Belföld

Itt az influenzaszezon, a térítésmentes vakcina már elérhető. A háziorvosok azonban kifogásolják, hogy a betárazott mennyiség több, mint ami tavaly elfogyott, a felesleget pedig önköltségen kell majd megsemmisíteniük. Ráadásul az oltóanyag higanytartalma is aggályokat vet fel egyesekben, a gyártó és a tisztifőorvos azonban biztonságosnak tartja a készítményt.
2008. 10. 21. 12:32
A Fidesz semmiképpen nem támogatja a közös MSZP-MDF-javaslatban megfogalmazott költségvetési hivatal felállítását, a legnagyobb ellenzéki párt szerint ez csak egy „újabb pénznyelő gépezet" lenne - jelentette ki Balsai István, a Fidesz parlamenti képviselője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
2008. 10. 21. 11:48
Jogerősen másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt hivatalos személy elleni erőszak és társtettesként elkövetett súlyos testi sértés kísérlete miatt a másodfokon eljáró Fővárosi Bíróság kedden egy férfit, aki a melegfelvonuláson macskakővel dobálta a rendőröket.
2008. 10. 21. 11:30
Leszakadt egy lépcsőfok egy fővárosi, VIII. kerületi bérház második emeletéről, amely az alatta levő szinten további öt lépcsőfokot lökött ki a helyéről; az eset során egy idős nő súlyosan megsérült - tájékoztatta a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője kedden.
2008. 10. 21. 10:32
A rendőrség és az ügyészség által nyilvánosságra hozott statisztikából is az derül ki, hogy a 2006. őszi zavargásokkal összefüggésben indított eljárások közül jóval több nyomozást szüntettek meg, mint ahány ügy jogerős ítélettel zárult.
2008. 10. 21. 09:39
Bár az Európai Unió egyik ajánlása lehetővé teszi, hogy a cigarettás dobozokon a figyelmeztető szövegek helyett képeket helyezzenek el, Magyarországon egyelőre nem tervezik lecserélni a jól látható egészségvédő feliratokat.
2008. 10. 21. 07:52
Új dokumentum került elő az 1956. október 23-i forradalomról. A Nagy Imre és a tüntetők képviselői közötti tárgyalásokat megörökítő feljegyzést Fenyvesi Mária országgyűlési gyorsíró készítette a Parlament miniszterelnök-helyettesi tárgyalójában.
2008. 10. 21. 07:42
Valószínűleg önszelekciót működtetnek, s ezért eleve csak olyan képzéseket céloznak meg a falusi fiatalok, ahol kisebb a verseny, s ahová alacsonyabb pontszámokkal is be lehet kerülni - írta a keddi Népszabadság.
2008. 10. 21. 06:44
Tűzszerészek zárják le kedden a Margit hidat egy bomba kiemelése miatt. Előreláthatólag mintegy három órán át, 12 órától 15 óráig nem lehet majd közlekedni a hídon és néhány környékbeli úton.
2008. 10. 20. 18:18
Az MSZP ezen a héten - az SZDSZ-szel együtt - már nem támogatta, hogy az Országgyűlés napirendre vegye a Fidesz kisebb parlamentről szóló alkotmánymódosító javaslatát, amelynek általános vitáját a múlt héten már elkezdte a Ház.
2008. 10. 20. 16:30
A „szokásos” 50 ezer forintos pénzbüntetést kapják azok a fideszes képviselők, akik miatt a legnagyobb ellenzéki párt hétfőn két napirend-kiegészítési ügyben sem tudta átvinni akaratát az Országgyűlésben. Még nem volt olyan hét, hogy ne szabtak volna ki büntetést hiányzás miatt.
2008. 10. 20. 16:18
A köztársasági elnök nem ért egyet az amerikai vízummentességhez szükséges utolsó megállapodás kihirdetéséről szóló törvénnyel, ezért visszaküldte a parlamentnek. A szaktárcák és az amerikai nagykövetség szerint az államfői döntés ellenére várhatóan nem késik a vízummentes utazás.
2008. 10. 20. 14:12
Országosan 722 rendezvényt jelentettek be az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából; az október 22-24. között tartandó rendezvények közül huszonhármat kiemelt kockázatúnak minősített a rendőrség.
2008. 10. 20. 12:56
Nyílt zsidózás miatt kirúgatná a Magyar Hírlaptól Bayer Zsoltot az Élőlánc Magyarországért párt, ezt nyílt levélben írták meg a lap főszerkesztőjének.
2008. 10. 20. 12:23
Olvasói sztorik