Belföld

Az LMP ugyanaz a párt marad

Karácsony Gergely frakcióvezető-helyettes szerint bárhogyan dönt is a Lehet Más a Politika kétnapos kongresszusa, a párt alapvetően ugyanaz a párt marad, Vágó Gábor szóvivő szerint pedig markánsabb lesz az LMP arcéle.

Karácsony Gergely szerint az LMP kétnapos budapesti kongresszusán olyan bölcs döntések születnek majd, amelyekkel a párt egésze azonosulni tud. A frakcióvezető-helyettes az MTI-nek a rendezvény előtt azt is mondta: pártjukon nagy a nyomás, mert sokan gondolják úgy, hogy az LMP meghatározó szereplője a magyar politikának, és “ennek a friss szervezetnek szoknia kell ezt a terhet” – fogalmazott. Hozzátette: most értek meg arra, hogy megfeleljenek ennek “a nagy politikai kihívásnak”. Ezért kerülhetett sor a lemondásokra is, de nem gondolja, hogy ezek a döntések a párt politikáját érintenék. Hangot adott annak a meglátásának is, hogy biztos abban, akik eddig az LMP-ben dolgoztak, ezentúl is folytatják munkájukat a közös célok érdekében.

Hangsúlyozta, abban nincs vita a párton belül, hogy az LMP önállóan készül a 2014-es parlamenti választásra, és abban sem, hogy azt a politikai víziót, amelyre szövetkeztek minél nagyobb hatékonysággal tudják keresztülvinni. “Minden más döntés taktikai kérdés. Ezek fontosak, de nem gondolom, hogy az LPM egy másik párt lesz, bárhogyan döntünk”. Végül leszögezte, hogy a változások során rendezik belső konfliktusaikat, és megerősítik a belső szolidaritást, ami hatékonyabbá teszi a pártot.

Az ellenzéki kerekasztallal kapcsolatban szólnak érvek a bemenetel és a kinnmaradás mellett is – felelte Karácsony Gergely egy, az ellenzéki pártokkal, mozgalmakkal történő esetleges együttműködést firtató kérdésre.

Az LMP kongresszusa több olyan kérdésben is határozni fog, amelyek jóval markánsabbá teszik majd a párt politikáját, politikai arcélét – mondta az MTI-nek Vágó Gábor. A szóvivő hangsúlyozta, hogy a politikai stratégia kérdésében “leverünk olyan cövekeket, amelyek mindenki számára világossá teszik azt az utat, amelyet az LMP fog bejárni”.

A stratégiaalkotás során nem csupán a riválisokhoz való viszonyt akarják meghatározni, hanem terítékre kerül az “LMP missziója is” – tette hozzá.

Kitért arra is, hogy több megoldás is elképzelhető. Az egyik szerint csak a 2014-es választások előtt kell dönteni ebben a kérdésben. Egy másik felvetés azt szorgalmazza, hogy most mondják ki: “a jelenlegi, hiteltelen parlamenti pártokkal az LMP nem tud együttműködni”. A harmadik nézet szerint a “narancsuralmi rendszer” összefogásra kényszeríti az ellenzéki erőket, egy negyedik pedig azt mondaná ki, hogy nagykoalíciónak kellene az országot “kirángatni abból a gödörből, ahová Orbán Viktor, illetve Matolcsy György taszította”.

Az MTI kérdésére utóbbiról azt mondta, hogy az nem a Fidesszel való szövetségről szólna, hanem arról, hogy ha 2014-ig létrejön egy új jobbközép erő, “akkor talán velük”.

Megjegyezte, hogy bár nem hívták meg őket az ellenzéki kerekasztalba, a sajtóhírekből látják, hogy számítanak rájuk, ezért ebben a kérdésében is döntést kell hozniuk. Akár a bázisdemokrácia hatékonyabbá tétele, akár a társelnöki rendszer mellett döntenek, a párt működése mindenképpen hatékonyabbá válik – hangsúlyozta Vágó Gábor.

“Ha a képviselőcsoport bizalma meggyőző, hogy elfogadnának frakcióvezetőnek, akkor ennek a bizalomnak meg kell felelni” – válaszolta egy kérdésre Jávor Benedek, a frakcióelnökség tagja, hozzátéve, hogy ez a kérdés még nyitott, mert a képviselőcsoport csak vasárnap tesz javaslatot Schiffer András utódjának személyére.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik