Belföld

A Jobbik szerint a jövő évi költségvetés alkalmatlan arra, hogy népesedéspolitikai fordulatot eredményezzen. A párt megötszörözné a tanyavilág támogatását és kifogásolja, hogy a büdzsé ötszázmillió forintot különít el abortuszok elvégzésére.
2010. 11. 24. 13:11
A korábban tervezettnél kisebb, de az eddiginél nagyobb lesz a helyszíni bírság, ha az országgyűlés megszavazza az erről szóló javaslatot - tudósít a Magyar Rádió. A büntetés felső határa ötvenezer forint lehet.
2010. 11. 24. 13:04
Az MNB elnökével ellentétben az fb-elnök fizetését megnégyszerezné a kormány.
2010. 11. 24. 12:58
mnb
A Forsense felmérése szerint fél év kormányzás után a kormány és a miniszterelnök továbbra is bírja az emberek többségének bizalmát; a pártok pozíció nem változtak, az ellenzék munkáját a többség rosszra értékeli.
2010. 11. 24. 12:42
Kedden elküldte hat pontba foglalt javaslatát az új alkotmány tervezetéhez Schmitt Pál köztársasági elnök, a parlament alkotmány-előkészítő eseti bizottságának. A konkrét javaslatokról a Duna Tv-ben beszélt Kiss Norbert, az államfői hivatal Társadalmi Kapcsolatok Hivatalának vezetője. Ebből kiderült, Schmitt gondolt a szépség forrására, a tájnyelvi változásokra, a családalkotó tevékenységre, a sportoláshoz való jogra, a Szent Koronára.
2010. 11. 24. 11:56
Európa közbelépését sürgetik az angol sajtóban a magyar kormánynak a demokratikus jogállamot veszélyeztető lépéseire válaszul. A The Guardian szerzője szerint hamarosan jobban fogunk hasonlítani a putyini Oroszországhoz, mint a nyugati plurális demokráciákhoz.
2010. 11. 24. 11:53
Az ezer főnél nagyobb települések közül a legtehetősebbek Csopakon élnek, míg a legkisebb elkölthető jövedelemmel Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszabőn lakók rendelkeznek - állapítja meg a GfK Hungária Piackutató Intézet az általános vásárlóerőről készített térképe alapján.
2010. 11. 24. 11:24
Újabb 20 millió forint kiutalásáról döntött a kármentő bizottság amelyet az iszapömlés miatt hoztak létre, a pénzt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a károsultak albérleti díjainak kifizetésére kérelmezték.
2010. 11. 24. 11:13
A Sajó áradása miatt teljes útzárat rendeltek el a Borsod megyei sajógalgóci bekötőút - 26103-as számú út - és a 26-os számú főút között, emiatt Sajógalgócot nem lehet megközelíteni.
2010. 11. 24. 11:00
„A kötelező felelősségbiztosítás mellett nagymértékben csökken a casco díja is. A biztosító társaságok az idei kampány alatt kombinált akciókkal célozzák meg leendő illetve meglévő ügyfeleiket. Míg kgfb váltással a piacon átlagosan 8 ezer forintot takaríthatunk meg, ez az összeg a CASCO estén elérheti akár az évi 36 ezer forintot is” - mondja Marosvölgyi Péter, az AEGONdirekt.hu szakmai igazgatója.
2010. 11. 24. 10:38
Nem hangzottak el nevek a legfőbb ügyész személyét illetően - mondta Balsai István, a Fidesz frakcióvezető-helyettese azután, hogy Schmitt Pál államfőnél járt a Sándor-palotában. Utána Harrach Péter a KDNP frakcióvezetője ezt megcáfolta.
2010. 11. 24. 10:30
Egy magánszemély az Alkotmánybírsághoz fordult a közszára „pofátlanul magas” végkielégítéseit durván megadóztató törvény miatt. Arra kéri a taláros testületet, hogy utólagos normakontrollt gyakorolva semmisítse meg a jogszabályt, mivel az értelmezése szerint sérti az emberi méltósághoz való jogot.
2010. 11. 24. 10:27
Olvasói sztorik