Belföld

Néhány év alatt is rendbe tehető az iskolarendszer

Hat év alatt a lengyel oktatás teljesítménye az átlag alatti szintről az élvonalba került. Az „éltanulóvá válás” legfőbb oka a kilencévesre növelt alapképzés, és ezzel összefüggésben a “halasztott szakképzés” – állítja az OktpolCafé friss bejegyzésében Setényi János.

Az OktpolCafé Radó Péter és Setényi János oktatáspolitikai blogja.

Lengyelországban 1999-től a kormány iskolaszerkezeti, irányítási, tartalmi és pedagógiai reformok csomagját indította el. A nyolcosztályos általános iskolát egy hatosztályos alapiskolává és egy háromosztályos felső tagozattá alakították. Erre a kilencosztályos közös képzésre épül rá a gimnázium, szakközépiskola és szakmunkásképző – írja az oktatáspolitikai blogban Setényi János, aki hozzáteszi, a felső tagozatot új küldetéssel, tananyagokkal építették fel, azaz nem pusztán az általános iskola egy évvel való meghosszabbítása történt.

Az új felső tagozaton pedagógiai-módszertani kultúraváltást kísérletek meg, így megszüntették a központi tantervet és tanmeneteket és az iskolákat az állami alaptanterv kitöltésére, helyi tantervek kidolgozására kötelezték. A reformot új tananyagok piacra kerülése és tömeges továbbképzések egészítették ki. A decentralizációval párhuzamosan – a korábbi gyakorlathoz képest – példátlanul erős elszámoltatást építettek ki: a tanulók negyedik és hatodik évfolyamon standard teszteket, a líceum/szakközépiskola végén pedig standard érettségi vizsgát tesznek.

Ami az eredményeket illeti, már-már lengyel csodáról beszélhetünk. A 2000-es PISA-mérés Lengyelországot a visegrádiak szintje alatti, kelet-európai országnak mutatta. Matematikából a mért tanulók teljesítménye 470 pontról (2000) előbb 490 pontra (2003) majd 495 pontra (2006) javult. Az olvasás-szövegértés területén még ütemesebb a javulás: 479, 490 majd pedig 508. Kicsit gyakorlatiasabban szólva 2000 körül a lengyel tanulók az OECD átlag alatt olvastak, 2003-ra elérték az átlagot, és 2006-ban pedig a mért államok között a 9. (!) helyezést érték el. A természettudományok területén is javulás látható: 483, 498 és 498.

Az eredmények javulásában elsősorban a “halasztott szakképzés” játszott szerepet, amint a fiatalok átléptek a szakképzésbe, a teszteredmények hanyatlani kezdtek. Csodáról tehát nincs szó, de az új felső tagozat sikere komoly figyelmeztetés azoknak, akik – itthon és külföldön – a korai szakképzés mellett érvelnek. A teljesítményjavulás elsősorban azon fiataloknál volt drámai, akiknek szakképzésbe kellett volna átlépniük. A teljesítményjavulást jól magyarázzák a közismereti képzés magas óraszámai, a képzett tanárok és a jó tanulók pozitív húzóhatása. Az azonban meglepő, hogy a korábban szakképzésbe “lehulló” tanulók milyen jól alkalmazkodtak a kihívásokhoz. A lengyel eset jól szemlélteti azt a fejlesztéspolitikai tételt, miszerint a legkritikusabb célcsoportok teljesítményének célzott javítása a leghatékonyabb útja a teljes közoktatás teljesítményjavításának.

Setényi két világbankos szakértő és egy lengyel professzor – a lengyel oktatási reform hatását vizsgáló – tanulmányára hivatkozva írt bejegyzésében megállapítja, hogy a tanulmány összegző megállapításai közvetlenül is hasznosíthatónak látszanak a jelenlegi magyarországi oktatáspolitikai gondolkodásban. Egyelőre azonban az ottani oktatási decentralizációval és halasztott szakképzéssel szemben Magyarországon épp ezek fordítottját készíti elő az állam: a széleskörű centralizációt és az előrehozott szakképzést.

Az is igaz, hogy a lengyel reform mechanikusan nem importálható Magyarországra – ennek okait az OktpolCafén Radó Péter tárja fel. Egészen más hatást ért el Lengyelországban a reformcsomag részeként beindított tantervi reform, mint érne el itthon, az évek során elinflálódott, a rendszerre semmilyen hatással nem bíró tantervi újítások egy újabb epizódja.

Lengyelországban nem jellemző az oktatási rendszer etnikai határok mentén történő szétszakadása, ami Magyarországon a romák (Ausztriában pedig a bevándorlók) kudarca és a többség erős előítéletessége miatt következik be. Az integrációval szembeni hatalmas társadalmi ellenállás radikálisan csökkenti Magyarországon bármilyen komprehenzív iskolai reform esélyét.

Radó szerint az értelmiségi elit iskolahálózatának kialakulása az állami iskolahálózaton belül a volt szocialista országok közös öröksége. Lengyelországban azonban a reform előtt az iskolaszerkezet nem zuhant szét annyira, mint Magyarországon, ahol az értelmiségi középosztály már a nyolcvanas években megkapta a maga (szerkezetváltó) iskoláit. Ennek visszavonását sokan sokkal erősebb érdeksérelemként élnék meg, mint amivel Lengyelországban számolni kellett – sorolja tovább a két oktatási rendszer különbségeit Radó.

Ami a „szakképzésítés” visszaszorítását, a szakképzésbe való belépés időpontjának kitolását illeti, ennek két módja lehet: iskolaszerkezeti reformmal kitolni a belépés időpontját, vagy tartalmi szabályozással felerősíteni a szakképzés általánosan képző elemeit. Lengyelország az előbbivel próbálkozott sikeresen, Magyarország az általános képzés 10. osztályig való kiterjesztésén keresztül az utóbbival próbálkozott – sikertelenül.

Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy Magyarországon – a jelenlegi decentralizált rendszer keretei között – nem lenne lehetséges egy olyan domináns oktatáspolitikai eszközökből álló, a változások kritikus tömegét generáló oktatási reformcsomag összeállítása és implementációja, amely jól szolgálná az általános iskola felső tagozatának megújítását és a szakképzés kompetenciafejlesztő képességének megerősítését, végső soron a mért tanulási eredmények látványos javítását – írja Radó Péter. Lehet, csak máshogy.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik