A Demokratikus Koalíció szombati alakuló kongresszusa olyan volt, mint egy MSZP-dzsembori Mesterházyék és Szekeresék nélkül. Számos piros sál, sok piros pulóver és még több piros nyakkendő, a hozzájuk tartozó hívő-reménykedő küldöttekkel. A beszédek szocikompatibilisen az „Orbán aljas”, „Orbán gonosz”, „Orbán patás”, „fogjunk össze, és ne húzzunk szét”, „erősek legyünk és ne gyöngék”, „türelmesek és ne türelmetlenek” gondolatkörben forogtak – a szónokok rétori és intellektuális felkészültségeivel arányos színvonalon.
Szultán
A már most tiszteletbeli örökös elnök Vitányi Iván kétségtelenül a felső kategóriát reprezentálja, és az Orbán-kurzust minősítő jelződömpinget produkál. Autokrácia, szultanizmus, hitlerizmus, horthyzmus, putyinizmus, viktorizmus – és ezek csak azok a kifejezések, melyeket nagy sietve képesek vagyunk lejegyezni. „Minden hatalom egy csoport kezében, a csoport pedig egy kézben” – Vitányi szerint ez a Fidesz, s nem tudunk vitatkozni vele.
Orbán győzelme óta csönd honol a hazában, de tavaly megkezdődött az „erjedés” meg az „ébredés” – véli az örökös elnök, aki 1945, 1953 és 1989 után immár negyedszer érzi ezt a „reneszánszot”. Tőle tudjuk azt is, hogy elkészült a Demokratikus Koala programvázlata, mely, ha beérik, visszavezetheti Európába az országot. „Átok rá, ki eldobja a szabadság zászlaját!” – így köszön el az öreg harcos.
Vitányi Iván – A képre kattintva átélheti a kongresszus főbb pillanatait!
Fotók: Kummer János
A DK egy korábbi rendezvényén Somló Tamás tartott irtóztatóan hosszú műsort, sőt egy többre érdemes dalába beleszőtte Gyurcsány nevét. Most is úgy volt, könnyűzenész oldja esztráddá a közéleti programot, de információnk szerint padödöisták és janicsákvecaisták estek egymásnak, amiből csakis az sülhetett ki, hogy „akkor nincs muzsika”. Lett helyette az amúgy Fidesz-kongresszusok állandó elemeként ismert diavetítés.
Üde színfoltként itt kell megemlékeznünk a valóságshow hősökre emlékeztető fizimiskájú Istvánról (vezetéknevét véletlenül, ám lényegében indokoltan nem írtuk fel, kérjük bocsánatát), aki az „Én leszek a mai este házigazdája” mondattal köszönti az egybegyűlteket – délelőtt tizenegy órakor -, s utóbb is szerez pár vidám pillanatot mindnyájunknak.
A műsorvezetésből és a küldöttek időkeretbe szorításából kiveszi részét a közelmúltban még az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát vezető igencsak katonás Vadai Ágnes is. Tőle az alábbi, a fényes szelek hangulatát a csarnokba csempésző mondatot rögzítjük: „Teljesítményt minden mennyiségben! Ambíciót, önkritikát a teljesítménnyel összhangban!”
Fertály
A számításunk szerint összesen húsz szónokot felvonultató rendezvényen egy házaspár két tagja is felszólal, igaz, egymástól fertályórányi távolságban, ráadásul úgy, hogy a leánynevén szereplő feleség nem utal a jelzett familiáris kötődésre. Molnár Katalin, róla van szó, tudtunkkal most debütál a politikában, és azon meggyőződésének ad hangot, hogy a múlt héten Orbán mellett békemenetelő fideszistákat a „csak a jobb képes kormányozni az országot” vakhite hajtja.
Sokat nem kéne morfondíroznunk, ha fogást keresnénk a „Gyurcsány- és Bajnai-kormányoknak köszönhetően mi rendben adtuk át az országot” mondatán, de most nem keresünk fogást. Inkább azon az önvallomáson csodálkozunk, miszerint bár a ballibek ma már büszkék a Bokros-csomagra, de annak idején „társaságban elfordítottuk a fejünket, amikor Bokros neve szóba került, szégyelltük”. Nahát. Azt pedig végképp nehezen emésztjük, hogy a másfél évvel ezelőtti vereséget követően „fal mellett osontunk, még a pártjelvényeket is a zsebünkbe rejtettük”.
Mit tetszenek gondolni, ki a férj? Annyit segítünk, hogy régi közéleti motoros, megjárta az SZDSZ-t. Nincs meg? Állítólagos összeférhetetlensége miatt Kunczéék kiszorították őt a pártból. És közgazdász. Na, akinek még most se kattant be a megfejtés, válassza a bulvár rovatot, mondjuk az Iszonyatos két hónapja volt a TV2 felfedezettjének opuszunkat, abban még cici is van, fotóval. Aki marad, az már nyilván tudja, hogy Bauer Tamásról beszélünk. Nála is elhangzik a kondicionálással felérő „azt hiszik, csak ők irányíthatják az országot” tétel, majd a határon túli magyarok, valamint a követendő gazdaságpolitika („vissza kell térni a tankönyvekhez”) is kap egy-egy lélegzetvételnyi időt.
Bauer Tamás – A képre kattintva átélheti a kongresszus főbb pillanatait!
Nem Bauer az egyetlen exszadeszes itt, hiszen színpadra lép a minap a DK-ba igazolt Eörsi Mátyás is. És olyan laza, mint egy ritmikus sportgimnaszta. Színészi hanghordozással, szinte haverkodva intonálja, hogy „hát, nem hittem volna, hogy én még egyszer egy nagy politikai párt kongresszusán felszólalhatok”. Kötözködésnek hatna, ezért ideírjuk: kongresszuson ennyi ember előtt korábban se nagyon beszélt ő, hiszen a csecsemő DK is néppártabb, mint a szadi volt. És hogy fokozzuk: képviselő úr, kisgazda foga kerítésén szökken ki olyan, hogy politikai párt, ugyanis minden párt politikai párt; lásd még női terhes.
Eörsit amúgy három csillag különös együttállása rángatta ki kényelmes otthoni foteljéből: egyrészt hogy a „bicskanyitogató” Fidesz megfosztotta a DK-t a frakcióalakítástól, másrészt az a „párját ritkító aljas személyiségrombolás”, amit Gyurcsánnyal műveltek Orbánék, harmadrészt az ellenzék impotenciája. Némi esetlegességet vélünk fölfedezni abban, hogy míg az összes többi szónok a demokratikus ellenzéki összefogást sürgeti, addig Eörsi „zöldségekről papoló” formációként írja körül az LMP-t.
Tök komoly
Az exminiszter Szűcs Erika szimplább Eörsinél, a hét eleji miskolci kitelepülésüket emlegeti. Társa a néhai Gyurcsány-kormányban, Kolber István a „Kísértet járja be Európát, az orbánizmus kísértete” mondattal kezd, és ez a rétori zéróinnováció pont elég ahhoz, hogy megfogadjuk, ebben a ciklusban egyetlen további szavát sem idézzük. Aztán Varjú László jön, az ő beszédében eleve nem lelünk kiemelendő gondolatot, meg nem kiemelendőt sem, így az előcsarnokban kapható könyvének címét illesztjük ide. Varjú László: Kedves ételeim
A képre kattintva nagyobb méretben is megtekintheti a portékákat!
Tök komolyan.
Atavisztikus ellentétet érzékelünk, amikor a lényéből adódóan piknikus-barátságos Avarkeszi Dezső keménykedni kezd valami olyasmivel, hogy „nemcsak Orbánt zavarjuk el, hanem a kiszolgálóit is”, és bólintunk, amikor egy kolléga szájából elhangzik mellettünk az „itt ma mindenkit a színpadra engednek?” kérdés. A bennünk is ébredő feszültséget csak részben csillapítja P. Szűcs Julianna műkritikusi gonddal megírt és előadott fölszólamlása a kultúra rémes helyzetéről, az „intézményesített bunkóságról”.
„Mi szabadon akarunk élni! Mi Gyurcsány Ferenc vezetésével akarunk szabadon élni!” – ezzel bizonyos „Baracskai Jóska” taszít bennünket prepészűcsi apátiába. Hogy aztán a hajdú-bihari „Tóth Jóskának” egy anonim alkoholista coming outját idéző „tíz napja vagyok a DK tagja” vallomásán álmélkodjunk.
Nem öcsi
Még fel sem ocsúdunk, amikor már Rózsahegyi Róbert szól. Ő úgy néz ki, mintha Gyurcsány kisöccse lenne, ezért jogos, hogy a következőképpen nyit: „Nem vagyok Gyurcsány Ferenc kisöccse.” A kőbányai Élő Norbert nyelvhasználati problémát kísérel meg felgöngyölíteni azzal, hogy kijelenti: „A Fidesz nem ismeri az igekötőket, hiszen azt mondják, építenek, miközben leépítenek.”
A szegedi Orosz Gábor cimbizve a „szabadság városába”, a szocialista Szegedre invitálja a párt vezérkarát. Boros László házi orvos viszont egyetlenként beszól Gyurcsánynak, azt kifogásolva, hogy az elnök hallgat az egészségügyről. „Nem teszem meg azt a szívességet, hogy én sem szólok róla” – így doktor Boros. Majd általános meghökkenést keltve javasolja, hogy kétezer és ötezer euró közötti összegre lőjék be az egészségügy leendő béreit.
Szűcs Erika és Vadai Ágnes egyeztet
Az egykor MDF-es, utóbb Orbánról, majd Gyurcsányról könyvet író Debreczeni József „legalább négyszázegyezer embert” lát, ahogy végigtekint a nézőtéren, majd barokkos hosszúságú focihasonlatában „gólerős csatárunk Sukorónál kézzel ért a labdához” mondatával csal mosolyt a jelenlévők arcára. Tapsot pedig azzal arat, hogy „Orbán politikai értelemben beteg ember, politikai értelemben gonosztevő, gyógyíthatatlan bonapartizmus betegségében szenved”. Úgy véli, amíg Orbán marad, Magyarországon „nem lesz se nyugalom, se demokrácia”. Mi több: „Nem elég Elba-szigetére visszaszorítani, hanem Szent Ilona-szigetre kell őt száműzni.”
Szabó Zoltán drágább repjegyet venne, ő Új Zélandot nézte ki Orbán végső lakhelyül. S hogy igazán nagyot durrantson a nullásba, kijelenti, a jobboldaliak azt hiszik, „utálni kell a zsidókat, a cigányokat és a melegeket”, de ő, mármint Szabó, ki akarja őket szabadítani ebből a tévhitből. Pedig kényszerképzettel, mint az iménti snitt mutatja, az ő puttonya is tele. Sluszpoénként egy bonyolult képzettársítással Kohn bácsis viccet mesél.
Öcsi
Most nem tudunk nem behozni egy személyes szálat. A hét elején Miskolcon riportoztuk Gyurcsány avasi beköltöző show-ját. Amikor éjjel hazaindultunk, bekéredzkedett autónkba egy szintén Pestre tartó fiatalember. Kiderült, közgázos egyetemista, valamint Gyurcsány karriervezérelten harcos híve, olyannyira, hogy a minap, édesanyjával a Duna partján sétálva azzal mutatott át Budáról a Parlamentre, hogy „egyszer én ott fogok dolgozni”. Volt egy pont valahol Füzesabony után, amikor rendre utasítottuk őt. Történt ugyanis, hogy cigányos viccet kezdett mesélni, az meg a mi autónkban tilos. Dicséretünkre legyen mondva, hogy nem tettük ki őt Hatvannál, sőt egészen a Margit hídig fuvaroztuk.
Nos, ez a srác a kongresszuson nem fogadta köszönésünket. Sebaj, ez nem indokolná, hogy kövér bekezdést pazaroljunk rá. Csakhogy ő is mikrofon mögé lép. Neve Szarvas Koppány. „A második nevem pedig Bendegúz” – mondja ő, majd az általunk már ismert félreismerhetetlen humorát felvillantva így szól: „Orbán erősítené a mezőgazdaságot. Több parasztot akar. Szerintem magányos.”
Gyurcsány helyében elkezdenénk aggódni. Sőt Molnár Csaba helyében is ezt tennénk. Aggódást sajnos nem látunk, hangokat viszont hallunk. A Demokratikus Koalíció nem létező parlamenti frakciójának frakcióvezetője utolsó szónokként közfelkiáltással nyilatkozatot fogadtat el a küldöttekkel, közben a bekiabálásokból értesül, hogy sokan nem is ismerik a dokumentumot. Profin menti a helyzetet: „Ha elolvastátok, láthattátok, bátrak vagytok, hazafiak vagytok.” Göncz Árpádot állítja példaképül, és gyors egymásutánban kétszer is az „úristenre” hivatkozik.
A képre kattintva átélheti a kongresszus főbb pillanatait!
Mi meg jól a végére hagytuk az elejét. Ugyanis az általános kongresszusdramaturgiától eltérően a főszónok – jelen esetben Gyurcsány Ferenc – nem zárja, hanem nyitotta a beszédek sorát. Tán mert mégiscsak ez volt az alakuló össznépi. „Orbánnak mennie kell” – erre az amúgy a DK fundamentumának is tekinthető gondolatra fűzte fel mondandóját. A pártelnök szerint leginkább az indokolja a miniszterelnök menesztését, hogy „hazug forradalma megbukott”.
Gyurcsány célja a Magyarországon dúló „antidemokratikus nacionalizmus demokratikus republikanizmusra” cserélése. Ennek részeként az elképzelt kormányváltás utáni első parlamenti napon eltörölné az orbáni alkotmányt és visszaállítaná a „2010 április huszonötödikei állapotot”.
Sika
Nem csupán magát Orbánt sikálná ki a közéletből, hanem az általa képviselt mentalitást is, közben hidat verne a jobboldal felé, így teremtve többséget a „köztársaság ügyének”. Ebben „nagyvonalúság és eltökéltség kell, különben egymást fogjuk ölni még évtizedeken át” – ezt vizionálta. Talpalni is hajlandó: „El kell jutni a legkisebb falu legmocskosabb utcáján járókhoz is.”
A nyolc éves balos kormányzást (meg az őszödi beszédet) felidézve kijelentette: „Én is tanultam belőle. Nem kicsit, sokat.”
Hosszan beszélt az igazságtalanná váló oktatási rendszerről. „Elfogadhatatlannak tartom, hogy a magyar iskolát keresztény evangelizációra használja bárki is” – így osztotta a fideszes Lázár János egyre többet idézett gondolatát. Majd jómaga és a regnáló miniszterelnök szegénységben töltött gyermekkorát felelevenítve megjegyezte: „Ha Orbán kormányzott volna a hetvenes évek elején, ma ő az apja mellett bányász lenne, én pedig az anyám mellett textiltechnikus.”
Hm.
