A Tükörvilágom című könyv szerzője nem csupán bejárta a világot, de dokumentálva élményeit utazásra invitálja azokat is, akik kezükbe veszik ezt a könyvet. Husz Mariann sokáig várt, míg megvalósíthatta álmát. Hosszú évtizedekig dolgozott „hétköznapi” munkahelyeken, előbb könyvtárosként, majd marketing szakemberként, a rendszerváltás után pedig saját reklámügynökséget alapított, mely a szakma legnagyobbjai közé küzdötte fel magát. Hat évvel ezelőtt aztán nagy levegőt vett és kiugrott a mókuskerékből, hogy megismerjen és írásain keresztül bemutasson olyan világokat, amelyekbe csak kevesen jutnak el.
Irány Kelet! – valami ilyesmi lehetett a jelszava annak a küldetésszerű utazássorozatnak, melynek eredményeképpen megszületett a Tükörvilágom című könyv a Háttér kiadó gondozásában. “Nehezen meghatározható műfajú ez az írás. (…)Kicsit önéletrajz, kicsit visszaemlékezés, kicsit kortörténet, és nem is kicsit úti beszámoló” – áll a könyv bemutatását és születésének körülményeit vázolni hivatott internetes oldalon, és valóban több olvasata is van Husz Mariann munkájának.
Az első önálló utazás címet viselő bemutatkozó írás leginkább egy családregényre emlékeztet. A gyermekkor egy-két izgalmasabb mozzanatának felidézésével, a szülőkről és nagyszülőkről szóló történeteken keresztül megismerkedhetünk a szerzővel, a visszatekintés elsősorban nem a történetek szereplőihez, mint inkább annak elbeszélőjéhez visz közelebb. De ez nem is csoda: jobb, ha még azelőtt megtudjuk, milyen idegenvezetőt választottunk, mielőtt nekivágunk a nagy utazásnak.
Az utazásra pedig nem kell sokat várni, hiszen a Nagykanizsáról Pestre egyedül felvonatozó kiskamaszt gyorsan elhagyva, nem csupán időben, de térben is nagyot ugrunk előre, egészen a kilencvenes évek második feléig, az indiai utazásig, s innentől kezdve szinte szédítő, ahogy követik egymást a keleti barangolások: India, Nepál, Japán, Dél-Korea, Mianmar (Burma), Kambodzsa, Laosz, Thaiföld, Vietnám, Szingapúr, Kína, majd egy nagyobbacska ugrás után Új-Zéland és Ausztrália.
Lelkesedésből nincs hiány – s ezt nem csupán a megtett kilométerek száma mutatja a napnál is világosabban. Ez derül ki a könyvből is, amely azt sugallja az olvasónak, hogy egy percre sem hagyja magára. Mindenhová elviszi, mindent, amit lát, arról beszámol neki, sőt még egy kicsit többről is. Benyomások és kinyilatkozások, előítéletek és azokat józanul elvető újragondolások, következtetések és kérdések fűszerezik a néhol útikönyvszagú, máshol inkább személyesebb leírásokat.
Csakúgy, mint az anekdoták, vagy még inkább a mesék világában, az ilyen típusú művek esetében is elsősorban a szerzőtől függ, s csak másodsorban a témától az, hogy mennyire ragadja magával a mű az olvasót. Husz Mariann (férjével tett) utazásai során nem a kihívásra vágyó fiatalok kalandjain keresztül ismerkedhetünk e varázslatos országokkal, hanem egy középkorú házaspár szemüvegén át. Az utazásokat gondos szervezőmunka és alapos felkészülés előzte meg, amely végig megbízható hátteret jelent a látnivaló újdonságok, kalandok és ismeretek feldolgozásához illetve bemutatásához.
Különös pluszt ad néhol az elbeszélésnek, hogy a felfedezések mögött nem csupán a rácsodálkozás élménye lapul, de gyakran előkerül az is, hogy mennyiben más egy-egy látnivaló, ahhoz képest, mint amit a korábbi ismeretek alapján várni lehetett tőle.
Az élménybeszámoló lendülete egy percre sem csökken, szédületes sebességgel repíti egyik helyről a másikra az olvasót, hiszen a szerző mindent el akar mondani, mindent meg akar mutatni. Bekezdésről bekezdésre hatalmasakat szökken a Kelet csodái között s bizony ez fárasztó mulatság még a karosszékben ülő olvasónak is.
Jó utazást kívánunk!
Husz Mariann: Tükörvilágom – Bolyongtam a Föld nevű bolygón
Háttér Kiadó
Budapest, 2004
Ára: 2998 Forint