Belföld

Bazi nagy bormámor Szegeden

Mi már megkóstoltuk az ország legjobb nedüit ma este záruló BorTér fesztiválon. És Ön? - rendhagyó beszámoló.

Ma még nem késő elsétálni a Dóm térre, hogy megízleljék az ország legjobb borait, a csaknem száz kiállító borásztól Szeged tavaly először már sikerrel jelentkező BorTér fesztiválján. A Szeged24 már kibontatott jópár palackot a seregszemle több mint száz féle nedűjéből, csakis azért, hogy megoszthassuk tapasztalatainkat Önökkel. (Ennél a mondatnál a kollégák kivételesen egy picit füllentettek – – az otthon hagyott ügyeletes szerkesztő.)

A BorTérre idén is az ország leghíresebb bortermelő tájegységeiről érkeztek a pincészetek. Itt vannak a legjobb borászok Egerből, Villányból, Tarcalból, Tokajról, Izsákról, Kapolcsról vagy a Balatoni vidékéről. Persze mi hazai is beszélünk. ( Vagy inkább ittatok- – a szerkesztő)

Tehát alföldi pincéink is kitettek magukért, például a Frittmann borászat Soltvadkertről, a Szentpétervári Borpince és a Szent Vince Pince legjobb borait kóstolhattuk meg. ( Na, ugye, hogy igazam volt – -a szerkesztő)

Az árak szinte egységesek, hiszen szinte minden pincénél lehetett kapni egy deci finom nedüt 250 forintért, bár lehet az ember jobban jár, ha egy üveget vesz belőle. ( Fogadjunk egy pohár árában, hogy ti üveggel kértetek — a szerkesztő)

Az üveges borok már jóval ingadozóbb árakat viseltek bilétájukon, hiszen 1500-tól a 80.000 forintos üveges borig lehetett vásárolni. Így talán meg is leltük a borok árának „királyát” a Tokaj pincekínálatában, az aszú eszenciát, melyet 1972-ben palackoztak, és 1996-ban a világ legjobb édes borának nyilvánították. ( De legalább azt nem bírtátok kifizetni —a szerkesztő.)

A fesztiválon számos selymes és erőteljes ízű borokat is kóstolhattunk: Bikavért, Chadonnay-t, Rozét, Cabernet Savinont, Jégbort, az Olasz Rizlinget, Muskotályos, Szamorodnit, Furmintot és persze a 3-6 puttonyos aszúkat. (Nekem már savanyú a szőlő —a szerkesztő.)

Viszont a kostólgatás közbeni beszélgetésen előjött a bortermelés helyzete is. A borászok zöme azt mondta: idén ugyan az időjárás viszontagságai miatt kevesebb szőlő termett, mint tavaly, de jó minőségben. ” Az, hogy mennyiségileg kevesebb lett az idén, ezt mi tokajiak nem mondhatjuk el, elég jó terméssel ékeskedhetünk” – jegyezte meg a talán azt a bizonyos a “kivétel erősíti a szabályt” a Budányi Pincészet egyik kiállítója.

A borkostólás mellett pálinkák, sajtok, kolbászok, rétesek, kürtös kalácsok, a színpadról pedig folklór, jazz és más zenei csemegék is fokozzák mi szemnek, szájnak ingere, valamint a hangulatot. ( Na, még ez is, a nagy Szovjetuniónak is van határa — a szerkesztő).

Egy mondat mint száz: aki még nem tette meg, de megismerkedne a térség borkultúrájával, Szeged hagyományaival, közben szívesen hallgatná a Sun City Singers Vokál Együttest, a Jack DanimalZ koncertjét, Janicsák Vecát, a Vivat Bacchus Énekegyüttest vagy a Dollár Boys zenéjét, az ragadja meg az utolsó alkalmat és látogasson ki ma késő estig a Dóm térre. ( Nyájas Olvasók, valaki vigyen oda a computer mellől engem is! – a szerkesztő.)

Szerzők: Mucsi Ágnes és aki még ott volt és aki nem. Meg a macskajajunk is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik