Baleset miatt lezárták Mosonmagyaróvár közelében az M1-es autópálya főváros felé vezető oldalát - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Bár ma lejár a kötelező parlagfűirtás határideje, a belvizekkel és elöntésekkel küzdő gazdák haladékot kapnak a munkálatok elvégzésére - írja a Népszabadság.
Egy hét alatt 22 ezerrel nőtt azoknak a száma, akik jelezték a lakóhelyük szerinti jegyzőnél, hogy részt kívánnak venni a települési kisebbségi önkormányzati képviselők októberi választásán. Ez azt jelenti, hogy a határidő lejárta előtt, több mint két héttel már 80 ezren vannak.
A kedd éjféli határidőig Pintér Sándor belügyminiszter és Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter vagyonnyilatkozata vált nyilvánossá a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium honlapján.
Várhatóan a szerdától lesz elérhető a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium honlapján az a link, amelyen keresztül a 2006. augusztus 20-i tűzijátékon sérülést, maradandó testi károsodást szenvedett személyek kárpótlási igényüket jelezhetik az államnak - írja a Népszabadság.
A tűzszerészek nem sokkal éjfél előtt elszállították a Margit híd pesti hídfőjénél kedd este talált második világháborús lövedékeket; a rendőrség a környék lezárását feloldotta.
Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke szerint az idén őszre lesz kész az a csomag, amely segít majd a bajba jutott devizahitelesek gondjain.
A banki különadó bevezetése, és különösen annak mértéke mindenképpen csökkenti a bankok a tőke- és likviditási tartalékát, ezzel pedig a bankrendszer „sokkellenálló” képességét - mondta Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.
Emberek ezrei vonultak az utcára Görögországban kedden, hogy tiltakozzanak a kormány megszorító politikája ellen, és Athénban a tüntetők rövid időre a rendőrökkel is összecsaptak.
A nőkkel és gyermekekkel folytatott emberkereskedelem Európában tavaly 2,5 milliárd eurót jövedelmezett, a prostitúcióra és gyermekmunkára kényszerítettek száma évente ötven százalékkal növekszik - jelentette az ENSZ illetékes szerve kedden.