Mihályfy Sándor 1937. január 21-én Miskolcon született. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után segédmunkás, majd könyvesbolti eladó volt. 1963-tól a Magyar Televízióban ügyelőként, asszisztensként, technikai rendezőként, később főrendezőként dolgozott.
Pályafutását a Balázs Béla Stúdióban dokumentumfilmek rendezésével kezdte, majd tévéjátékokat, játékfilmeket készített. Legnagyobb sikerét az Indul a bakterház című, 1980-ban bemutatott játékfilmmel érte el.
Legemlékezetesebb alkotásai közé tartozik még a Kertész utcaiak, a Piac, a Gellérthegyi álmok, a Telefonpapa, a Vihar a lombikban, az Átok és szerelem, a Gyermekrablás a Palánk utcában, a Máz, a Margarétás dal, a De victus vincit és a Titkos háború című film.
Nevéhez fűződik az Ábel-trilógia is: Az Ábel a rengetegben (1993), az Ábel az országban (1994) és az Ábel Amerikában (1998).
Mihályfy Sándort 1985-ben Balázs Béla-díjjal, 1990-ben érdemes művész elismeréssel tüntették ki.
A Magyar Televízió m1 csatornája 2007. január 20-án, szombaton, a január elsején elhunyt Mihályfy Sándor rendező születésnapjának előestéjén vetíti néhai munkatársának legsikeresebb alkotását, az Indul a bakterház című filmet. Az Indul a bakterház, a két világháború közti tanyavilágban élő Regős Bendegúzról szól, aki olyan különös figurákkal él egy fedél alatt a bakterházban, mint Patás, Banya és Csámpás Rozi. A vígjátékban a baktert Koltai Róbert, Patást Haumann Péter, a bakter anyósát, Banyát Horváth Teri, Csámpás Rozit pedig Pécsi Ildikó alakítja. A film 1980-ban készült, a rendező öt évvel később Balázs Béla-díjat, 1990-ben pedig érdemes művészi címet kapott.
Mihályfy Sándor legutolsó játékfilmjét, a Csendeskút címűt már producerként gondozta. Az alkotás az 1956-ban mártírhalált halt költőnek, Gérecz Attilának állít emléket. A film írója és rendezője Pozsgay Zsolt volt. Mihályfyy Sándor arra a kérdésre, hogy oly sok sikeres irodalmi adaptáció rendezőjeként miért elégedett meg a produceri feladatkörrel, átengedve másnak a rendezés jogát, így nyilatkozott: „A Gábor Áron Tüzértiszti Iskola másodéves növendéke voltam 1956 októberében. (Utána segédmunkás.) Október végén kivezényelték a szakaszunkat a kőbányai Gyűjtőfogházhoz. Az volt a feladatunk, hogy mivel a börtönőrök eltűntek, tartsunk rendet, akadályozzuk meg a lövöldözést, úgy szabadítsuk ki a foglyokat. Eltelt jó pár esztendő, s hallom, hogy az a költő is a kiszabadított rabok között volt, akinek a költeményeit időközben én annyira megszerettem. Azóta mocorog bennem, hogy Gérecz Attila emlékére filmet kellene forgatni, amióta erre a különös egybeesésre rádöbbentem. De rendezzem újra az általam is megélt történelmet? Szerkesszem bele a költőről szóló filmbe a magam szerepét? Úgy éreztem, méltóbb is, hasznosabb is, ha egyik pályatársamnak ajánlom fel ezt a feladatot, az én küldetésem az legyen, hogy megpróbálom megteremteni a Gérecz Attila-filmhez a szükséges feltételeket.”
