Az apró afrikai ország lakosai a tuszi és a hutu etnikai pártokhoz tartoznak, és békésen éldegéltek, vegyes barátságokban és házasságokban, mígnem a politika közbe nem szólt. A hutuk hatalmat követelve üldözni kezdték a tuszikat, majd eszelős népirtásba kezdtek.
Mindez 1994-ben történt, amikor mi, akik a világ szerencsésebbik részén születtünk, elkapcsoltunk a híradóról a ruandai véres jelenetek láttán. Az ENSZ nem avatkozott közbe, és barbár kegyetlenséggel közel egymillió embert mészároltak le 100 nap alatt. Ebben a reménytelen helyzetben tudott és mert megmenteni Paul Rusesabagina 900 menekültet. És ezt nem fegyverrel tette, hanem csalafintasággal, pénzzel és jó politikai készséggel.
Paul egy belga tulajdonú szálloda vezetőjeként jó kapcsolatai révén képes volt fenntartani a viszonylagos nyugalmat szállodája kerítésén belül mindaddig, amíg ugyancsak jó kapcsolatai révén ki nem menekítették őt és pártfogoltjait, hogy történetével megtanítson minket az emberségre.
A megrázó képsorok és őszinte színészi játék torokszorító 115 perce belemarja magát az ember agyába és hosszan kísért. Mindazok, akik gyűlöletet szítanak, lázítanak, elbutult arccal gyilkolnak valamely kétséges eszme, anyagi javak vagy hatalom okán, miért nem gondolnak egyetlen percre sem arra, hogy állhatnának a másik oldalon is? Hogy a szerencse forgandó, mint ahogy fordul is, a fogvatartó lesz a rab, és nem lesz idő kései vezeklésre. Aki azt hiszi, hogy az ő igazsága az egyetlen, aki fogott már fegyvert bárkire is, háborút szított, vagy ellenségeskedést táplált, vagy csak nem nyújtott segítséget, amikor megtehette volna, gondolhatna néha arra a tanításra, mely szerint úgy bánj másokkal, mint ahogy elvárod, hogy veled bánjanak mások. Ha ezt betartanánk, talán békésebb lenne ez a világ. Nem csupán megrázó tanítás a Hotel Ruanda, de remek film is, amit mindenkinek látni kell!
Cinnamon
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
