Belföld

Megkezdődött a hajózási szezon a Balatonon

Az idei első hajót, a Siófokról érkező, 120 éves Kelént szombaton fogadták ünnepélyesen a balatonfüredi kikötőben.

A balatoni hajósokat, élükön Horváth Gyulát, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatóját, Bóka István (Fidesz-KDNP), Balatonfüred polgármestere, országgyűlési képviselő köszöntötte, majd azt hangsúlyozta, hogy idén két jeles évfordulót is ünnepel a városuk. Mint mondta: 800 éves Balatonfüred és 40 éve avatták várossá. A település az elmúlt években szembetűnően fejlődött, több milliárd forintos uniós támogatással, a több százmilliós önkormányzati pénzösszeg hozzátételével és a magántőke “megmozdulásával” teljesen megújult a tóparti reformkori városrész – emlékeztetett a polgármester.

Horváth Károly (Fidesz-KDNP), Siófok alpolgármestere szintén városa fejlődését hangsúlyozta beszédében, úgy fogalmazott, hogy “a vízparttól a belvárosig megújul a Siófok”. Megszépül a város jelképének számító víztorony, a Szabadság téren új kereskedelmi centrum létesül, de megújul a nagystrand is és korszerűsítik a hajókikötőt – sorolta a fejlesztéseket az alpolgármester. Rámutatott arra is, hogy áprilistól októberig számos kulturális rendezvény, fesztivál várja Siófokon a vendégeket.

Ruzsics Ferenc (Fidesz-KDNP), Keszthely polgármestere – aki jelenleg a Balatoni Szövetség elnöke is – azt hangsúlyozta: a Balaton Fejlesztési Tanáccsal (BFT) összefogva “küzdeniük kell azért, hogy minimum önálló fejlesztési régióvá válhasson a Balaton és környéke”. A távolabbi cél azonban az önálló statisztikai régióvá válás – tette hozzá. Megjegyezte: most azt szeretnék elérni, hogy a kormány a költségvetésben “külön soron” szerepeltesse azt az összeget, amelyet a Balaton fejlesztésére kíván fordítani.

Horváth Gyula az MTI-nek elmondta: 22 hajóval és négy komppal vágtak neki a szezonnak, s mostantól már teljes menetrend szerint, azaz nem csak a hét végén, hanem minden nap közlekednek a hajók. A tavalyihoz hasonlóan a jegyárat idén sem emelte a cég – mondta a vezérigazgató. Közlése szerint idén 300 millió forintot költenek fejlesztésekre és 180 milliót felújításokra; a legjelentősebb fejlesztés a siófoki kikötő teljes megújítása (az első üteme május 30-ra befejeződik 65 millió forintos költséggel), továbbá új motort kap a Csobánc hajó.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik