Warren Buffett, a világ második leggazdagabb embere nemrég bejelentette: vagyonának 85 százalékát jótékony célokra ajánlja fel. A feldobott 37 milliárd dollár nagy részét pedig a befektetőguru nem másnak adta, mint a világ jelenlegi leggazdagabbjának, Bill Gatesnek, a Microsoft alapítójának, pontosabban az ő és felesége által létrehozott alapítványnak. Gáláns felajánlásával Buffett saját magát letaszította a leggazdagabbak dobogójáról, a Bill & Melinda Gates Foundation vagyonát viszont egyszeriben megduplázta. Ráadásul egyúttal arról is beszámolt, hogy vagyonából további 6,3 milliárd dollárt oszt szét más jótékony célú alapítványok között.
Ám a Microsoft-vezér sem maradt le mögötte: nyomban ő is bejelentette, hogy újabb tetemes összeggel fejeli meg magánvagyonából a szóban forgó alapítvány már így is 70 milliárd dollár fölé dagadt tőkéjét. Ami Buffettet illeti, ő a júliusi bejelentéskor árulta el: soha nem volt más terve a pénzével, mindig is azt vallotta, hogy örököseire éppen annyit fog hagyni, amiből megélnek, viszont nem hagyja, hogy ne kelljen erőfeszítéseket tenniük az életben. Hasonlóképpen gondolkodik Gates is, aki a hírek szerint már édesanyja 1994-ben bekövetkezett halála után eldöntötte, hogy vagyona 95 százalékát még életében jótékony célokra kínálja föl. Mindezek után az idén már azt tudatta a világgal, hogy 2008-tól kiszáll a Microsoft napi ügyeiből, és attól kezdve kizárólag a jótékonykodásnak szenteli további életét. A Bill & Melinda Gates Foundation célja egyébként az életszínvonalbeli különbségek kiegyenlítése, így a legszegényebb országokban, illetve az Egyesült Államokban támogatnak elsősorban egészségügyi és oktatási programokat.
Itthoni tettek
Nem csinál titkot hasonló elképzeléseiből az egyik legnagyobb hazai adományozó, Demján Sándor sem. A TriGránit Rt. elnöke azt mondja, halála után vagyonát a magyar kultúrára és oktatásra hagyja. Igaz, mint rögtön hozzáteszi, ezt egyelőre senki nem hiszi el neki. Pedig a 2005-ben az év egyéni adományozójának választott üzletember eddig sem fukarkodott, ha segítésről volt szó. Adományainak egy része nem közvetlenül a személyével, hanem a vállalkozásaival függ össze – ilyenkor nem is ő, hanem cége adakozik -, beruházásai helyszínén segíti például az ott élő szegényeket. Vagy, miként az Lengyelországban megtörtént, akár arra is kész, hogy egy új templomot építsen a helyi közösségnek. Vannak viszont olyan ügyek, amelyek az ő fejéből pattantak ki, és nem tágított addig, míg meg nem valósította őket. Ilyen volt a már saját nevével fémjelzett Prima Primissima-díj létrehozása, amire Demján Sándor tíz éven keresztül összesen 3 milliárd forintot fizet.
A jómódúak adakozása hazánkban egyelőre mégis gyerekcipőben jár. Ezt többen is azzal magyarázzák, hogy még mindig nem tért magához a rendszerváltás előtt az állam emlőin csüngő társadalom. A megváltozott viszonyok közepette csak kevesekben tudatosodott, hogy a vagyonnal felelősség is jár. Valós képet felvázolni azonban ma még azért sem lehetséges, mert nemcsak általában a vagyonosok rejtőzködnek; azok, akik a rászorultak érdekében a pénztárcájukat is kinyitják közülük, még inkább el akarnak bújni a világ szeme elől. Az International Business Schoolt alapító és fenntartó Tamás István szerint ez azért nem meglepő, mert a magyar társadalom mindmáig nem fogadja jóérzéssel az adakozást, inkább elítéli a hozzá kapcsolódó személyes gazdagság miatt. Ez a negatív hozzáállás Tamás szerint nemcsak titkolózásra inti az adományt felajánlókat, de sokakat vissza is tart a bőkezűségtől. (Úgy tudjuk, volt már olyan közszereplő, aki visszautasította adományozói kitüntetését.)
Az első adományozó fecskék egyike a Somody-házaspár volt. A Bolyai-díjat, a hazai tudományos élet egyik legrangosabb elismerését kiadó Bólyai Alapítványt 1998 májusában hozta létre Somody Imre, a Pharmavit Rt. tulajdonosa és felesége, Somody Imréné, valamint Karsai Béla, a Karsai Holding Rt. elnök-vezérigazgatója és Lantos Csaba, az OTP Bank Rt. vezérigazgató-helyettese. Három évvel később csatlakozott az alapítványhoz Alexander Brody reklámszakember és író, valamint Várkonyi Attila, a Fast Ventures kockázati tőkebefektető cég elnöke. E díjat – és a vele járó 50 ezer dollárt – kétévente ítélik oda annak a magyar, illetve magyar származású személynek, aki nemzetközi mércével is kimagasló eredményt ért el a tudományos munka terén. A díjbizottság elnökeként a mindenkori köztársasági elnök 14 akadémikussal közösen választja ki azt a személyt, aki a megelőző két év tükrében Magyarországon, vagy magyarként a társadalom szempontjából a legnagyobb teljesítményt nyújtotta a tudomány területén.
Adományozói statisztikák
A vagyonosabbak közül egyébként csupán a hazai felnőtt lakosság jövedelem szerinti felső ötödéről van néhány jelzésértékű adat. A Marketing Centrum reprezentatív 2004-es felméréséből az derült ki, hogy míg a teljes lakosságnak a 21 százaléka rendszeresen, 14 százaléka egyszer-egyszer rendelkezik adója 1 százalékáról, addig a felső ötödnek rendszeresen a 36 százaléka, időnként pedig a 27 százaléka teszi ugyanezt. Amikor bele kell nyúlni a pénztárcába, az adatok tanúsága szerint némileg akkor is buzgóbbak a gazdagabbak. Míg a teljes felnőtt társadalom 6 százaléka adott már pénzügyi támogatást rászorulóknak rendszeresen, 27 százaléka pedig alkalmanként, addig a társadalom legtehetősebb 20 százaléka rendszeresen, 39 százaléka alkalmanként tett pénzbeli felajánlást jótékony célra.
Manapság mindazonáltal még elég ritka a jómódúak körében a valódi adakozás, amelynek forrása privát vagyonuk. Sokkal inkább jellemző, hogy összemosódik az egyéni és a céges adakozás. A cégvezetők gyakran letudják a jótékonykodást azzal, hogy tőlük függ, milyen ügyet, mekkora összeggel támogat a cégük.
Rendre cégén keresztül adományoz például Kovács Gábor, a Bankár Holding Rt. vezérigazgatója. Azt mondja, mivel övé a cég, ez olyan, mintha a saját pénzéből adna. Kezdetben, amikor egy ügy „megtalálta”, adott, ha tudott. Később már érezte igényét, hogy adakozási kedvét inkább csak egy-két ügyre koncentrálja. Így a nagyközönség előtt Kogart néven ismertté vált Kovács Gábor Művészeti Alapítvány 2003-as elindítása már egyértelműen stratégiai döntés volt. Miként maga az alapító, a 3 milliárd forintos alaptőkével általa létrehozott Kogart szintén a kortárs képzőművészet mecénása. Kovács elvei közé tartozik, hogy nem feneketlen pénztárcát ad, inkább csak a kezdő lökést. „Az adomány egy pillanatban segíthet, de nem old meg problémákat, ezért elvárom, hogy az alapítvány a kezdeti segítség után fenntartsa magát” – mondja az üzletember.
Hol a példa?
Mivel nálunk – a háború előtti időszaktól eltérően – egyelőre nincsenek örökölt vagyonok, híján vagyunk a jómódúak körében a vagyonnal párosuló szülői példamutatásnak is, amely irányt szabhatna a gazdagok társadalmi felelősségvállalásának. Hosszú évekbe telik, míg itt is kialakul egy stabil adakozási kultúra, amely egyébként országonként eltérő lehet. Tamás Istvánhoz például néhány éve megkeresés érkezett az IBS partnerintézményétől, az Oxford Universitytől, amelyben azt kérték tőle, hogy járuljon hozzá az egyetem új épületszárnyának építési költségeihez. Amikor az oktatás ügyének elkötelezettjeként átutalt 50 ezer fontot, azt gondolta, hogy ez az összeg nem túl jelentős, összevetve az angoloknak évente kifizetett, több százezer fontra rúgó franchise díjjal. Ám tévedett. A gazdag Nagy-Britannia több évszázados hagyománnyal rendelkező, világszerte híres intézményének vezetői nagyon meglepődtek a náluk is igen gálánsnak számító adományon. A magyar mecénás támogatásánál mindössze egyetlen magasabb összeg érkezett, egy 100 ezer fontos. Mint kiderült, Oxfordban nemes célokra általában sok-sok apró adomány felajánlásával gyűlik össze a szükséges pénz.
Az adakozási kultúra kialakulatlanságát jelzi, hogy például az Elite Magazin által szervezett jótékony célú partikon – ahol rendre a társadalom jómódú tagjai vonulnak fel – a felajánlásokból a legkülönfélébb összegek kerekednek ki. Összegyűlt már ilyen rendezvényen több millió forint értékű adomány is, de arra is volt már példa, hogy mindössze 300 ezer forintot fizetett be a jómódú vendégsereg. Mindazonáltal az adakozó kedvet a jó példa is növeli ilyen alkalmakkor. Amikor például a Szent Imre Kórház onkológiai alapítványa javára rendezett a lap Szent Iván-éji partit, a helyszínt adó Búsuló Juhász Étterem tulajdonosa vállalta, hogy a felajánlásokat megduplázza, így jutott az alapítvány a vendégek 2 millió forintos adományával együtt összesen 4 millió forinthoz.
„Kialakulóban van a felelősségtudat a nem kifejezetten jómódú, ám a társadalmat befolyásolni képes személyek körében is” – mondja Körtvélyes Éva, az Elite Magazin főszerkesztője, a mellrák megelőzésében részt vállaló Egészség Hídja alapítvány egyik létrehozója. „Én csupán a hatvanéves pályafutásom során szerzett reputációmat tudom felajánlani” – mondta Galambos Erzsi színművész, amikor – Sebestyén Mártával, Oroszlán Szonjával és Dobó Katával – arcát adta a civil szervezet felvilágosító, figyelemfelkeltő munkájának támogatásához. Az utóbbi egy-két évben kérés nélkül is több jómódú magánszemély is adakozott az Egészség Hídja számára. Támogatást kaptak például Straub Elektől és feleségétől, Rényi Andreától, Kapolyi Lászlónétól, és Bartalkovics Mária műgyűjtőtől. Az ismert televíziós riporter, Havas Henrik leginkább szűkebb hazájában, Kisorosziban támogatja a közösség életét. Segített például felszerelni a helyi általános iskolát számítógépekkel, a milleniumi emlékmű költségeibe is beszállt, és támogatja a helyi nyugdíjas klubot. Igazi lokálpatriótaként felszerelést és fűnyírót vásárolt a futballcsapatnak.
(A teljes cikk a Figyelő eheti számában olvasható!)
