Élet-Stílus

Meglepő fejlemények a Microsoft-perben

Az IBM, a Nokia és az Oracle is az Európai Bizottság mellé állt a Microsoft ellen folyó perben - számol be írásában a Register. A meglepő fejlemény azért is érdekes, mivel a most csatlakozott IT cégek eddig is erőteljesen Microsoft ellenesek voltak.

Az Európai Bíróság annak ellenére megengedte a legnagyobb IT cégek bevonását, hogy mindannyian tagjai az European Committee for Interoperable Systems (ECIS) nevű szervezetnek, és érdekeltségeik révén mindegyikük érintett a végső döntéssel kapcsolatban is. A szakértőként bevont cégek köre így olyanokkal szélesedett ki, akiknek komoly érdekei fűződenk ahhoz, hogy Európában a Microsoft kisebb befolyásra tehessen szert.

Furcsa, hogy a közvetlen vetélytárs Red Hat immár nyíltan szembefordult a Microsofttal. A Microsoft oldalán ugyanakkor szintén több hasonló szervezet csatlakozott a perhez. Ezek közé tartozik az Association of Competitive Technology, illetve a Computer Technology Industry Association. 

Az ECIS-t alkotó öt cég feltehetően csak azért állt össze, hogy együtt próbálja meg legyűrni a Microsoftot a jó ideje húzódó perben. Együttes fellépésükkel azt is demonstrálni szeretnék, hogy nem szándékoznak meghátrálni, mint korábban az ügyes peren kívüli megállapodást kötött Sun Microsystems.

A szövetség tagjai – az IBM, a Nokia, az Oracle, a Red Hat és a Real Networks – az Európai Bíróság ezen döntésével közvetlenül is beavatkozhatnak a lassan parttalannak látszó per végkimenetelébe.

A bíróság tavaly márciusban döntött úgy, hogy a Microsoft tisztességtelenül járt el piaci vetélytársaival szemben, amiért a vállalatot 497 millió euró megfizetésére kötelezték, valamint arra, hogy piacra dobja a Windows butított változatát, amely nem tartalmazza a vállalat médialejátszó szoftverét. Ezt természetesen a cég nem teljesítette, amiért további napi 5 millió dollárra ítélhetik.

Az erőviszonyok kiegyenlítettségét a most csatlakoztak megváltoztathatják, egy azonban bizonyos hogy a per már messze túl mutat a kiindulópontjául számontartott szituáción. A bírósági döntés ideje pedig közeledik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik