Élet-Stílus

Resin Dogs (Aus)

Ritka madárnak számítanak mifelénk az ausztrál zenekarok, ám idén a nagyszínpad fellépői mellett a Wan2 sátrában is találkozhatunk az ötödik kontinensről importált produkcióval a brisbane-i hiphopkollektíva, a Resin Dogs képében (és hangjában).

DJ Katch, Geoff “Jigsaw” Boardman, Dave Atkins és Chris Bosley 1996-ban döntöttek úgy, hogy a felgyülemlett, felesleges energiáikat a zenén keresztül próbálják meg levezetni. Az elhatározást tett követte, s alig egy évre rá már szülővárosuk legjobb klubbandái között tartotta őket számon a helyi sajtó. A hihetetlenül erős, lendületes, funkkal és elektronikus tánczenei elemekkel turbózott hiphop híre bozóttűzként terjedt, és a – sikerével jó néhány hasonló stílusú, addig undergroundnak számító zenekarnak utat nyitó – Resin Dogs elkezdte kinőni a kisebb helyeket. Jöhettek a fesztiválok.

Az élőben megannyi zenésszel, MC-vel, fúvósokkal, perkásokkal, no meg remek breaktáncosokkal megerősített galeri első albumát, a 2000-ben megjelent Grand Theft Audiót vitték, mint a cukrot, és a csapat innentől kezdve a kontinens zeneidíj-kiosztóiról sem távozott soha üres kézzel. A más bandák hangmintáit nem egy esetben élőben újra feljátszó/továbbgondoló négyes fogat folyamatos turnéinak (és az ezeket kiegészítő DJ-szetteknek) köszönhetően Ausztrália határain túl is egyre ismertebb lett, így az elmúlt években olyanokkal dolgozhatott együtt, mint Kenny Dope, Mad Doctor X vagy éppen a Jungle Brothers. Második albumuk tavaly látott napvilágot, és nyugodtan kijelenthetjük: a tulajdonképpen zenekari best ofként is funkcionáló Hi Fidelity Dirt ugyanolyan izmos anyag, mint az elődje.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik