A fehérfejű rétisas (Haliaeetus leucocephalus) az amerikai kontinens jellegzetes fészkelő ragadozómadara. A faj állománya a hetvenes években vészes ütemű fogyásnak indult. Ennek okát a 40-es és 50-es években tömeges méretekben használt mezőgazdasági rovarirtó szerek (DDT és társai) elterjedése okozta.
Megritkulásának másik oka az ólommérgezés volt: a faj – akárcsak európai rokona, a rétisas (Haliaeetus albicilla) – szívesen fogyaszt dögöt, közte vadászok által meglőtt, de be nem gyűjtött állatokat. A döghússal együtt elfogyasztott sörétszemek lassú mérgezést, sasok ezreinek a pusztulását okozták. Emiatt (is) kezdett az amerikai hatóság 1991-ben átfogó programot, hogy száműzze az ólomsörét használatát a vízimadarakra történő vadászatból. Ennek eredményeként ma már Amerikában sehol nem használnak ilyen lőszert a vadászok.
A DDT és társainak „száműzése” az Egyesült Államok mezőgazdaságában már a 80-es évek második felében meghozta az eredményt: a fehérfejű rétisas állománya – amely 1963-ban mindössze 417 költőpárra rúgott – lassú, de biztos gyarapodásnak indult. Ennek köszönhetően tavaly a költőpárok száma már meghaladta a hétezret az Egyesült Államok kontinentális területén.
Az örvendetes változások láttán már a Clinton-kormány javasolta 1999-ben a faj levételét a veszélyeztetett állatfajok jegyzékéről, de az ilyenkor szokásos egy év helyett a procedúra jóval tovább tartott. Ennek oka az volt, hogy Washington friss számlálási adatokat kért az összes (48) szövetségi államtól, amelynek területén költ a gyönyörű ragadozómadár, ám néhány állam saját madárvédelmi előírásokkal rendelkezik, ami kiterebélyesítette a bürokrácia útvesztőit.
A washingtoni belügyminisztérium halászati és vadvédelmi szolgálatának hétfőn kiadott rendelete nem kötelező jellegű útmutatást tartalmaz földtulajdonosok, földbérlők és más személyek számára arra vonatkozóan, miként járulhatnak hozzá az értékes madár védelméhez azután, hogy az lekerül a veszélyeztetett fajok listájáról.
