Karabah
Karabah évszázadokon át örmény föld volt, a szovjet rendszer alatt azonban Azerbajdzsánhoz csatolták az akkor még vegyes lakosságú területet. A Szovjetunió széthullása után természetesen Azerbajdzsán nem mondott le a területről, a két ország éveken keresztül háborúzott miatta. Jelenleg Karabah független állam, azonban Örményország kivételével egy ország sem ismeri el. Külön vízum szükséges a belépéshez, amelyet abban az esetben, ha az oda utazni szándékozónak van azerbajdzsáni vízum az útlevelében, jó eséllyel nem adnak meg – és ugyanez előfordulhat fordítva is.
A repülő Jerevánba érkezik, de aki jót akar magának, azonnal továbbutazik vidékre. Az igazi örmény vendégszeretet, a Kaukázus három-négyezer méter magas, nyáron is hófödte csúcsait, a lélegzetelállító szurdokokat és az eldugott sziklatemplomokat, kolostorokat ugyanis az ország északi (Debegy-kanyon) és a déli területein találjuk. Ha nyáron megyünk, ehhez még hozzáadódnak a mediterrán klímájú lejtőkön termő mézédes gyümölcsök, különösen az óriásira megnövő barackok.
Örmény versus török kávé
Én délnyugat felé, a karabahi terület felé, egész pontosan Sisianba vettem az irányt a Ford Tranzittal, amely itt a helyközi buszok szerepét tölti be. Némi meglepetést kelt, hogy nőként egyedül utazgatom, de talán épp ez a buszsofőrből előhozza az atyai érzelmeket: azonnal az első ülésre ültet, így a gyér forgalmú rossz úton való négy órás zötykölődésért kárpótol az elképesztő panoráma.
Sisiant leginkább Ózdhoz hasonlítanánk: nem méretben, mert kisebb és vidékiesebb, de a fekvése ugyanolyan gyönyörű, (bár itt magasabbak a környező hegyek), és a rendszerváltással pusztulásra ítélt gyártelep itt is akad jócskán. (A hasonlat persze nem túl eredeti, hiszen valószínűleg az összes posztszovjet várossal kapcsolatban a magyar embernek előbb-utóbb beugrik Ózd.)
Közvetlenségben, nyitottságban és vendégszeretetben azonban a vidéki örmény veri a vidéki magyart. Lefotóztam három bábuskát, amint az alkonyati fényben üldögélnek egy utcai padon, utána kettőjük vacsorára és kávéra invitált, a harmadiktól pedig kaptam ajándékba egy csokor nárciszt. Egyébként a nálunk török kávéként ismert zaccos kávét isszák, de amikor török kávénak titulálom, rendkívül élénken tiltakoznak, és ragaszkodnak hozzá, hogy ennek a neve örmény kávé.
Amerika versus Moszkva
A legbájosabb képem Örményországból egy mokány falusi kiskölyökhöz fűződik, aki egy kiszuperált fém karikát gurítgatott a lejtős út szélén, és sebesen szaladt utána. Volt hozzá drótból hajlított spéci fogója is, amivel ha belendült a karika, elkapta. Azt hiszem karikacsapásnak nevezik a játékot, nekem még volt ilyenem gyerekkoromban, de itthon vagy huszonöt éve nem láttam sehol.
A vidéki kiskölykök egyébként ’amerikanec’-et kiabálnak, ha fényképezőgépes turistát látnak. A szüleik viszont még az orosz vonalra pörögnek: a munkanélküliek mind arról álmodnak, hogy elmennek Moszkvába, és ott majd lesz munka. Igaz, azt is hozzá teszik, hogy az orosz fővárosban a kaukázusi embert, lenézik, „csornijnak”, feketének nevezik.
Vidéki csillagtúrák
Dél-Örményország felderítéséhez Sisian remek kiindulópont. Rögtön a város határában található az örmény Stonehenge: moha lepte sziklák, rézszínű kövek. Több mint négyezer éve áll itt vagy hetven, két méter feletti kő, amelyek körülbelül felébe lyukat véstek egykoron. Valószínűleg az eget kémlelték segítségével, de a pontos működése nem ismert, ugyanis a csillagvizsgálót keletkezése óta több nagy földrengés is sújtotta, az eredeti elrendezésnek csak töredéke maradhatott fenn.
A közeli nevezetességek felkeresése csak taxival lehetséges, a rossz hegyi utakon leginkább Volgák és Zsigulik száguldoznak. Az árban érdemes előre megállapodni (kilométerenként 100 drammal/kb. 50 forint érdemes kalkulálni), de még így is érhet bennünket kellemetlen meglepetés (Hát nem kifogyott a benzin! Mégsem lesz elég ez a pénz!). A környék legizgalmasabb látnivalója a petroglifek, a háromezer méter feletti sziklákra vésett több ezer éves kőrajzok, ezek azonban a hó és a jeges utak miatt csak nyáron látogathatók.
Örményországban az elénk táruló tájban, völgyben, szurdokban, hegyormon nehéz nem egy kőből rakott kolostort, vagy egy hacskart – azaz finom azsúros mintával televésett több évszázados kőkeresztet megpillantani. A hacskar örményesen egyébként khacskar – csakúgy mint a világhírű zeneszerző Hacsaturján szülőföldje nyelvén Khacsaturján.
Sisiantól félnapos kirándulás a Tatev kolostor, Örményország legrégebbi temploma. Kevesen tudják, hogy Örményország a világ első keresztény állama, már 302-ben államvallás lett a kereszténység. Bár a Tatevhez vezető út a lelket is kirázza az emberből, de a szurdokvölgyért, amelyet megmásztunk, megérte.
Ha már a Tatev felé járunk, érdemes megnézni a közeli, mediterrán hangulatú Goris városát és barlanglakásait is. A kilencvenes évek eleji karabahi háború körülbelül idáig terjedt, a harcok idején a régi barlangok újra megteltek emberekkel.
