Élet-Stílus

Csodát tett, feljutott a Cortina-csapat

Sporttörténelmi sikert ért el a magyar jégkorong-válogatott: a szapporói divízió I-es világbajnokág záró mérkőzésén 4-2-re verte Ukrajnát, így hibátlan teljesítménnyel az első helyen végzett, ezzel feljutott a legjobbak közé.

Mind a két csapat óvatosan kezdett, egyik sem esett neki a másiknak, de ez a tét nagyságát tekintve aligha meglepő. Az első lövés Ocskay Gáboré volt, majd a másik oldalon Szuper Leventének is akadt dolga, egy esetben pedig a kapuvas mentett helyette. Megúsztuk, ráadásul közvetlenül ezután, a 11. percben megszerezte a vezetést a magyar válogatott.

Ladányi Balázs nagyszerű átadása után Vass János középről bombázott a bal felső sarokba. A gól megfogta az ukránokat, nekünk viszont szárnyakat adott, Igor Karpenko kapus azonban több esetben is hatalmas bravúrral védett. A 20. percben remek egyéni megmozdulást követően mégis nőtt az előny.

Palkovics Krisztán emberfórban gondolt egyet, egymaga indult meg, három ukránon is átverekedte magát, majd a jobb felső sarokba emelt. Az első harmad után teljesen megérdemelten vezetett Pat Cortina szövetségi kapitánya együttese.

GALÉRIA

GALÉRIA

A második periódus is álomszerűen kezdődött – legalábbis magyar szempontból. A 22. percben Ladányi asszisztálása mellett Peterdi Imre belőtte a harmadik gólt, nagy erővel tüzelt a jobb alsó sarokba. Vladimir Golubovics ukrán szövetségi kapitány azonnal időt kért, és ezután rákapcsolt az ellenfél, de a magyar ellentámadások is veszélyesek voltak. Kivátképp Vass János és Ladányi megindulása, illetve az utóbbi lövése.

A harmad felénél jártunk, amikor egyre nyomasztóbbá vált az ukránok fölénye, és már nem csak emberelőnyben, azonos létszámban is beszorították a magyarokat, akik ekkor már szinte teljesen letettek a gólszerzésről, sokkal inkább a bekkelésre koncentráltak. Sokáig álltuk is a sarat, fegyelmezetten és önfeláldozóan védekezett csapat és Szuper is remekelt.

A hajrá azonban riválisé volt – és 43 másodperc szorossá vált a mérkőzés. Előbb Oleg Blagoj talált be (Szuper hozzáért ugyan a koronghoz, ám az a jobb alsóban kötött ki), majd Vitalij Szemencsenko emelt a jobb felső sarokba. A statisztika is alátámasztja az ukrán csapat fölényét: másfél harmadon át a mieink lőttek többet kapura, ám ez később megváltott.

A mérkőzés képe – sajnos – nem, a záró harmad elején is főleg a magyar harmadban volt a korong, de őriztük az egygólos előnyt, igaz, olykor szerencsénk is volt. Kosztantyin Kaszjancsuk például a mérkőzés legnagyobb helyezetét hatyta ki, közelről, középről lőhetett, ugyanakkor nem találta el a kaput.

A mieink jobbára védekeztek, de a közben veszélyes kontrákat is vezettek, Vaszjunyin Artyom és Vass János is könnyen megnyugtatóvá tehette volna a különbséget. A helyzetek kimaradtak, de annyi örömünk lehetett, hogy öt perccel a vége előtt a lövések tekintetében már újra mi álltunk jobban: 26-24.

Elkeseredetten, ám nem túl nagy meggyőződéssel ment előre Ukrajna, ugyanakkor szorult helyzetében nagy esélyt kapott a bíróktól, emberelőnybe került az utlosó két percre. De hiába! A mieink ugyanis emberhátrányban eldöntötték a meccset.

Győztesek (MTI/EPA)

Győztesek (MTI/EPA)

Ladányi és Vass Márton lépett meg, utóbbi szép mozdulattal a jobb felső sarokba emelte a korongot. A magyar válogatot megnyerte a szapporói vb-t, ezzel feljutott az „A-csoportba”, s jövőre a legjobbak között szerepel majd a svájci seregszemlén.

Hétfőn érkezik meg a csapat

A magyar válogatott repülőgépe hétfőn 8:35-kor érkezik meg Bécsbe. A csapat onnan tovább buszozik Székesfehérvárra, ahova várhatóan dél körül fut be. Hétfőn a Kisstadionba várja a szurkolókat, újságírókat, érdeklődőket a Magyar Jégkorong Szövetség, hogy a szapporói divízió I-es világbajnokságon győztes, s ezzel történelmi sikert aratva A csoportba jutott válogatottat együtt köszöntsék.


Divízió-I-es világbajnokság, 5. forduló:

Magyarország-Ukrajna 4-2 (2-0, 1-2, 1-0)
Gól: Vas J. (11.), Palkovics (20., ee.), Peterdi (22.), Vas M. (60., eh.), ill. Blagoj (38.), Szemencsenko (38.)
Kapuralövés: 34, ill. 29
Kiállítások: 10, ill. 14
Kapusok: Szuper 27/29, ill. Karpenko 30/34

Japán-Észtország 7-3
Litvánia-Horvátország 4-3

A magyarok korábbi mérkőzései:
Észtország-Magyarország 3-5
Magyarország-Litvánia 6-0
Magyarország-Japán 4-2
Magyarország-Horvátország 3-0

A végeredmény: 1. Magyarország 15 pont, 2. Ukrajna 11, 3. Japán 10, 4. Litvánia 6, 5. Horvátország 2, 6. Észtország 1
(Az első feljutott, az utolsó kiesett.)

A vb legjobbjai:
Csatár: Palkovics Krisztián
Védő: Keller Aaron (japán)
Kapus: Vanja Belic (horvát)

—-Örömszavak—-

Pat Cortina szövetségi kapitány:
„Ez a legjobb csapat, amellyel valaha együtt dolgoztam. Hihetetlen elszántság, fegyelem és alázat. Ez hozta meg a sikert. Köszönöm a fiúknak ezt az óriási élményt.”

Studniczky Ferenc, a magyar szövetség elnöke:
„A magyar jégkorong utóbbi ötven éve volt benne ebben az utolsó, ukránok elleni találkozóban. Köszönöm mindenkinek, aki hozzásegítette a csapatot ehhez a hatalmas bravúrhoz.”

Kangyal Balázs csapatkapitány:
„Egy fantasztikus álmom vált valóra. Már nem lesz bennem hiányérzet, bármi történik is a jövőben…”

Szélig Viktor:
„Az első dolog, ami eszembe jutott, az az, hogy volt edzőnk, Kercsó Árpád megmondta: feljutunk az A csoportba. Sikerült!”

Hetényi Zoltán:
„Felejthetetlenné vált az első felnőtt világbajnokságom. Remélem, jövőre szerepelhetek az A csoportos vb-n.”

Kovács Csaba:
„El sem hiszem, ami most történt velünk. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy nyertünk, feljutottunk. Köszönjük a szurkolást, éreztük, hogy otthonról is rengetegen szorítanak értünk.”

Szuper Levente:
„Legmerészebb álmomban hittem, hogy feljuthatunk. Tíz éve voltam először felnőtt vb-n, akkor egy C csoportos arany lett a vége. És most is jött egy arany, de ez a siker A csoportot ért.”

Tokaji Viktor:
„Erről álmodtam, és valóra vált.”

Horváth András:
„Megvalósult az álmunk! Annyi fogadalmat tettem arra az esetre, ha feljutunk, hogy most majd alig győzöm teljesíteni őket. Először is el kell mennem egy tetováló szalonba.”

Ocskay Gábor:
„Nagyon jól játszottunk az ukránok ellen is, akár ennél is több gólt lőhettünk volna, ugyanakkor elkerülhető találatokat kaptunk. Már az első harmadban éreztem, hogy legyőzhetjük őket. Tizenkilencedike van, ez a kedvenc számom, nem mellékesen: ilyen számú mezben játszom. Fantasztikus nap!”

Miniszterelnöki gratuláció

„A győzelmük után közvetlenül volt ugyan módom gratulálni Önöknek telefonon, de nem lehet elégszer kifejezni azt az örömöt és hálát, amit ez az eredmény okozott minden sportszerető magyarnak. A világbajnokságon aratott győzelemsorozatukkal páratlan sporttörténeti sikert értek el: a másodosztály legjobbjaiból a világelsők közé küzdötték fel magukat” – fogalmaz Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Kormányszóvivői iroda MTI-hez eljuttatott közleményében.

