Belföld

Egy magyar és egy román rendszámú autó ütközött frontálisan a 48-as főúton Vámospércs és Nyírábrány között. A vétkes magyar autós a helyszínen meghalt, a román sofőr sérülés nélkül megúszta az ütközést – mondta a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletese. A magyar autós ismeretlen okból tért át a szemközti sávba, ahol összeütközött a román rendszámú gépkocsival, majd [...]
2010. 11. 24. 18:47
A Magyar Távirati Irodán belül létrejövő hírcentrum fogja előállítani a közszolgálati híreket, az mti.hu hírportál pedig az Indexszel és az Origóval kel majd versenyre. A Duna TV koncerteket közvetítene, az MTV kettes csatornája gyermek- és ifjúsági filmeket sugározna – hangzott el a Korrektúra 2010 médiakonferencia zárónapján.
2010. 11. 24. 16:59
A brit Királyi Bábakollégium (Royal College of Midwives, RMC) Geréb Ágnes azonnali szabadon bocsátását követeli, és azt, hogy bánjanak vele igazságosan - közölte a szervezet.
2010. 11. 24. 15:57
A magánnyugdíj-pénztári tagoknak január végéig kell dönteniük, hogy visszatérnek az állami nyugdíjrendszerbe, vagy maradnak az eddig kötelező, mostantól csak önkéntes rendszerben – közölte Matolcsy György. Aki az utóbbit választja, az nem kap állami nyugdíjat – sem saját korábbi, sem munkaadója eljövendő befizetései ellenére. A kormány nyugdíjmentő törvénycsomagot hirdetett.
2010. 11. 24. 14:45
A nyár eleji árvízzel leginkább sújtott Felsőzsolca lakóinak többsége aláírta azt az Orbán Viktornak címzett nyílt levelet, amelyben arra kérik a miniszterelnököt, hogy hasson oda: mihamarabb épüljön meg a települést védő gát.
2010. 11. 24. 14:43
A kisiskolák és intézményi társulások segítésére, az érettségik lebonyolítására és az egész napos iskolák számára kezdeményez többletforrások elkülönítését - összesen több mint 1,7 milliárd forint értékben. - az Országgyűlés oktatási bizottsága.
2010. 11. 24. 14:09
A Jobbik több ponton egyetért a felsőoktatási törvény Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár által bemutatott koncepciójával, amelyhez képest a párt visszalépésként értékeli a javaslat egyes elemeit kritizáló Pokorni Zoltán és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetőinek megállapodását.
2010. 11. 24. 14:02
Az idei év az egészségügy működésének biztosításáról szól, 2011 viszont már a fenntartható átrendeződés éve lesz; ennek a feltételeit és keretrendszerét teremti meg a Ház előtt lévő egészségügyi törvényjavaslat - közölte Réthelyi Miklós.
2010. 11. 24. 13:46
A tavalyi évhez hasonlóan 2010-ben is csak hitellel, tehát a város további eladósításával tartható Debrecen költségvetése - mondta Zsiros Zsolt, az MSZP debreceni frakcióvezetője.
2010. 11. 24. 13:42
Az LMP tiszteletben tartja az államfő jogkörét arra, hogy a legfőbb ügyész személyére javaslatot tegyen - mondta Schiffer András, az LMP frakcióvezetője, ugyanakkor pártatlanságot várnak.
2010. 11. 24. 13:33
Olvasói sztorik