Belföld

A büdzsékérdés is napirenden ma Házban

parlament (parlament, képviselő, )
parlament (parlament, képviselő, )

Gazdasági tárgyú törvénymódosításokat fogadhat el a parlament a hétfői ülésen.

Az Országgyűlés ma több gazdasági témájú előterjesztést is elfogadhat, igent mondhat például a jövő évi költségvetést megalapozó törvénymódosításokra, továbbá meghosszabbíthatja a Malév és a Budapest Airport Zrt. privatizációját, illetve a légitársaság fizetésképtelenségének okait vizsgáló bizottság mandátumát.

A Ház ülése a szokásos időben, hétfőn 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit ezúttal is az interpellációs blokk követ. A határozathozatalok alatt a képviselők az elsők között dönthetnek a közjogi méltóságok halála esetén járó özvegyi nyugellátásokra vonatkozó rendelkezések módosításáról, valamint a Malév-bizottság munkájának meghosszabbításáról.

Az Országgyűlés ezt követően szavazhat a 2013-as költségvetést megalapozó törvényekről, valamint a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló jogszabály módosításáról. A parlament mindemellett a benyújtott módosító javaslatokról dönthet a munkahelyvédelmi akcióterv, illetve a kisadózó vállalkozások tételes adójáról, valamint a kisvállalati adóról szóló előterjesztésről.

A parlament e heti háromnapos ülésének második napján, kedden az előzetes regisztráció bevezetéséről nyílik meg a vita várhatóan, szerdán pedig az új Polgári törvénykönyv tárgyalása kezdődhet meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik