Belföld

Elkeződik a vita Orbán programjáról

A Nemzeti Együttműködés Programja című dokumentumot Orbán Viktor miniszterelnök-jelölt ismerteti a Ház előtt.

A határozati javaslatot összesen tízórás időkeretben vitatják meg a képviselők, ma Orbán Viktor után a vezérszónokok fejthetik ki véleményüket. A programról szombaton a Fidesz-elnök zárszava után szavaz az Országgyűlés. Elfogadásához és a miniszterelnök megválasztásához az országgyűlési képviselők több mint felének, 194 képviselőnek az igen szavazata szükséges.

Elemzők szerint a dokumentum szövege szinte teljesen megegyezik a Fidesz Nemzeti ügyek politikája című választási programjával, az Orbán-beszédek egyes részleteivel, és nincs benne semmi, ami számon kérhető lenne.

Az MSZP elnöke szóvá is tette, hogy a benyújtott kormányprogramból csupán azt tudjuk meg, amit eddig is mindenki tudott, hogy „az egészség minden embernek drága kincse”; „rendre is szükség van”; „otthonra mindenki vágyik”, illetőleg „mindenki szeretne családot”.

Továbbra sem tudni azonban, mi lesz az ígért adócsökkentéssel, amelyről „nemhogy egy árva gondolat, de egy árva szó sincs a programban” – írta Lendvai Ildikó. Az MSZP arra is kíváncsi, miből lesz egymillió új munkahely, „ha csak ráolvasásból nem”, a programból ugyanis – írja – „csak annyi derül ki, hogy az egykori fideszes kádereknek: Szász Károlynak, Mellár Tamásnak, Kaderják Péternek (akiket a program név szerint említ) újra lesz vezető állásuk”.

Az MSZP elnöke szerint a kormányprogramból nem lehet megtudni, mi lesz a családi pótlékkal, megőrzi-e reálértékét, „vagy csökkentik, mint első kormányzásuk idején”, továbbá hogy mi lesz a gyessel és a gyeddel.

Ma kezdődik a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvényjavaslat vitája is. A köztisztviselők jogállásáról szóló törvény hatálya alá tartozó munkáltatóknál foglalkoztatottak közszolgálati jogviszonya kormánytisztviselői jogviszonnyá alakul át.

“Ezzel megnyílik a lehetőség a szükséges átalakítások racionális költségvetési terhek melletti végrehajtásához” – áll az indoklásban. Az állam a jövőben olyan feltételekkel szüntethetné meg a jogviszonyt, mint a kormány tisztviselője, azaz indokolás nélkül, 2 hónapos felmentési idővel.

Az indoklás szerint nincs semmilyen alapja annak, hogy a köztisztviselők másokhoz képest –kiemelt védelmet élvezzenek. Sőt, a jelenlegi fokozott védelem jelentős részben okolható azért, hogy a közigazgatás hatékonysága alacsony és közmegítélése rossz – olvasható a javaslatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik