Az Állami Számvevőszék feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen. A budapesti Közraktárak projekt PPP konstrukcióban történő megvalósításakor a gyanú szerint bűncselekmény történt.
A nemzetközi politikai életben már megkezdte az építkezést a volt kormányfő, aki mögé 2014-ben az MSZP, sőt akár az LMP egy csoportja is felsorakozhat – értesült a Magyar Hírlap.
Hét végén ülésezik a Fidesz újonnan megválasztott elnöksége. A megtárgyalandó témák között szerepel a többi közt az igazságügyi reform és a választási törvény - értesült meg nem nevezett forrásból a Magyar Hírlap.
Az Index szerint az NBH két egykori főigazgatóját és Szilvásy Györgyöt azzal gyanúsítják, hogy részt vettek a kormányzati szervek informatikai hálózatának illegális megtámadásában.
Nincs feladata az államnak a Mol horvát ügyeivel kapcsolatban, nyilatkozta Fellegi Tamás a Figyelőnek adott interjújában. A miniszter beszélt a kínai-magyar közeledésről és annak veszélyeiről, a budapesti reptérről és vasútfejlesztési terveiről is.
Székesfehérváron szeptembertől minden városi fenntartású általános iskolának lesz "iskolarendőre" az önkormányzat és a helyi rendőrkapitányság együttműködésének köszönhetően - közölte Cser-Palkovics András polgármester szerdán.
Megjelent a 90.9Jazzy Rádió legsikeresebb CD sorozatának újabb fejezete. 18 dal a jazz legmodernebb ágazatából, amely feltölt és inspirál. A lemezen a műfaj olyan előadói hallhatók, mint Mo Horizons, Matt Monroe, Tape Five, Mystic Diversion.
Szerdán reggel elkezdődött a felmondásokról szóló előzetes értesítések átadása a négy közmédiában: a Magyar Rádióban, a Magyar Televízióban, a Duna TV-ben és az MTI-ben.