Már a mozikban: Fekete Dália

Hatvan évvel ezelőtt történt, hogy az „angyalok városában” brutális módon meggyilkoltak egy Elizabeth Short nevű „B”-kategóriás színésznőcskét, művésznevén: a „Fekete Dáliát”, aki a korabeli rossznyelvek szerint könnyen, örömmel (és jó pénzért) bújt ágyba bárkivel. Vagy hogy előrébb lépjen valamelyest karrierecskéjében. Még a már akkoriban erősen bulvárosodó média is visszarettent, hogy a csonkított, torz tetemet prezentálja, csak találgatott – korrupció, felső szálak stb. – ahogyan a rendőrség, nem túl nagy eredménnyel. Merthogy a bűntény mai napig megoldatlan.

Fincher Sodebergh és Roman Polanski is megrendezte volna

Az édesanyját egy gyilkosság miatt elveszítő, vélhetően később emiatt drogozó és kisstílű bűnözésből tengődő, majd Amerika első számú krimi-szerzőjévé avanzsáló James Ellroy (korábban megfilmesített lidércnyomásai: Szigorúan bizalmas, Dark Blue) megírta a történet saját elgondolása szerinti változatát, természetesen fiktív megoldással, szereplőkkel. Erre a korai – harmadikként – írott művére csapott le Brian De Palma rendező. Pontosabban Art Linson producer, aki kezdetben David Fincher direktor személyéhez ragaszkodott – a történet iránt egyébként olyan jeles rendezők szintén komoly érdeklődést mutattak, mint Steven Sodebergh és Roman Polanski –, aki 2002-ben már egy száznyolcvan oldalas, indulásra kész forgatókönyvvel rendelkezett.

A gyártó Sony stúdió azonban – rossz szokás szerint – sokallta a költségeket. Mint tudjuk, a pénz nagy úr, tehát Fincher ment (és nekilátott a Zodiac című thillerének), De Palma jött, az eredeti projektből Linson a főszereplőt, Josh Hartnettet tudta „átmenteni”.

A manírok filmje

A fojtott és fel-felbukkanó feszültséget ígérő történetben két Los Angeles-i nyomozó, Bucky Belichert (Hartnett) és Lee Blanchard (Aaron Eckhard) birkózik a pokoli rémtett megfejtésével, miközben Lee nagy szerelme, Kay (Scarlett Johansson) és egy titokzatos milliomos lány (Hilary Swank) kuszálja a munkakapcsolatukat. És a szálakat (egyéb csavarok is fontos szerephez jutnak, de, nyilván, nem árulhatjuk el a „poént”).

A manírok filmje a Fekete Dália. Unalmasnak éppen nem unalmas, de puszta stílusorgia. Ami bizony öncélú, üres és fárasztó. Pedig minden adott volt, hogy jelentős, emlegetett thriller váljon belőle, például maga az alapul szolgáló regény, Ellroy kiváló – és talán legsötétebb tónusú – krimije remekül alkalmas a célra.

Adott volt egy parádés színészgárda: Josh Hartnett, Aaron Eckhart, Hilary Swank és Scarlett Johansson. A gyakorta idézett zsánermester rendező, Brian De Palma minőségi izgalmak helyett kopottas film noir-toposzokat kínál, már-már paródiaszerűen, mondjuk, megkéri Swanket, hogy végzet asszonyi módon rezegtesse a pilláit, mire a kétszeres Oscaros színésznő rezegteti. De Palma rajza erőtlen, homályos, csak a képek erősek – egy kis hazai büszkeség: az operatőrt, Zsigmond Vilmost a valóban gyönyörű fényképezésért idén Oscar-díjra jelölték –, indokolatlanul hiányzik a karakterek harmadik dimenziója, elvész a történet titokzatossága, és fájóan nélkülözzük azt finoman is maró iróniát, amely például a Szigorúan bizalmast, vagy a rendezőt egyébként jellemzi.