A gázáremelés mértékét a Magyar Energia Hivatal ajánlása alapján a szakminiszter hirdeti ki, az emelés mértékéről nem tud a kormány - mondta Daróczi Dávid kormányszóvivő.
A magyarok számára fontos az egészség – derült ki az Ipsos Csoport 13 országot felölelő nemzetközi kutatásából. Minden tízedik honfitársunk kövérnek érzi magát, de alapvetően elégedett egészségi állapotával.
Gyurcsány Ferenc kormányfő elítél minden fizikai fenyegetést - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő a miniszterelnök álláspontját azzal kapcsolatban, hogy egy internetes oldalon Bayer Zsolt újságírót megfenyegették.
Az MSZP képzéssel, átképzéssel és már 2009-től havi 20-30 ezer forintos szakmunkás-tanulói ösztöndíjjal javítaná a foglalkoztatási mutatókat. Filló Pál, a párt országgyűlési képviselője szerint nem igaz a Fidesz állítása, amely szerint válságos a magyarországi foglalkoztatási helyzet.
Kábítószernek nem minősülő, de a szervezetben kábítószerré átalakuló anyagot is fogyasztottak a Bűnügyi Szakértői és Kutató Intézet elsődleges vizsgálata szerint a szombaton, a keceli diszkóban rosszul lett fiatalok.
A Külügyminisztérium nem tervezi a Grúziában tartózkodó tíz magyar állampolgár kimenekítését, mert ők az ENSZ és az EBESZ ottani misszióiban teljesítenek szolgálatot.
Kiraboltak hétfő reggel egy pénzváltót a budapesti Nyugati téren. A támadó – az eddigi információk szerint – egy késsel támadt az üzletben dolgozóra, jelenleg tart a helyszínelés és a nyomrögzítés, ezért Csillag Melinda bővebb tájékoztatást csak későbbre ígért.
Egy sávban halad a forgalom az M7-esen Balaton felé az autópálya 36-es kilométerszelvényénél, mert hétfő délelőtt egyelőre ismeretlen okokból kigyulladt egy kamion vezetőfülkéje.
Hamarosan pályázat alapján 36, nehezebb helyzetben lévő vidéki gyermekorvosi praxis kap olyan eszközt, amely egymagában helyettesít egy laboratóriumot - írja a Népszabadság.
A jogállamiság elvével, továbbá a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz, ha egy parkolási társaság ellenőre több fizetési felszólítást is elhelyez az ugyanott huzamosabb ideig parkoló gépkocsin.
Magyarországon egyszerre kellene szabadelvű és szociális piacgazdaságot kiépíteni egy vitaanyag szerint, amelyet a Matolcsy György közgazdász által vezetett műhely tárt nemrég a Fidesz elé. A Magyar Nemzet a birtokába került dokumentumból hétfői számában szemezgetett.
Az elvégzett vizsgálatok szerint nem heroin okozta a keceli diszkóban szombaton eszméletét vesztő öt fiatal rosszullétét, de mindannyian kábítószert fogyasztottak.
Burkolatfelújítás miatt rendkívüli módon lelassult az Ausztria felől érkező forgalom Hegyeshalomnál; szombat délután mintegy tíz kilométeres kocsisor torlódott fel a határátkelő közelében, a belépő oldalon - közölte a rendőrség.
A tűzoltóság elsődleges vizsgálata szerint nem idegenkezűség miatt lobbant lángra a csömöri krematórium tetőszerkezete - erről az üzemeltető Budapesti Temetkezési Intézet tájékoztott.
A romáknak elsősorban munkahelyteremtésre és oktatásra van szükségük - hangzott el az Európai Integrációs Cigányszövetség (EIC) rendezvényén. A Videoton vezérigazgatója segély helyett munkát és seriffeket akar.
Hatástalanították az orosz rombolóbombát, amelyet a Margit híd közelében találtak. A rendőrség szerint csak 15-20 embert érintehettek az intézkedések. A BKV-járatokat korlátozták és elterelték, a forgalom már zavartalan.
Egy utoléréses baleset miatt – amelyben ketten sérültek meg könnyebben – leterelik a Szeged felé tartó forgalmat az M0-ás gyűrűről Diósdnál a 7-es főútra – közölte szombat délután a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Beluzsárné Belicza Andrea tájékoztatása szerint ettől a balesettől mintegy kétszáz méterre ugyancsak történt egy utoléréses baleset, amelyben három személyautó karambolozott, és egy [...]