A Fidesz speciális, négypontos megállapodási javaslatot dolgoz ki a pártok számára annak érdekében, hogy csökkentse az idei európai parlamenti választási kampány költségeit - mondta a párt frakcióigazgatója.
Jelentősen megnőtt a mentők esetszáma az elmúlt órákban az ónos eső miatt; Veszprém megyében egy mentődolgozó is megsérült betegellátás közben - közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője.
Megváltoztatta az elsőfokú ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa a Zsanett-ügyben korábban meggyanúsított öt rendőr ügyében szerdán; a bíróság az első fokkal szemben bűnösnek mondta ki az első-, másod- és harmadrendű vádlottat a hivatali visszaélés vádjában, és súlyosbította mind az öt rendőr büntetését.
Biomasszafűtésre állt át a balassagyarmati városi kórház; 626 millió forintos beruházásban készült el az új fűtőmű és a kazánberendezés, a nyertes Biohő Kft. arra számít, hogy 15 éves szolgáltatási idő alatt térül meg a beruházás.
Az MSZP szerint egyértelmű és szigorú szabályokra, valamint azonnali szankciókra van szükség a szmogriadót megsértőkkel szemben - mondta Orosz Sándor, az MSZP országgyűlési képviselője.
Hiába megengedett, nem ajánlott 130 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedni a Fejér megyei autópályákon; az M6-os, az M7-es és az M1-es teljes hosszában folyamatosan esik az ónos eső - közölte a rendőrség.
Kétszáz tő, a gyanú szerint kábítószer előállítására szolgáló növényre bukkantak a rendőrök a Pest megyei Erdőkertesen, ahol ezenkívül két kilogramm leszüretelt kábítószergyanús anyagot és a termesztéshez használt eszközöket is lefoglaltak.
Az MSZP szerint nem igaz a Fidesznek az a rágalma, hogy a kormány félrekezelte a válságot, miután a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója jónak és hatékonynak nevezte a kabinet válságkezelő intézkedéseit - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője.
Írásbeli kérdést nyújtott be szerdán Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszternek a Magyar Gárda éles lőfegyverekkel való gyakorlatozása ügyében Gusztos Péter, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese.
Az M6-os Fejér megyei szakaszának teljes hosszában esik az ónos eső. A jeges burkolaton 30-40 km-nél nagyobb sebességgel nem célszerű közlekedni ezekben a percekben – tanácsolja a rendőrség honlapján. Jelenleg három helyszínen, a pálya Pécs felé tartó 38, 43, 47-es km-szelvényében balesetek helyszínén dolgoznak a rendőrök. Igyekeznek felszámolni az akadályokat. Fokozott óvatosságra intik a járművek [...]
Továbbra is nagy erőkkel keresi a rendőrség a Flórián téri bankrablás tettesét, aki a zsákmányolt pénzzel és egy túszt ejtve menekült el a helyszínről, később viszont a bank alkalmazottját elengedte.
A FigyelőNet tudósítói a fővárosban járva azt tapasztalták, hogy lényegesen kevesebben ültek kocsiba szerdán, mint egy átlagos hétköznapon. Úgy tűnik, aki tehette, valóban nem merészkedett ki az utcára.
A dolgozók 95 százaléka nem fogadta el a takarítás kiszervezését a sztrájkot hirdetett két érdekképviselet, a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) és a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ) szerint. A Budapest Airport hazaküldi a görög biztonsági ellenőröket.
A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) szerint a gyógyszerhamisítás elleni hatékony fellépés érdekében egy naprakész adatbázis létrehozására, valamint a jogszabályok felülvizsgálatára is szükség van.
A nyomozás határidejének újabb 60 napos meghosszabbítására nyújtott be előterjesztést a kiskunlacházai gyilkosság tettesének felderítésére az illetékes ügyészséghez a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
A Magyar Nemzet szerint hazudott Bencze József országos rendőr-főkapitány, Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési miniszter és a kormányszóvivő is, amikor azt állították, hogy 2006 október 23. előestéjén a Schengen Alap terhére, az uniós határőrizet biztosítására rendeltek meg három különlegesen felszerelt vízágyút.
A Csehák Judit vezette Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány 915 millió forint nyert el a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől - értesült a Magyar Nemzet.
Összegyűlt a szükséges mennyiségű aláírás a Magyar Polgári Demokráciáért Alapítvány (MPDA) által elindított népi kezdeményezéshez, amely a parlament önfeloszlatását célozza - olvasható a szerdai Magyar Hírlapban.