Belföld

Új tempó elnevezéssel indít négynapos kampányt húsvét után a Fidesz azzal a céllal, hogy az országgyűlési választások második fordulójában a KDNP-vel közös jelöltjei a még szabad száztíz mandátum közül a legkevesebb hetvenet elnyerjenek – közölte a párt kommunikációs vezetője hétfőn.
2006. 04. 17. 17:49
A Tisza a következő napokban tetőzik Szolnoknál és Szegednél, az előbbinél 10 méteres, utóbbinál 10-20 centiméterrel kisebb árral számolnak a szakemberek, ami azt jelenti, hogy mindkét városban a valaha mért legmagasabb vízállásra kell felkészülni.
2006. 04. 17. 17:25
Kedden kezdődik a budapesti Nagykörúton a villamoshálózat felújítása, ami miatt a következő hetekben lelassulhat a közlekedés a Moszkva tér és a Blaha Lujza tér között, ahol a villamosokat pótlóbuszokkal helyettesíti a BKV Zrt. A rekonstrukció május 19-ig tart – írja az MTI.
2006. 04. 17. 12:15
Tíz éve azonos nagyságú szavazótáborok feszülnek egymásnak. 1998-ban a jobboldal határozott vezérével, egységben, új nyelvvel és médiahasználattal győzött a megosztott, nyelvét vesztett szocialista és liberális táborral szemben - írja a Figyelőnek írt elemzésében Lengyel László, a Pénzügykutató Rt. vezérigazgatója.
2006. 04. 17. 08:00
A Mahart PassNave Kft. műszaki igazgatója szerint 60 milliós kár keletkezett, amikor megrongálták szombaton az esztergomi hajókikötő úszóművét. Az esztergomi polgármester szerint a Mahart nem fizetett a kikötőhasználatért, ezért megpróbálták elusztatni a pontont.
2006. 04. 16. 16:03
Úgy látom, hogy a húsvét munkával fog eltelni ebben a térségben, de hála a Jóistennek, és a vízügyeseknek", a lakosság nagy részét ez nem akadályozza majd az ünneplésben - mondta Gyurcsány Ferenc vasárnap a szolnoki Tisza-parton, ahol az árvíz elleni védekezési munkát tekintette meg.
2006. 04. 16. 13:33
Továbbra is 30-60 perces késésre kell számítani a Budapest-Szolnok-Nyíregyháza-Debrecen, illetve Budapest-Szolnok-Békéscsaba-Lőkösháza vonalon, mert a Tisza magas vízállása miatt még mindig érvényben van a korlátozás a szajoli vasúti hídon.
2006. 04. 16. 11:06
Az MDF tagok és szavazók kormányváltást kívánó része mellett a vidéki, falusi szavazókra is számít az országgyűlési választások második fordulójában a Fidesz elnöke, aki erről a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című, felvételről sugárzott, műsorában beszélt.
2006. 04. 16. 10:02
A veszélyhelyzetnek megfelelő rendkívüli készültségi fokozat összesen 716 kilométer hosszúságú védvonalon érvényes a Tiszán, a Zagyván, a Maroson és a Hármas-Köröson. vasárnap hajnalig 566 embert telepítettek ki. Eddig mintegy 8 milliárd forintot fordítottak védelemre. Gyurcsány Ferenc szerint pénz vagy anyaghiány sem akadályozhatja a munkát.
2006. 04. 16. 09:04
A vajdasági vízügyi hatóságok megkongatták szombaton a vészharangot, mivel a víz nyomása alatt szétázni látszik a Tisza dunai torkolatánál lévő gátrendszer. A Tisza-deltánál, Zsablyától egészen a torkolatig a vízszint két-három napja rekordmagasságon van.
2006. 04. 15. 21:29
Ötszázötven katonát mozgósítottak a Tisza középső szakaszán a védvonalakra újabb árvízvédelmi munkákra, közülük 150 Szolnokon, 400 pedig Szelevény és Tiszasas között dolgozik majd végig a húsvéti ünnepeken - közölte a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Köti-kövizig).
2006. 04. 15. 18:52
Az MSZP és az SZDSZ együtt több szavazatot kapott, mint a jobboldali palettára adott összes szavazat, tehát az ország azt akarta, hogy liberálisok és szocialisták kormányozzanak tovább - mondta Gyurcsány Ferenc a Magyar Rádió 16 óra című műsorában.
2006. 04. 15. 18:34
A Magyar Demokrata Fórum elnöke szerint az a fajta jobboldali politizálás, amire a Fidesz példát mutatott, rövidtávon vezethet eredményre, de hosszú távon bukásra van ítélve. Dávid Ibolya erről a Magyar Rádió 16 óra című műsorában beszélt szombaton.
2006. 04. 15. 18:30
Az azerbajdzsáni igazságügy-minisztérium jegyzékben fordul a magyar igazságügy-minisztériumhoz a Magyarországon gyilkosság miatt életfogytiglani börtönre ítélt azeri tiszt kiadatásának ügyében - közölte Bakuban egy minisztériumi vezető. Ramil Safrov, az azeri hadsereg hadnagya 2004 februárjában álmában baltával ölte meg Gurgen Margarján örmény hadnagyot budapesti szállásukon. Mindketten a NATO-békepartnerség keretében rendezett angol nyelvtanfoly
2006. 04. 15. 14:23
Olvasói sztorik