„A nemzeti együttműködés nyilatkozatának elfogadásával az Országgyűlés az emberek akaratát ismerte el, ezért ott a helye, ahol az emberek gyakran megfordulnak, vagyis a közintézményekben” - reagált Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője az ellenzéki bírálatokra.
Az MSZP felszólítja a kormányt, haladéktalanul vonja vissza az „elnyomás időszakaira emlékeztető rendeletét”, amely szerint ki kell függeszteni a közintézményekben a nemzeti együttműködés nyilatkozatát. Az LMP és a Jobbik pedig viccnek hitte.
A Kálló-menti belvízvédelmi szakaszon megszüntette, az Alsó-Nyírvíz-Kati-éri belvízvédelmi szakaszon pedig elsőfokúra mérsékelte a védelmi készültséget a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság.
Egy felnőtt napi folyadékszükséglete 2-2,5 liter, ami kánikulában akár megkétszereződhet. Kerülni kell az alkoholt, és óvatosan kell bánni a csapvízzel is, mert vízmérgezést okozhat. Igaz, csak ha embertelen mennyiséget döntünk magunkba.
Romák és nem romák közös jövőjét hirdetve főpolgármester-jelöltként akar indulni az őszi önkormányzati választásokon Makai István, a Roma Polgári Tömörülés elnöke – jelentette be a roma politikus szombaton Budapesten, a Közös jövő napja című rendezvényen.
Egy közlekedési baleset helyszínelése miatt egy sávon lehet közlekedni Buda felé a Hungária körúton; két személyautó ütközött a Kerepesi úthoz közel, a balesetben egy gyerek és egy felnőtt sérült meg.
Ezen a hétvégén ismét munkába álltak az Adriai-tenger horvátországi településein a külföldi rendőrök, köztük a magyarok is - közölte honlapján a horvát belügyminisztérium.
A polgárőrségre nem a rendőrségnek, hanem a hazának van szüksége, ezért a rendőrség stratégiai partnerének tekinti a polgárőröket - jelentette ki Hatala József országos rendőrfőkapitány szombaton a Heves megyei Poroszlón, az országos polgárőrnapon.
Az őskori vadászokkal kezdődött tizenötezer éve az emberi tevékenység okozta, azaz az antropogén felmelegedés - állítják amerikai kutatók a Geophysical Research Letters című szaklapban közzétett tanulmányukban.
Több mint kétszáz ember vesztette életét és mintegy száz megsebesült pénteken este a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részében egy üzemanyag-szállító tartálykocsi felrobbanása következtében.
Motorral közlekedő, szolgálaton kívüli rendőrt ütött el Balatonújlakon személygépkocsival egy ittas osztrák állampolgár, és egy másik vétlen motoros is balesetet szenvedett Somogy megyében Balatonboglárnál.