Hoffmann Rózsa szerint új alapokat kell letenni az oktatásban, azonban nem lehet egyik évről a másikra megváltoztatni a közoktatást, aki ezt teszi, az kudarcot vall.
A tervek szerint hétfőn újraindulhat a vasúti forgalom a vörösiszap-katasztrófa sújtotta területen, ugyanis mintegy 500 millió forintos ráfordítással elkészült a vasútvonal - közölte a katasztrófavédelmi kormánybiztos hétfői sajtótájékoztatóján, az Országházban, ahol beszámolt munkája eddigi eredményeiről.
Csökkentené Botka László (MSZP) szegedi polgármester hatáskörét a Fidesz, és jelentősen átalakítaná a város irányítását – derül ki azokból indítványokból, melyeket szerdai ülésén tárgyal a testület.
Még másfél napig van elegendő hely az ajkai katasztrófa térségéből származó vörösiszapnak és törmeléknek a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. által kijelölt tározóban, az új terület kijelölése folyamatban van - közölte Kivágó Tamás dandártábornok, kárhelyszíni parancsnok.
Hat év alatt a lengyel oktatás teljesítménye az átlag alatti szintről az élvonalba került. Az „éltanulóvá válás” legfőbb oka a kilencévesre növelt alapképzés, és ezzel összefüggésben a “halasztott szakképzés” – állítja az OktpolCafé friss bejegyzésében Setényi János.
A Fidesz mondanivalójának dinamikája szükségszerűen elvezet az új alaptörvény igényéhez, Orbán Viktor minden módon igyekszik elkülöníteni kormányzását az elmúlt két évtizedtől, a hideg polgárháborús politika lezárásának kerete mégis a mindenkori ellenzéknek a hatalomváltás esélyét ígérő, jelenlegi alkotmányos alapszerkezet lehet - mondta Tölgyessy Péter az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában.
Egyre több olyan kompakt fényképezőgép jelenik meg, amelyekkel digitális tükörreflexes készülékekre jellemző csúcsminőségű fényképek készíthetők. Ráadásul a videósok is használhatják a fényképezőgépek objektívjeit.
Elsodort egy kerékpáros gyereket egy autó a Pest megyei Kiskunlacházán hétfő reggel, a 12 éves fiú súlyos sérüléseket szenvedett - közölte a rendőrség.
Az országhatár felé haladó oldalon teljes az útzár, míg a Budapest irányába menő sávok közül csak egyet használhatnak a közlekedők az M1-es Győrt elkerülő szakaszán egy, az éjszaka történt baleset miatt - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
Mivel a módosított határidőhöz képest is több mint egy hónapot csúszik a szegedi 2-es villamosvonal kivitelezése, s előreláthatólag csak az év végére fejeződhet be a munka, a kivitelezési szerződés felmondásáról is dönthet a Tisza-parti város közgyűlése szerdai ülésén.
A lakáshitelesek megsegítéséről, a magán-nyugdíjpénztári tagdíjátutalás átmeneti felfüggesztéséről és a közmédiumok vagyonának közös vagyonkezelő alapba kerüléséről is dönthet mai ülésnapján az Országgyűlés.
A belügyi tárca és a rendőrség reményei szerint jövő év végéig szolgálatba állhat a korábban ígért 3500 új rendőr, de nem lesznek minden területen bevethetők - írta a Napi Gazdaság.
Fenntarthatósági szempontból kell értékelni a kormány gazdaságpolitikáját, legyen szó az adórendszerről vagy a nyugdíjpénztári rendszerről - mondta Kopits György a Napi Gazdaságban megjelent interjúban.
Munkaszüneti nap lesz az egészségügyi dolgozóknak július elseje, megszűnik a súlyponti kórház kategória, és szigorodnak a gyógyszertár-létesítés szabályai – írta a Magyar Nemzet a birtokába jutott egészségügyi javaslatcsomagra hivatkozva.