Élet-Stílus

Szocreál: sírjunk vagy nevessünk?

admin
admin

2008. 07. 11. 12:31

A csütörtökön megnyílt Szocreál - Festészet a Rákosi-korban című kiállítás kurátora szerint még nem dőlt el, hogy az ötvenes évek egyeduralkodó irányzata művészet vagy csak üres propaganda volt-e. A debreceni MODEM-ben óriási Lenin-, Sztálin- és Rákosi-képek mosolyognak a látogatókra.

Egyelőre nem lejátszott meccs, hogy hova tegyük a művészettörténeten belül a szocialista realizmust – véli Rieder Gábor, a tárlat kurátora. A retródivat hatására sokan egyszerűen ma már vizuális geget látnak egy úttörők közt mosolygó Rákosi-képben, vagy éppen a Füttyös kalauz című „zsánerképben”. Az avantgárd elkötelezettjei a történelem kerekét visszaforgató anti-művészetnek, a kérlelhetetlen kommunista-ellenesek pedig üres politikai propagandának látják a szocreált. Tizennyolc évvel a rendszerváltás után a művészettörténész szerint eljött az idő, hogy végre a széles közönség és a szakma is szembe nézhessen a Rákosi-kor kísérteteivel, az ötvenes évek sztálinista képzőművészetével.

Rozs János: Úttörők (1950, olaj, vászon)

Rozs János: Úttörők (1950, olaj, vászon)

Rieder szerinte egy tágabb művészetfogalomba beleférnek a MODEM falain bemutatott – az idealizált helyzetekben ábrázolt diktátorokat, vagy csak az egyszerű szocialista embertípust magasztaló – festmények, de szűkebb értelemben is van köztük olyan, amit besorolhatunk a „művészet” kategóriába. A kurátor a FigyelőNetnek elmondta, hogy igazi nagy felfedezésre – a művészi színvonalat tekintve legalábbis – ne számítsunk. A falakon megcsodálhatunk e szempontból néhány egész jó képet, számos közepeset és jónéhány csapnivalót – mondja a művészettörténész, aki szerint talán pont ezen a tárlaton alakulhat ki a szocreál újfajta megítélése.

Rákosi a múzeumi aurában

Az 1956-os forradalom leverése óta ugyanis egyre gyűlik a por a szocreálon, a Kádár-kor óvatosabb művészetcsinálói igyekeztek elfelejteni vakbuzgó elődjeiket, a neoavantgárd pedig ügyet se vetett a hivatalos irányzatokra. Az egy-két elszórt, korábbi, szűk körű próbálkozás után ez az első nagy történeti seregszemléje a szocreálnak. A rendezők normál kiállítási körülmények közé, „múzeumi aurába” helyezték el a büszkén feszítő Sztálin-arcmásokat, a munkásokkal parolázó Rákosit, a széles mosolyú dolgozókat, boldog parasztokat, a kiránduló úttörőket, az épülő szocializmus megannyi elképzelt szereplőjét. Rieder Gábor szerint így már a képek „magukért beszélnek”, a látogatók és a szakma – minden zavaró körülménytől mentesen – eldöntheti, mit gondol az egész műfajról.

Rieder Gábor kiemelte, hogy a szocreált a nagy méretek jellemezték, s a kiállításon olyan képeket is bemutatnak, mint a kor egyik leghíresebb festményének, Feketéné Gáspár Anni Füttyös kalauz képének a másolata. A képért hamarosan a névtelenségbe süllyedt festő akkor Munkácsy-díjat kapott, s az eltűnt eredeti festményt az ÁVH vásárolta meg. A bemutatón Szőnyi Istvánnak, Bernáth Aurélnak és Glatz Oszkárnak a szocialista realizmus stílusában készült egy-egy munkája is látható. E neves mesterek amellett, hogy kollaboráltak a hatalommal, belülről megpróbálták a maguk képére megváltoztatni a rájuk kényszerített kereteket – magyarázza Rieder. A debreceni kiállításon egyébként több mint 100, nagyméretű 1950 és 1956 között készült festmény és néhány emblematikus szobor tekinthető meg.

Megijedtek a Sztálin-szobor újraállításától

Kósa Lajos a kiállítás megnyitóján emlékeztetett rá, hogy Sztálin 60. születésnapjára neves költők írtak dicsőítő költeményeket, amelyeket ki lehet kölcsönözni ma is a könyvtárakból. Hozzátette, hogy a kor neves festői is letették a névjegyüket szocreál munkáikkal, amelyeket viszont nem láthattunk, csak most a debreceni bemutatón. Nem árt belenézni a tükörbe, különben nem tudjuk miért tartunk ott, ahol tartunk – jegyezte meg a polgármester.

A tárlatot Mészáros Márta filmrendező nyitotta meg. Beszédéből kiderült, hogy a MODEM udvarán felállított hatalmas Sztálin-szobor az ő egyik filmjéből való. Felidézte, hogy amikor a 90-es évek elején a film forgatásához Budapesten felállították Sztálin nagyméretű szobrát, sokan riadtan sereglettek össze.

A MODEM nagy érdeklődésre számít az előzetes vélemények alapján. Sokan a retróhullám, sokan a történelem felől vizsgálják a kiállítást. Politikai támadástól nem tartanak, hiszen itt nem arról van szó, hogy valamilyen ideológiai megfontolásból raknak ki Lenin vagy Rákosi képeket a falakra, hanem múzeumi környezetbe helyezték el ezeket.

Nem a szocreál volt a panelek alapja

A szocialista realizmus fogalma körül ma még sok a bizonytalanság. Az egyszeri járókelő a szocreált a panelházakkal és a monumentális köztéri munkákkal azonosítja. Pedig a házgyári építészet sokkal többet köszönhetett a Bauhausnak, mint a szovjet kommunizmusnak, a hatvanas-hetvenes évek jellegzetes domborművei, mozaikjai és szobrai pedig sokszor éppen az avantgárd izmusokból merítettek.

Szőnyi István: A TSZ első megbeszélése (papír, tempera)

Szőnyi István: A TSZ első megbeszélése (papír, tempera)

Az ötvenes évek magyar szocreálja viszont a szovjet szocialista realizmusnak, egészen pontosan a késő sztálinista akadémizmusnak a hűséges másolata volt. 1949-ben, a hatalomátvétel után a magyar kommunisták nekikezdtek a kultúra átalakításának: megszüntették a korábbi művészcsoportokat és felépítették a hivatalos művészet nagy gépezetét.

Dilettánsok és zsenik

Az 1950-es első szocreál országos kiállításon már a szovjet típusú műalkotások hűséges variánsaival jelentkeztek a magyar alkotók. A precízen realista stílus és a kendőzetlenül ideologikus tartalom hat esztendeig uralta a hazai színteret. Az anyagi jólét és a politikai ellehetetlenítés eszközeivel operáló kultúrpolitika összekovácsolta a művésztársadalmat, egymás mellé kerültek a baloldali avantgárd alkotók, a jól helyezkedő realista mesterek, a tekintélyes polgári művészek és a névtelenségből előbukkant dilettánsok.

Az évente megrendezett nagy nemzeti seregszemlékre és a pénzes állami megrendelésekre százszámra készültek a realista stílusú, zsánerszerű propagandamunkák, az úgynevezett „tematikus festmények”. A hivatalos művészek megfestették a kitüntetett sztahanovisták portréját, a teljhatalmú pártvezérek „ikonjait”, a propagandavalóság idilli dolgozóit munka közben és az ideológusok által megrostált haladó hagyományok kiemelkedő pillanatait. Sztálin 1953-as halála alig befolyásolta a képzőművészetet, csak az 1956-os forradalom után került le a tematikus szocreál a napirendről.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.