Élet-Stílus

Készülődik a robotgyalogság

admin
admin

2006. 09. 25. 10:25

A Robocop és a Terminátor igen régi filmes alkotásnak számítanak, lassan azonban megjelenhetnek a valóságban is a hasonló fegyvermániás robotok, sőt a New Scientist riportja szerint a legújabb szerkezetek már maguk fogják megállapítani, hogy ki a barát és ki az ellenség.

Júniusban az Egyesült Államokban biztonságos minősítést kapott a Foster-Miller cég gépfegyverrel felszerelt robotja, a Sword. A Massachusetts államban működő cég robotjai korábban is kivették részüket a harctéren, ez azonban főként a bombák hatástalanítására korlátozódott. A Foster-Miller Talonja, illetve riválisa az iRobot által gyártott PackBot könnyűsúlyú gépezetek, melyek lánctalpon közlekednek emberi irányítással.

Az új változatokat úgy alkották meg, hogy a katonák több fajta fegyverrel is tüzet nyithassanak. Az iRobot által megépített prototípus egy 20 töltényes puskával van felszerelve, amiből többféle lőszer is kilőhető, míg a Sword a Talon egy módosított változata, melyen a bombák kiiktatásához használt kart egy gépfegyverre cserélték. Így a gyártó szerint alkalmas utcai harcokra illetve terület őrzési feladatok ellátására, az irányítás pedig teljes egészében a katona kezében marad.

Az emberi irányítás mindkét cég tájékoztatójában hangsúlyos szerepet kapott, és valóban egy előre programozott “hazatérési” üzemmódot leszámítva a fentiek közül egyik robot sem üzemel automatikusan.

Hamarosan azonban újabb komplex gépek kerülnek a tervezőasztalokra, legalábbis ezt tükrözi a Pentagon által felügyelt Haditengerészeti Kutató Iroda (ONR) augusztusban kérelmezett kutatási programja, melynek tanúsága szerint egy napon a katonai robotok maguk hozhatják meg a döntéseket. Az ONR olyan mobil robotokat szeretne készíteni, ami felismeri az “együttműködésre hajlandó és nem hajlandó embereket”, majd informálja működtetőjét, ha veszélyt észlel.

A rendszer lelke egy mesterséges intelligencia szoftver lenne, amit a robot “távoli fizikai behatásfigyelő” rendszere lát el adatokkal, de felszerelnék beszéd, arc és mozdulat felismerő képességekkel is. Ezek segítségével elméletileg képes lenne leszűrni azokat a veszélyeket, amit egy-egy ember jelent, állítja a Pentagon.

A szakértők tiltakoznak a tervezet ellen, van aki hevesen, van aki mérsékeltebben. Egyesek szerint etikailag nem kivitelezhető egy olyan szoftver alkalmazása, ami laboratóriumban esetleg még helytáll, ám kikerülve a világ szélsőséges környezetébe olyan információ áradatot kap, amivel nem fog tudni mit kezdeni. A vérmesebbek egyszerűen nevetségesnek titulálták a kezdeményezést, a Pentagon technológiai megszállottjainak agyrémeként emlegetve.

Amit azonban mindannyian fenyegetőnek tartanak, az az a tény, mely szerint az ONR egyike azoknak, akik bizony nem pocsékolják el a kutatásra adott dollárokat, és ha csak idővel is, de projektjei szinte mindig elkészülnek. A felismerő szoftverek fejlődése pedig igen gyors ütemben halad, így várhatóan nem kell túl sokat várni az első prototípus megjelenésére.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.