Belföld

Súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba egy nőt, akit vonat gázolt el szerda este a főváros XV. kerületében – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese. A nőt a nyílt pályán ütötte el egy Veresegyháza felé tartó szerelvény, egyelőre tisztázatlan, hogy a baleset áldozata milyen körülmények között került a sínekre – mondta Kormos Endre.Az ügyet a BRFK közlekedésrendészeti [...]
2010. 10. 13. 21:54
A kónyi képviselő-testület felmentette tisztségéből az iskolaigazgatót, aki egy szeptember elején nyilvánosságra került hangfelvétel tanúsága szerint polgármesterjelöltként arról beszélt, hogy a „meg kell fogni egy ÁSZ-vizsgálattal” a jelenlegi településvezetőt. Aller Imre független – a megyei közgyűlésbe MSZP-listán bejutott – polgármester az ülés után az MTI-nek elmondta: ő jegyezte a vezetői megbízás visszavonásáról szóló előterjesztést, amelyet [...]
2010. 10. 13. 19:32
Meggyes Tamás, Esztergom volt polgármestere a hivatalos átadás-átvételi eljárás során nem adta át a polgármesteri szobát utódának, Tétényi Évának – közölte az új polgármester sajtóreferense.
2010. 10. 13. 19:18
Az MSZP szerint Orbán Viktor bejelentését ősszegezve az egyértelműen megállapítható, hogy „megszorítások lesznek, legfeljebb áttételesen, bár van itt direkt változat is” - reagált a miniszterelnök szavaira Katona Tamás, a szocialisták elnökségének tagja.
2010. 10. 13. 19:00
Az MSZP kispesti elnöke szánalmasnak tartja Tarnai Richárd vesztes XIX. kerületi fideszes polgármesterjelölt a választási eredmény kétségbevonására irányuló kísérletét. Burány Sándor közölte, hogy választási csalás gyanúja miatt a – helyi Fidesz-szervezethez hasonlóan – ők is büntetőfeljelentést tesznek. A szocialista politikus arra reagált, hogy Tarnai Richárd szerint választási csalás miatt egész Kispesten új szavazást kellene elrendelni. [...]
2010. 10. 13. 17:01
A MAL Zrt. hétfőn őrizetbe vett vezérigazgatójának azonnali szabadlábra helyezését rendelte el a bíróság. Bakonyi Zoltánt az iszapkatasztrófával összefüggésben több ember halálát okozó közveszélyokozással és környezetkárosítással gyanúsítják.
2010. 10. 13. 16:57
A bankadóhoz hasonló módon megadóztatja a kormány a távközlési és energetikai cégeket, valamint a kiskereskedelmi láncokat. Novembertől az állam kevesebbet költ nyugdíjra, és eltörli vagy újratárgyalja a PPP-konstrukciókat. Orbán Viktor meglebbentette a fátylat második gazdasági akciótervén. Az adószakértő szerint a végén ezt a lakosság fizeti meg.
2010. 10. 13. 15:54
Olvasói sztorik