A Les Tambours du Bronx nevű francia csapat fél öttől melegít a Nagyszínpadon. Ez 20 embert jelent, aki őrületes tempóban, zabolátlan energiával, révült állapotban püföli a fémhordókat, közben ordibál, sikoltozik és hörög. Hogy mi ebben a jó? Ugyanaz, mint egykor a törzsi szertartásokban és sámánrítusokban: a végtelen energia felszabadítása, az erő ritmusokká transzformálása, a földi és azon túli csatornák összehangolása. Fém és hús, ösztön és tudat egybeolvad, a brutálisan intenzív ütemkavalkád a csontig hatol és egyszerre csak vadul lüktető erővel a földhöz vág, majd a magasba repít. A Les Tambours du Bronx a ritmusok erejével próbálja helyretenni a kizökkent világot, aktivizálni és egy mederbe gyűjteni a szétszóródott energiákat, s előcsalogatni az elmerült képeket.
A folytatás a Mando Diao 18 órától szintén a Nagyszínpadon. Egy klasszikus koncertzenekar, amelytől jóval magasabb minőséget hall az ember élőben százszor több energiával, mint az eddigi két megjelent lemezen (Bring’ em In, 2003, Hurricane Bar, 2004). Két énekessel dolgoznak, amely egy plusz extrát nyújt a minőségi, kellemesen hangszerelt köntösnek (gitár, harmonika, basszus, dob), koncert után pedig egyértelmű a kijelentés: ez rockzene.
A Korn 21.30-kor kezd és Nagyszínpados koncertjének bejelentésével idén a Szigetet fellépőköveteléseikkel ostromló lobbicsoportok egyik legjelentősebbike hallgatott el elégedetten. A mélyre hangolt héthúros gitárokról, csattogó bőgőről, frusztrált énekről szóló, derékból hajolgatós nu metal atyjai, miként azzal sem, hogy első két klasszikus albumuk hatalmas lavinát indított el a kemény zenék világában.
A későbbi heveny hiphoposodásuk, majd az azt követő pszichedéliába hajlásuk és az eddigi legfrissebb fejleménynek számító, szimpla rockosodásuk nyilván dokumentálva van nélkülünk is minden érdekelt lemezgyűjteményében, s nem újdonság a szeptemberben érkező hetedik album híre, valamint a gitáros Head megtérése és kilépése sem. Talán az egyetlen tűrhető értékű adu a kezünkben az a még viszonylag friss hír, miszerint ennek ellenére sem négyesben érkezik hozzánk a zenekar, a másodgitárosnak bevett Rob Pattersont (ex-Otep) viszont csak backstage passel lehet majd látni, ugyanis a pódiumra így is csak Jonathan, Fieldy, Munky és David fognak kilépni.
Ritka madárnak számítanak mifelénk az ausztrál zenekarok, ám idén a nagyszínpad fellépői mellett a Wan2 sátrában 23.00 órától is találkozhatunk az ötödik kontinensről importált produkcióval a brisbane-i hiphopkollektíva, a Resin Dogs képében (és hangjában). A hihetetlenül erős, lendületes, funkkal és elektronikus tánczenei elemekkel turbózott hiphop híre bozóttűzként terjedt, és a – sikerével jó néhány hasonló stílusú, addig undergroundnak számító zenekarnak utat nyitó – Resin Dogs elkezdte kinőni a kisebb helyeket. Jöhettek a fesztiválok. Az élőben megannyi zenésszel, MC-vel, fúvósokkal, perkásokkal, no meg remek breaktáncosokkal megerősített galeri első albumát, a 2000-ben megjelent Grand Theft Audiót vitték, mint a cukrot, és a csapat innentől kezdve a kontinens zeneidíj-kiosztóiról sem távozott soha üres kézzel.
Bizonyára nem a teljesség kedvéért alakult így, de ettől még tény, hogy a Hammer színpad idei kínálatában a nagy visszatérők mellett akad egy búcsúzkodó csapat is. Az is biztos, hogy a finn Sentenced amely 23.30 tól játszik, nem azért oszlik fel, mert neki jól áll a búcsú, de ettől még tény, hogy így van: ez a banda a kezdettől fogva kiemelten foglalkozott az elmúlással, az öngyilkossággal és más napfényes témákkal. A mindvégig meglehetős állandóságot mutató szövegvilág mellett a lényeg, a zene azonban jelentős változásokon ment keresztül: tizenhat éves pályafutásuk során megannyi más bandához hasonlóan ők is elkanyarodtak a death metal felől egy jóval szellősebb hangzással és dallamosabb megközelítéssel jellemezhető irányba.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
