A kortárs cigányprímás, és új zenei stílusteremtő Roby Lakatos majd negyedszázada él Belgiumban. Hétgenerációs muzsikuscsalád sarja, a pesti konzervatórium átmeneti növendéke, több világhírű szimfonikus zenekar visszajáró vendégművésze, a világ zenei színpadainak kedvelt és világsztárként kezelt hegedűvirtuóza. Parfümdizájner és zenei producer.
Így a bevásárlószezon végén milyen mérleget von? A CD-iből vagy az új parfümjéből kelt el több?
Ezt most még nem tudom biztosra megmondani. De sajnos a mostani piaci helyzet semelyik portékámnak nem kedvez. Volt olyan lemezem, amely 300 ezer példányban fogyott el a világban, de a tavaly karácsony előtt megjelent, barátaimmal készített album (Roby Lakatos with musical friends – többek között Repinnel, Grappellivel és testvérével, Tony Lakatossal) egy egészen más gazdasági helyzetben került a boltokba. Mostanság nincs az embereknek annyi pénzük vásárolni, így a másfél éve Franciaországban kifejlesztett Lakatos-parfüm előretörése is alighanem várat még magára. Pláne úgy, hogy a tavalyi év végén majd két hónapot kórházban töltöttem, nem is volt erőm menedzselni a fűszeres, indiai jázmin- vagy dohányillatú női és férfi parfümöt. Egyébként ezek egyelőre még csak a Benelux államok bizonyos üzleteiben kaphatóak.
A „cigányzene merénylője”
A Carnegie Hallban adott január 27-i koncertje után vagy húszan fagyoskodtak az aláírására várva a hátsó kijárat előtt. Volt köztük egy japán hölgy, aki mesélte, hogy az internetes ismerkedési fórumon, a Facebookon külön rajongótábora van. Megnéztem, és a 90 százalékuk külföldi.
Nincs ebben semmi extra. Engem otthon viszonylag ritkán látni. Majdnem 25 éve élek Brüsszelben, Magyarországon átlagban évente jó, ha egy koncertem van. Nem hívnak annyit, mint testvéremet, Tonyt, és hát szerencsére azért elég sűrű a programom is. Bár a magyar közönséggel mindig mindenhol találkozunk, és bizony mindig fejtörést is okoz összeállítani nekik a programot. Sokan volt 56-osok, akiknél kicsit megállt az idő. Egy prímástól ők mindig azt várják, hogy klasszikus cigányzenét játsszon. Még ha mindenben nem is tudok megfelelni nekik, azért mindig különös érzés a velük való találkozás egy-egy fellépés után. Most itt ezen a turnén is North Carolinában, a Duke Egyetemen adott koncert után is az első akivel találkoztunk magyar volt. (A turné állomásai – Kansas, Durham, New York, New Brunswick, Washington, Richmond – a szerző.) A kedvencem egy Los Angeles-i néni volt, alig túl a 90-en, és minden amerikai fellépésemre eljött. Szegény nemrég halt meg, sajnos nem hagyott rám semmit…
Mikor játszott először Amerikában?
Épp 10 éve volt egy nagy buli a Central Parkban, ahol Quincy Jones meghívására játszottam. Utána többször is muzsikáltam az országban. New Yorkban felléptem a Lincoln Centerben is, de 2006-ban már szerepeltem itt a Carnegie Hallban, igaz, az akkor egy jóval kisebb terem volt. Éppen azért nagyon meglepett és meg is hatott, hogy a mostani koncert telt házzal ment. Hála istennek úgy éreztük a színpadról, hogy a közönség jól szórakozott. (Ezt bizonyítja az állva tomboló közönség is – a szerző.) Tudtuk, hogy a jiddisül éneklő Myriam Fuksszal, Michel Camilo zongoravirtuózzal, és Iva Bittová énekesnővel adhatunk valami izgalmasat New Yorknak.
A műsor változatossága ellenére is engem leginkább egy jazzkoncertre emlékeztetett. Jiddish és roma zenei betétekkel, csak elenyésző klasszikus zenei feldolgozással.
Ez nem jazz volt. Amit én csinálok annak az a neve, hogy “unorthodox cigányzenefúzió”. Camilo szereplésével természetesen jazzt is játszottunk, de ez az egész alapvetően egy műfajok keveredéséből álló muzikális maszlag. Reményeink szerint igényes és színvonalas stílusban, klasszikus zenedarabok ötvözésével.
Roby lakatos zenekara
Szakcsi Lakatos Béla kollégája, a legismertebb hazai roma jazzmuzsikus önt a “cigányzene merénylőjének” is nevezte.
Ő sokszor nyilatkozza azt, hogy meghalt a cigányzene, meg hogy én vagyok az aki “kinyírta”. Amikor találkozunk és jókat beszélgetünk, mindig megkapom ezt tőle én is. Ami azt illeti, 20 éve elkezdődött egy zenei revolúció, amely minden műfajt érintett. A cigányzene viszont megrekedt ugyanazon a szinten. Ez engem nagyon idegesített, és elkezdtem kísérletezni: kicseréltem hangszereket, a gitárral és a zongorával új elemeket kezdem beépíteni. Megpróbáltam a klasszikus zenét, a jazzt és a roma muzsikát ötvözni. Amikor a dolog működni kezdett tudtam, ez is valódi cigányzene, csak más formában. Az igaz, hogy Pesten eltűntek az olyan helyek, ahol lehetett igazi cigányzenét hallgatni, de amit én elkezdtem a 80-as évek közepén, az egyfajta megújítása volt a tradicionális cigányzenének. Annak ellenére, hogy vannak új stílusú tehetséges fiataljaink – például a Besh o drom együttes, Palya Bea cimbalmosa, a Lukács Miki, vagy Balogh Kálmánék -, sajnos Magyarországon nem alakultak ki olyan új zenei kávéházak vagy éttermek, ahova az emberek azért mennek, hogy ilyen típusú modern cigányzenét hallgassanak.
Ezért is alapítottak barátaival inkább Brüsszelben muzsikus kocsmát?
Yehudi Menuhin volt a kedvenc vendége
Alapvetően igen. Úgy éreztem, hogy az etnikailag kevert Brüsszel jó terep lehet erre. Még nem voltam 20 éves, amikor egy szerződéses meghívással elutaztam Belgiumba. Liege-ben hét hónapig zenéltem, ez elég volt ahhoz, hogy megalakítsam az első zenekaromat. A kezdeti sikerek hatására felbátorodtam, és egy üzletember barátommal közösen megcsináltuk azt a brüsszeli éttermet, amely a rákövetkező évtized egyik legkedveltebb művésztalálkozó-helyévé vált. Tizenkét évig én feleltem a koncertek összeállításáért, amolyan zenei producerként. A két évvel ezelőtt bezárt Les Ateliers de La Grande Ile-t a mai napig világhírű étteremként említik. Kuncsaftjaink között a városban koncertező aktuális világsztárok mellett sokszor feltűnt legkedvesebb vendégem, Yehudi Menuhin is, akinek emberileg és szakmailag is rengeteget köszönhetek. Például azt is, hogy nem sokkal a halála előtt az Európa Parlamentben rendezett koncertjére meghívott vendégzenészként, és ott játszhattam az angol királynő és több más király előtt is. Menuhin elképzelhetetlenül közvetlen és szerény ember volt. A 80. születésnapja alkalmából rendezett nagy koncertje után, mint lovagot, a királyi palotába várták hivatalos vacsorára. Miután annak vége lett, a rá váró limuzint hozzánk irányította. Eljött egyenesen a királyi palotából! Rendelt egy nagy borscs levest, néhány vodkát, és a hajnali zárásig maradt.
A bepöndörített bajusza ugyanúgy védjegye, mint a kritikusok által az ördög hegedűseként jellemzett betyáros viszonya a hegedűhöz. Bonyolult dolog ilyen dekoratív arcszőrzetet kezelni?
Ez az egész csak egy hülyeségből kezdődött. Az első albumom fotózása előtt amíg vártam a beállításra, unalmamban játszottam a bajuszommal. Aztán amikor elkészült az egyik fotó, azt mondta a lemezkiadó pruducere, hogy ez kell neki. Azóta így maradt. Semmi gondom vele. Állítólag sok női rajongómnak ez is bejön, nem csak a muzsika. Közben – mivel a család szerint nagyon hasonlítok egy nagy muzsikus elődömre, Bihari Jánosra – ez a bajusz egyben tisztelgés is felé.
Egy sikeres magyar cigányembertől talán sokan elvárnák, hogy vállaljon valamilyen jószolgálati missziót a romák körében.
A lehetőséget nem az iskolapadban, hanem a terepen leltem meg
Legutóbbi pesti koncertem – ami tavaly nyáron, Pesten, a Városháza Parkban volt – teljes bevételét felajánlottuk egy beteg kissrác kezelésére. Időnként csinálok ilyeneket, de nem szoktam nagydobra verni. Az, hogy milyen otthon cigánynak lenni? Meg hogy mekkora a rasszizmus? Ehhez nemigen van elég tapasztalatom, úgyhogy inkább nem is szoktam hozzászólni az ilyen dolgokhoz. Egy biztos, ha valaki muzsikus akar lenni, akkor ahhoz nem feltétlenül kell iskola. Külföldön még mindig jobban boldogulhat az ember, én is azért hagytam abba a konzervatóriumot egy év után, mert a lehetőséget nem az iskolapadban, hanem a terepen leltem meg.
A mostani koncertturnéjuk Európában folytatódik, majd Ázsia és az arab világ felé mennek. Magyarországon mikor láthatja a közönség?
Még nem tudom, hogy megyünk-e koncertezni. A Tavaszi Fesztivál már évek óta próbál hívni, de rajtam kívülálló okokból sajnos ezeddig még egyszer sem jött össze. Tony bátyámnak ezzel nagyobb szerencséje volt. Mi azért így sem fogunk unatkozni. Sokat kell még együtt játszanunk ahhoz, hogy ez a 2006-ban összeállt új formáció tökéletesen összecsiszolódjon.
Ez jelentheti azt is, hogy a megfiatalított zenészeivel elkészítik első közös albumukat is az idén?
Igen. Legalábbis ez a tervünk. De addig nem tudok semmi konkrétumról beszélni, amíg nem írjuk alá a szerződést a lemezkiadóval. Amit szeretnénk, hogy ennek a fiatal, alig 20-25 évesekből álló társaságnak a lendületét, energiáját és tehetségét érvényesítve valami szenzációs produkciót hozzunk létre. Talán lesz benne Bartók éppúgy, mint argentin tangó.
