Belföld

Pettkó lett a parlamenti rekorder

admin

2008. 12. 31. 14:15

Ahogyan 2007-ben, idén is Pettkó András (MDF) beszélt a legtöbbet, és szintén ő szólalt fel a legtöbbször a parlamentben. Gyurcsány közel hét órát, Orbán öt percet beszélt idén, míg Hagyó Miklós és Kövér László egyszer sem szólalt fel.

Pettkó András 219 alkalommal, több mint 14 órát beszélt. A felszólalások számát tekintve 204-gyel követi őt Keller László (MSZP), a Pénzügyminisztérium államtitkára, majd 151-gyel Gőgös Zoltán szocialista agrárállamtitkár, aki tavaly is az egyik legtöbbször felszólaló politikus volt.

Gyurcsány a hetedik

Ha a felszólalások összidejét nézzük, Pettkó András mögött a második szintén Keller László, a harmadik pedig Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője több mint 10 órányi beszéddel. Gyurcsány Ferenc idén eggyel hátrébb került a rangsorban, mint tavaly: 6 óra 50 percnyi felszólalással a hetedik legtöbbet beszélő politikus volt az Országgyűlésben. A miniszterelnöknek 2007-ben még több olyan beszéde is volt, amely meghaladta a háromnegyed órát, idén mindössze kétszer szólt fél óránál hosszabban.

10 másodperces felszólalás

A frakcióvezetők közül – ahogyan tavaly – idén is Herényi Károly (MDF) szólalt fel a legtöbbször és a leghosszabb ideig is. A második Kóka János (SZDSZ) majdnem ötórányi, a harmadik Navracscs Tibor (Fidesz) több mint kétórányi parlamenti beszéddel. Lendvai Ildikó (MSZP) kétórányi, Semjén Zsolt (KDNP) háromnegyed órányi időben szólalt fel 2008-ban.

A pártelnökök közül – miniszterelnöki tisztségéből is adódóan – idén is Gyurcsány Ferenc beszélt a legtöbbet, őt követi Dávid Ibolya (MDF) és Fodor Gábor (SZDSZ), akik nagyjából két órában szólaltak fel a plenáris üléseken. Semjén Zsolt (KDNP) 44 percet, Orbán Viktor (Fidesz) öt percet beszélt. A Fidesz elnöke tavaly kétszer, idén egyszer kért szót a parlamentben.
Azok közül, akik csupán egyszer kértek szót, a legrövidebb felszólalás 10 másodperccel Szakács László (MSZP) nevéhez fűződik, aki a külügyi bizottság álláspontját tolmácsolta az egyik ülésen.

Néma Leventék

Az idén 32 képviselő nem szólalt fel a Házban, többségük a kormánypártokhoz tartozik. Köztük van például Hagyó Miklós szocialista főpolgármester-helyettes, aki ebben a kormányzati ciklusban még egyáltalán nem beszélt a parlamentben. Ahogyan tavaly, idén sem szólalt fel Kövér László (Fidesz) – derül ki az Országgyűlés internetes oldalán közzétett adatokból.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

WASHINGTON, DC - SEPTEMBER 06:  Supreme Court nominee Judge Brett Kavanaugh organizes his desk before testifying to the Senate Judiciary Committee on the third day of his Supreme Court confirmation hearing in the Hart Senate Office Building on Capitol Hill September 6, 2018 in Washington, DC. Kavanaugh was nominated by President Donald Trump to fill the vacancy on the court left by retiring Associate Justice Anthony Kennedy.  (Photo by Chip Somodevilla/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.