A zárás előtt közösen meghallgattuk a himnuszt.

Amit az Európai Parlamentnek terveznek átadni a szervezők.

Lassan véget ér a tüntetés, szinte egyszerre el is kezdett mindenki hazaszivárogni.

Jóval több, mint amennyi előre be volt jelentve.

Vizzer Mátyás egyetemi hallgatóként, korábbi hallgatói önkormányzati képviselőként beszél, akit ha jól követem, egy felszólalása miatt távolítottak el.

Mindenki civil, mi vagyunk az emberek

Lengyel Tamás meglehetősen átfogó Fidesz-bűnlajstrommal nyit, és közli, hogy minden azért történhetett meg, „mert hagytuk”, ez okozhatna zavart, de nagy tempót diktál, úgyhogy nem teszi.

Ahhoz képest, hogy tényleg sokan vannak, nem volt igazán skandálás.

Ti vagytok a jövő, ti vagytok a remény

Középen elég sűrű a tömeg, a széleken ritkásabb, de nehéz átverekedni magunkat az egyik oldalról a másikra (mint az ország, ugyebár).

Elképesztően jól néztek ki

Arról beszél, hogy a frissen kiábránduló Fidesz-szavazókat nem szabad megbélyegezni, és hogy ez a folyamat lépésről lépésre zajlik – bár a rossz álomból zihálva ébredés képét is használja Mérő Vera.

Listázzatok nyugodtan, ez is csak olaj a tűzre – mondja Pankotai Lili, miután az iskolai kirúgásával kezdődő tortúráját sorolja.

A beszédek hangulata szinte beletörődő.

A szabad sajtóhoz való jogot akarják korlátozni – mondja a Jólvanezígyhez és a szórványosan skandáló tömeghez képest is visszafogott Szabó Márton, aki fejből beszél.

„Nem szabad hagynunk, és ha nem hagyjuk, akkor győztünk” – ezzel fejezi be Tóth Jakab, aztán felkonferálja Szabó Márton „Csoki”–t.