Belföld
A jobboldali pártszövetséget illetően nincs indok a változtatásra, az "egy a tábor, egy a zászló" stratégiája bevált - mondta Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója a Magyar Hírlap hétfői számában megjelent interjúban.
Nem sokan emlékezhetnek már néhai Pálinkás Györgyre, az egykori Legfelsőbb Bíróság egykori, talán legkiválóbb bírójára. Az ő tárgyalásán történt egyszer, hogy az ügyész azt mondta vádbeszédében, hogy „ezért a súlyos bűntettért valakinek felelnie kell”. Pálinkás azonnal közbeszólt: „Nem valakinek, hanem a valódi bűnösnek kell felelnie.”
2012. 09. 23. 23:54
Csak a rekorddöntés nem sikerült a Street Dance Battle táncversenyen.
2012. 09. 23. 20:09
Vonattal ütközött egy személykocsi vasárnap kora este Felsőmocsoládon, a sofőr a helyszínen életét vesztette - közölte a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
2012. 09. 23. 19:58
Jól tárgyaltunk: nyár legalább két hétig, szerdára 30 fok is lehet.
Háromezer méteres magasságból csapódott a földnek a negyvenhat éves, szentendrei férfi.
2012. 09. 23. 17:23
Stone ezt nyilványosan is bizonyította -mogyorós csirkével.
Ismét a fehérvári Lecsófőző Vigasságok részeként nyitotta meg kapuit a Vörösmarty Színház.
2012. 09. 23. 16:27
Először fogták össze a szektor képviselőit, és ha van rá igény folytatják.
2012. 09. 23. 15:59
A cseh Egészségügyi Minisztérium honlapján közzétette a gyanúsnak talált cseh tömény-italok listáját.
2012. 09. 23. 14:51
Vajon okosabbak is leszünk a szegedi egyetem boraitól? - ezt ki kell még kísérletezniük a professzoroknak, a borok híre viszont már Kínáig jutott.
Újabb borulás, most kukoricával.
2012. 09. 23. 13:18
Az ősz és a szegedi férfiak a nők kötényében elcsent párbeszéde.
2012. 09. 23. 12:39
Szeptember 15-től kérhető a fűtés elindítása. Tavaly október 10-én kezdtek.
2012. 09. 23. 09:38
Mi már megkóstoltuk az ország legjobb nedüit ma este záruló BorTér fesztiválon. És Ön? - rendhagyó beszámoló.
- 20:32 Elment az áram Kubában
- 20:31 Minden ötödik magyar diák funkcionális analfabéta egy friss felmérés szerint
- 20:21 Borbás Marcsi az anyagi helyzetéről: Az alsó középréteghez tartozom
- 20:12 Magyarország azt kéri az EU-tól, hogy törölje el az orosz és fehérorosz műtrágyákra kivetett vámokat
- 20:11 A 76 éves Vera Wang megint úgy nézett ki az Oscar-afterpartin, hogy harminc évet letagadhatott
- 20:04 „Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”
- 20:01 A nap legfontosabb hírei - 2026.03.16.
- 19:50 Ütemtervet vár Brüsszel Ukrajnától a Barátság vezeték újraindítására
- 19:18 Tízezres menekülttáborral riogat veresége esetén Orbán, akitől nem lehetett kérdezni országjárásának első állomásán
- 19:00 Meg lehet-e nézni 10 fontból Budapestet?
- 18:58 Dilettantizmus, sakkfigurák, állami pénz – mi folyik Diósgyőrben?
- 18:39 Meghalt Siklós Csaba József volt miniszter
- 18:32 „Az M4-en a női WC-ben kamerákat szerelgetett fel egy csávó” – apa és lánya buktatta le a kukkolót
- 18:27 A Győrnél és a Fradinál egyformán szentségelhetnek a kupasorsolás után
- 18:25 Dopeman: Dear Mister Putin, please employ me
- 09:48 Bajszos DiCaprio, műsólyom és csillogás – fotókon a 2026-os Oscar-gála legjobb pillanatai
- 13:55 Az idei Oscar-gála legnagyobb villantásának nyertese: Gwyneth Paltrow
- 10:50 Lengyel miniszterelnök: Az Orbán Viktor vezette európai jobboldal el akarja pusztítani az EU-t
- 14:50 Navracsics nem ment el a Békemenetre és feltette a kérdést: Hűség a párthoz vagy hűség a választókhoz?
- 14:39 Jeff Goldblum felesége nem szégyenlősködött az Oscar-afterpartin: mindenki az ő szettjét figyelte
- 12:05 Osváth Zsolt: Kevés ember mondhatja el, hogy nyakon és gyomron vágta Pataky Attila, én közéjük tartozom
- 12:54 Elfogatóparancsot adtak ki Virág József és fia ellen, mert félholtra vertek egy embert
- 16:17 Magyar Péter: Mondtuk, hogy lesznek hamis zászlós műveletek, nem erre gondoltunk
- 08:59 Magyar Péter megmutatta az ünneplő tömeg méretét
- 16:23 Szijjártó Péter: Nyíltan megfenyegette Magyarországot a német külügyminiszter
