Élet-Stílus

A magyarok ellen készülnek a címvédő görögök

Otto Rehhagel, a címvédő görög labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte keretét a június 2-i Magyarország, illetve a négy nappal később sorra kerülő Moldova elleni Eb-selejtezőkre.

A német szakember a Panioniosz 23 éves védőjét, Nikosz Spiropuloszt először hívta meg a nemzeti együttesbe. „Nagyon boldog vagyok, hiszen életem egyik nagy álma vált ezzel valóra. Minden játékosnak hatalmas megtiszteltetés, ha meghívást kap a válogatottba. Nem lesz könnyű, ugyanakkor én hiszem, hogy a csapatunk kijut az Európa-bajnokságra” – mondta az újonc Spiropulosz.

A címvédő görögök öt mérkőzés után egypontos hátránnyal a második helyen állnak a törökök mögött, ugyanebben a csoportban Magyarország az ötödik pozícióban tanyázik hat ponttal, miután Norvégiától, Törökországtól és Máltától kikapott, míg Boszniát,

Kapcsolódó linkek

foci.lap.hu
sport.lap.hu

valamint Moldovát legyőzte. Várhidi Péter szövetségi kapitány irányításával egy meccs, egy győzelem a magyarok mérlege a C jelű selejtezőcsoportban. A mieink a görögök elleni idegenbeli találkozó után, június 6-án Norvégiába vendégszerepelnek majd.

A görög keret
Kapusok: Andonisz Nikopolidisz (Olimpiakosz), Kosztasz Csalkasz (Arisz Szaloniki). Védők: Gurkasz Szeitaridisz (Atlético Madrid), Mihalisz Kapszisz (APOEL Nicosia), Szotirisz Kirgiakosz (Eintracht Frankfurt), Takisz Fisszasz (Hearts), Jannisz Gumasz (Panathinaikosz), Lukasz Vintra (Panathinaikosz), Trajanosz Dellasz (AEK Athén), Georgosz Anatolakisz (Olimpiakosz, Vaszilisz Toroszidisz (Olimpiakosz), Nikosz Spiropulosz (Panioniosz). Középpályások: Szteliosz Dzsannakopulosz (Bolton Wanderers), Angelosz Baszinasz (Real Mallorca), Georgosz Karagunisz (Benfica), Kosztasz Kacuranisz (Benfica), Alekszandrosz Ciolisz (Panathinaikosz). Csatárok: Dimitrisz Papadopulosz (Panathnaikosz), Dimitrisz Szalpigidisz (Panathinaikosz), Angelosz Hariszteasz (Feyenoord), Fanisz Gekasz (VfL Bochum), Joannis Amanatidisz (Frankfurt), Georgosz Szamarasz (Manchester City), Nikosz Liberopulosz (AEK Athén)

Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhat, és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Irány a Tippjáték!


Ajánlott videó

Olvasói sztorik