Belföld

Már elkezdődtek az adománygyűjtések a vörösiszap okozta károk elszenvedőinek javára. Folyamatosan frissülő összeállításunkból arról tájékozódhat, hogy hova viheti a felajánlott adományait, illetve hogyan támogathatja pénzzel a károsultakat.
2010. 10. 07. 16:13
Az országos katasztrófavédelmi főigazgató szerint hétfőre befejeződhet az iszappal elöntött települések kármentesítése, de az okozott károk teljes felszámolása hosszú heteket vesz igénybe.
2010. 10. 07. 15:14
Több mint 150 sérültet láttak el eddig a kórházak a vörösiszapömlés miatt, közülük 11 ember állapota továbbra is súlyos vagy életveszélyes és a többségük vegyi égési sérülést szenvedett.
2010. 10. 07. 13:52
Légtérzárat rendeltek el az iszapömlésben érintett két település, Devecser és Kolontár felett - közölte a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. kommunikációs vezetője.
2010. 10. 07. 13:42
15 napon belül több mint 58 millió forintot és annak kamatait kell a Pécs Holding Zrt. részére megfizetnie a Zalai Általános Építési Vállalkozó Zrt.-nek azért mert 5 évvel ezelőtt leszakadt a pécsi Hullámfürdő uszodai álmennyezete.
2010. 10. 07. 13:38
Bizonyos szakértők szerint nem célszerű semlegesíteni, savasítani a földeket, és a házakat elöntő vörösiszapot, mert a jelenlegi lúgos környezetben nem tudnak kioldódni a toxikus fémek; ezért a megoldást csak a gipsszel való megkötés jelentheti. Azonban azt elismerik, hogy a folyóvizek esetében viszont a semlegesítés a legegyszerűbb megoldás.
2010. 10. 07. 12:47
Olvasói sztorik