőzte a nyolcaddöntőben. A 7-7-es döntetlen után 9-6-ra nyertünk. Én nem jelenteném ki, hogy a szerbek elleni volt az egyetlen nehéz összecsapásunk a római seregszemlén.
Hosszabbítás után kaptunk ki a szerbektől (MTI/EPA)
A 2007-es Világliga után honlapunk kérdésére kijelentette, szó sincs „szerbfóbiáról”, még most is ezen a véleményen van?
Nekem biztos, hogy nincsen szerbfóbiám…
És a játékosoknak sincsen?
Azt tőlük kellene megkérdezni. Egyébként nem láttam, hogy bárkinek is a csapatból fóbiája lett volna, azt ugyanis nem nevezném annak, ha valaki az egyébként jó teljesítményét egy kapott vagy nem lőtt gólt eredményező hibával lerontja. De ha valakinek teszik a kifejezés, hogy szerbfóbia, hát használja…
Miért nem tudtuk legyőzni a szerbeket?
Akadt olyan játékosom, aki nem tudott felnőni a feladathoz, de voltak olyanok is, akik nagyszerű teljesítményt nyújtottak a szerbek ellen. Csakhogy talán egy kivétellel – nevet nem mondanék -, még ők is követtek el hibákat. Márpedig ha nincsenek ezek a hibák, nyerünk, de még a hibák ellenére is legyőzhettük volna a szerbeket, ha semleges a bíráskodás.
Ha már a bíróknál tartunk, mit követett el 8-7-es magyar vezetésnél, amiért a lelátóra zavarták?
Az egyik játékvezetői hiba éppen az én kiállításom volt. Mintegy két méterre álltam az óra mellett – a bíró egyre -, és rámutatva jeleztem, hogy zéró, lejárt a szerbek támadóideje. Ennyi történt… A szabályok szerint ez nem minősül piros lapot érő reklamálásnak, véteknek. Meg kell nézni, hogy miképp viselkedtek az edzők később, az elődöntők és a döntő alatt, ötvenszer, százszor vehemensebbek voltak, mint jómagam.
Keményt kiállították, s két meccsre el is tiltották (MTI)
Ráadásul az egyik elődöntőben éppen az a játékvezető fújta a sípot a parton, aki engem kiállított, ám akkor nem kifogásolta a szakvezetők viselkedését, vagy valamiért nem vette észre.
A szerb válogatott elleni szoros, kiélezett mérkőzésen – hadd fogalmazzak úgy -, erősen elfogultnak éreztem a bíráskodást.
Érez mögötte szándékosságot?
Annak tűnt, de maradjunk annál, hogy elfogultak voltak.
Az elfogultság pedig jöhet érzelmi alapon vagy reflexszerűen, éppen ezért ne feltételezzünk szándékosságot. Tény: 7-5-ös vezetésünktől kezdve durva, gólt eredményező játékvezetői hibák voltak, ráadásul valamennyiszer a mi kárunkra tévedett az olasz bíró. Megtörtént, hogy egy akción belül kétszer is hibásan ítélt Gomez, és így kaptunk gólt. Nem csak én látom ezt így, több élcsapat edzője is észrevette, és később jelezte nekem. A bíró és a kapufa egyaránt a pálya tartozéka, fogalmazhatunk úgy is, hogy ezúttal nem véletlenül volt ferde a kapufa.
A kiállítása befolyásolhatta a végeredményt?
Biztos vagyok benne. Nem véletlenül ül az edző háromszáz vagy annál is több mérkőzésen ugyanazon csapat kispadján, ő is a 13+1-es alakulatnak a része. A játékosok hozzászokhattak, bizonyos helyzetben hogyan reagál, értenek egy-egy gesztusából, grimaszából is. Éppen ezért a kiállított tréner helyét hirtelen átvevő edző szerepe nem könnyű. Igen, a játékosoknál zavart okozhatott a száműzetésem…
A világbajnokság után adott nyilatkozatában csalódásként értékelte az ötödik helyét, de ehhez hozzátette: nem a játékosaira, hanem magára dühős. Miben hibázott?
Elsősorban abban, hogy elfogadtam, hogy időben ilyen szűkös legyen a felkészülés, nagyon hiányzott az a tizenegynéhány nap, amivel kevesebb időt gyakorolhattunk a világbajnokságra.
A szerbek többet készülhettek nálunk, ez meg is látszott a budapesti és a római találkozónkon egyaránt. Az, hogy a szükségszerűnél ezúttal kevesebb idő állt a rendelkezésünkre, a sok felkészülési mérkőzés miatt sűrűbbé tette programunkat, és csúszott a csapat kijelölése is, a kiválasztott 13-mal kevesebb idő maradt a gyakorlásra. Utólag az sem volt helyes, hogy a korábbi tapasztalatok alapján túlságosan bíztam abban, hogy magától elsimulnak a felkészülés alatt felmerülő gondok.
Ezek az öltözőre tartoznak, nem is beszélnék többet róluk.
Arról viszont beszélhetne, hogy a most kimaradt, egyaránt háromszoros olimpiai bajnok Szécsi Zoltánnal és Kásás Tamással előrébb végezhettünk volna Rómában?
Ezt sohasem tudjuk meg. Ami Szécsit illeti, ha szépen meggyógyul, újra kiváló teljesítményre lehet képes, amellyel visszaszerezheti a helyét a keretben, majd a csapatban is.
Kásással abban állapodtunk meg, hogy ezt a nyarat kihagyja, rendbe hozatja az orrsövényferdülését. Úgy tudom, a műtétre még nem került sor, remélem, mielőbb megejtik, és meglesz a haszna annak, hogy nem szerepelt a világbajnokságon.
Ötödik helyen végzett a válogatott (MTI)
Mik a Rómában eltöltött két hét pozitívumai?
Az, hogy ilyen összeállításban és ilyen rövid felkészüléssel a hátunk mögött nyíltsisakos, hosszabbításos mérkőzést játszottunk a későbbi világbajnok, összeszokottabb szerbekkel, akik ellen nem kevesebb mint tizenhárom emberhátrányt védekeztünk ki, amire nem is emlékszem korábbról.
Már most versenyképesek vagyunk a legjobbakkal, s bár számomra csalódás az ötödik hely, ez mindenképpen biztató a jövőre nézve. A végcél ugyanis a londoni olimpia.
