Élet-Stílus

Hokivébé: szerencsés győzelem a japánok ellen

Egy szabályos, de meg nem adott japán gólnak is köszönhetően győzött a magyar jégkorong-válogatott a házigazda ellen a szapporói divízió I-es világbajnokság 3. fordulójában. Ez azt jelenti, hogy Pat Cortina csapata a feljutásért játszik majd szombaton az ukránok ellen.

A mérkőzésen már játszhatott Vas János, aki a meccs délelőttjén, késve érkezett meg az Egyesült Államokból. Az NHL tartalékbajnokságában, az AHL-ben érdekelt Iowa csatára nem edzett együtt a többiekkel, ezért az első harmadban Pat Cortina szövetségi kapitány csak kereste a helyét a támadósorokban a jelenlegi legjobb magyar hokisnak.

Kimaradt magyar emberelőnnyel kezdődött a meccs, a hazaiak pedig csak a 6. percben lőttek először kapura. A japánok főleg létszámfölényben veszélyeztettek, Szupernek kétszer is bravúrral kellett közbeavatkoznia és szerencséje is volt. Ugyanakkor a lengyel bíró a 14. percben érvénytelenítette Szuzuki gólját a kapus zavarása miatt. A nyitó felvonásban Harunát 15-ször tesztelték a magyarok, és Vas Márton emberhátrányban majdnem betalált.

Szuper Levente ismét remek formában védett (MTI)

Szuper Levente ismét remek formában védett (MTI)

A második harmad elején több magyart is kiállítottak, de akik játszottak, hősiesen védekeztek, Szuper pedig olykor még bot nélkül is szenzációsan védett. A 27. percben aztán megtört a jég, az azonos létszám mellett fölényben játszó magyarok egyik legjobbja, Ladányi kapásból volt eredményes, majd 1:01 perc múlva Palkovics villant. Később kettős, majd szimpla emberhátrányba került ismét a vendéggárda, de egy felszabadító kísérletre Ocskay rárobbant, egy pimasz csellel elfektette Harunát, és az üres kapuba csúsztatott. Hatalmas rohamokba kezdtek a japánok, és még a szünet előtt szépítettek Szato révén.

Két kivédekezett emberhátrány után megint gólt lőttek a hazaiak, Keller passzát Nisivaki tette be Szuper kapujába. Óriási volt az iram, sok a helyzet, Palkovics a kapuvasat találta el. Az 59. percben Domeki gólt ütött, de olyan gyorsan pattant ki a korong a kapuból, hogy a bírók nem vették észre! Hosszas vita után így nem adták meg a találatot.

Az utolsó másfél percre lehozta kapusát a japán csapat, azonban ez a taktika megbosszulta magát, mert Palkovics megint gólt ütött. Így aztán jöhet majd – a horvátok elleni ütközetet követően – a zárónapon az ukránok elleni “döntő”.

Nyilatkozatok
Pat Cortina szövetségi kapitány:
“Gratulálok a japán csapatnak, jól játszott. Mi is kitettünk magunkért, és talán most játszott a legjobban a válogatott, amióta én vagyok a szövetségi kapitány. Jól védekeztünk, sokat korcsolyáztunk, remek volt az emberhátrányos védekezésünk, és sok gólszerzési lehetőségünk is akadt. Továbbra is keményen küzdünk, mert két fontos meccs még vár ránk. A meg nem adott gólokkal nem kívánok foglalkozni, nem az én dolgom, hogy a bírói döntéseket kommentáljam. A saját csapatom teljesítménye érdekel elsősorban, és azzal elégedett voltam. Megdolgoztunk a sikerért.”

Mark Mahon, a japánok szövetségi kapitánya:
“Nagyon jól játszott a magyar csapat, és a vitatott gól ellenére megérdemelten nyert. Sok játékosunk nem nyújtotta azt, amit várni lehetne tőle. Az elején nem pörögtünk eléggé, és ekkor jutott komoly előnyhöz riválisunk. Azt mindenki láthatta, hogy az utolsó percben gólt lőttünk, csak éppen a gólbíró nem. A nemzetközi szövetség felé jelezzük: jó lenne olyan szabályt hozni, hogy ne csak az elitcsapatok világbajnokságán legyen videobírós rendszer. Ezzel együtt még egyszer hangsúlyoznám: a magyarok megérdemelten nyertek.”

Szapporó, divízió I-es világbajnokság, 3. forduló:
Magyarország-Japán 4-2 (0-0, 3-1, 1-1)
Gól: Ladányi (27.), Palkovics (28., 60.), Ocskay (34.), illetve Szato (38.), Nisivaki (46.)

Horvátország-Észtország 2-1 – büntetőkkel
Ukrajna-Litvánia 6-1

Az állás:
1. Ukrajna 9 pont (13-2)
2. Magyarország 9 (15-5)
3. Japán 6 (10-4)
4. Horvátország 2 (2-8)
5. Észtország 1 (5-10)
6. Litvánia 0 (1-17)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik