Az elmúlt két tornához képest visszafogták magukat a játékosok, szinte alig volt durva szabálytalanság, és egyetlen egy focistát sem kellett idő előtt a zuhanyzóba küldeni. Húsz ével korábban már volt erre példa, de azóta nem sikerült ezt a „bravúrt” megismételni. Ebben nagy szerepet játszhatott az is, hogy Mexikóban villant először a bírók kezében a sárga és piros lap. A torna más újdonságot is hozott: a szövetségi kapitányok első alkalommal cserélhettek.
Pelé annak ellenére visszatért a vébére, hogy a legutóbbi torna után kijelentette: soha többet nem akar játszani. A harmadik győzelmével a selecao végleg elnyerte a Jules Rimet kupát. A döntőben egy szinten kétszeres bajnokkal találkoztak a brazilok, ám Olaszország nem tudott mit kezdeni a rivális rohamaival. Az Azték Stadionban rendezett fináléban a brazilok könnyedén lefocizták az azzurrikat.
A magyar csapat szempontjából a selejtezők rosszabbul nem is alakulhattak volna: ez az első eset, hogy az együttes a kvalifikációt sem élte túl. Ki-ki meccsen Marseille-ban 4-1-re kikaptunk Csehszlovákiától. Nem a magyar csapat volt az egyetlen prominens hiányzó: Portugália, Franciaország, Spanyolország és Argentína sem utazott Mexikóba. Marokkó és Izrael ezzel szemben 1970-ben debütált.
A brazilok harmadszor
A brazil csapat győzelme nem igazán forgott veszélyben a torna során – Pelé mellett olyan sztárok játszottak a csapatban, mint Clodoaldo, Gerson, Rivelino, Tostao, Jairzinho és Carlos Alberto.
A négy évvel korábbi vébé után sokan felemlegették az alacsony színvonalat, de a mexikói tornán nem volt ok a panaszra. Több rendkívülien izgalmas találkozót játszottak a résztvevők, és a brazilok ismét varázsoltak. Pelé kicsit hátrébb játszott, mint a korábbi években. Nem is lőtt annyi gólt, mint 58-ban, de remekül irányította a társakat, és elől olyan befejezőcsatárok várták a labdáit, mint például Jairzinho, aki minden egyes találkozón betalált.
A vébé egyik meglepetését a marokkói csapat szolgáltatta. Első afrikai együttesként sikerült kijutniuk a tornára. A második vb-n ugyan szerepelt már Egyiptom, de a csapat akkor úgy jutott ki, hogy egyetlen selejtező mérkőzést nem kellett játszania. Sokan megéljenezték az afrikai csapat mellett Perút is. A dél-amerikai kiscsapat túlélte a csoportkört, ám a negyeddöntőben összefutottak a brazilokkal. Sokáig ellenálltak a brazil rohamoknak, de Peléék végül 4-2-vel továbbléptek.
Visszavágtak a németek
A negyeddöntők legizgalmasabb csatáját azonban nem a két dél-amerikai együttes játszotta. Az 1966-os döntő résztvevői már ekkor összekerültek. Húsz perccel a mérkőzés vége előtt még 2-0-ra az angolok vezettek, ám a négy évvel korábbi döntőt egy vitatott góllal elveszítő németek egyenlíteni tudtak, a hosszabbításban pedig megszerezték a győztes találatot. Beckenbauerék a következő körben egy még idegtépőbb meccset játszottak. A rendes játékidő után 1-1-es döntetlenre álltak az olaszokkal. A hosszabbításban aztán nem kevesebb mint öt gól született, ami mind a mai napig rekordnak számít.
Az olaszokat rendkívülien kimerítette az elődöntő, és így nem sok esélyük maradt a döntőben. Pelé már a 17. percben belőtte az első gólt – erre még tudtak válaszolni az olaszok. A brazilok azonban nem torpantak meg és a második félidőben szerzett három találatukkal bebiztosították a győzelmet.