A kormányfő még hozzáteszi: a mostani diadalmenettel hosszú évek fáradalmas, küzdelmekkel teli, kitartó munkája ért be. „Ennek a kitartó munkának köszönhetően legyőzték valamennyi ellenfelüket, és lenyűgöztek minket, a szurkolóikat. Eddigi teljesítményüket látva senkiben nem lehet kétség: ott a helyük a világ legjobbjai között. Olyan teljesítményt nyújtottak, ami méltán teszi világszerte híressé a magyar válogatott valamennyi tagjának nevét, és okkal tesz büszkévé minden magyart.”

—-Múltidéző—-

Története egyik legnagyobb sikerét érte el a magyar válogatott azzal, hogy megnyerte a szapporói divízió I-es vb-t, és jövőre a legjobbjak között szerepelhet. A nemzeti együttes az osztályok kialakítása óta, vagyis a második világháború után most először játszhat az elitben. Korábban viszont – amikor még messze nem volt ilyen sok országnak válogatottja – Európában az él-, világméretben pedig a középmezőnyhöz tartozott a gárda.

A magyarok az 1927-es bécsi Eb-n hatodik, az 1928-as St. Moritz-i téli olimpián pedig a tizenegyedikek lettek. 1929-ben a Városliget – Európa első műjégpályája – adott otthont a kontinenstornának, ahol a hazaiak az ötödik helyen zártak. A gárda a következő két esztendőben Chamonix-ban, illetve Krynicán vb-hatodik, 1933-ban Prágában pedig vb-hetedik lett.

Aztán következett a dicsőséges 1934-es év, amikor is Európa-bajnoki bronzérmes, illetve világbajnoki ötödik volt a magyar válogatott Olaszországban! A közös vb-n, Eb-n a kanadai Pete Dewar vezette magyar együttes 0-0-s döntetlent ért el az a sportág mesterei, a kanadaiakkal szemben.

A vb-ötödik helyet még egyszer, 1937-ben Londonban tudta megismételni a gárda, amely 1938-ban és 1939-ben hetedikként végzett. Az 1938-as esztendő amiatt is emlékezetes maradt, mert a prágai vb-n a magyarok ismét (1-1-es döntetlennel) pontot szereztek a későbbi aranyérmes Kanadával szemben.

A világháború utáni politikai rendszer alaposan visszavetette a sportágat. A magyar jégkorong nem tudott visszajutni a korábbi szintre, és 1959-ben vett részt ismét világbajnokságon, ugyanakkor immár a harmadosztálynak számító C csoportban.

Az 1960-as években a cseh Vladimir Kominek révén azért születtek a körülményekhez képest szép sikerek. Az együttes kijutott az 1964-es innsbrucki olimpiára, ahol utolsó, nyolcadik lett. Mindmáig ez volt az utolsó magyar ötkarikás szereplés.
Az A csoport – ahol nyolc válogatott kapott helyet – már elérhetetlennek tűnt. Az 1965-ös turkui B osztályos világbajnokságon negyedik lett a magyar alakulat.

Később hol a B, hol a C csoportban játszhatott. Az 1998-as budapesti C csoportos vb-n feljutott az együttes, majd a rá következő esztendőben egyből búcsúzott a B osztálytól, de 2000-ben megint sikerült a bravúr. A nemzetközi szövetség 2001-től kezdve új rendszerben bonyolítja le a vb-ket. Ennek tükrében a mieink számítanak az utolsó C csoportos győztesnek.
A legjobb 16 csapat szerepel az „igazi” vb-n. Ez alatt van a divízió I, amelyet két hatos csoportra osztanak – idén Japán és Ausztria volt a házigazda. A nagy vb-ről az utolsó kettő csapat kiesik, és a divízió I két csoportjának első helyezettje jut fel. A divízió I alatt található a divízió II szintén két hatos csoportra osztva. Létezik divízió III is – ott pédául Dél-Afrika szerepel.

Az első divízió I-es vb-n, 2001-ben Franciaországban a Kercsó Árpád vezette magyarok negyedikek lettek, de többek között legyőzték az előző évben még az elitben szereplő házigazda franciákat, és ez igazi bravúr volt. 2002-ben Székesfehérvár és Dunaújváros volt a rendező, a szlovák Jan Jasko dirigálta hazai válogatott csak az utolsó, dánok elleni mérkőzésen kapott ki, és lett második helyezett – ez volt eddig a legjobb magyar helyezés ebben az osztályban, amit csak tavaly, Ljubljanában sikerült megismételni. A jövő évi „igazi” világbajnokságnak Svájc ad majd otthont – immár a magyar jégkorong-válogatottal!

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik