Belföld
A brutális bűnözők azt akarták elérni, hogy vonjanak vissza egy terhelő vallomást. Figyelték, fenyegették és bezárták őket, ütöttek ököllel és baseballütővel, rúgtak és késeltek. Egyiküknek még az arcát is összevagdosták.
A férfi a Bodrogba vetette magát és átúszott a túlpartra. Már visszafelé evickélt, amikor elkapták.
2015. 10. 08. 10:15
Műszaki hiba miatt több órás késésekre kell számítani többfelé.
A fiatal lány attól fél, hogy a gyermekotthonból nem engedik haza a családjához. Korábban is megpróbálta eldobni magától az életét.
2015. 10. 08. 07:48
Édesapja nem vette észre, miközben autóval tolatott ki a házuk udvaráról.
A gödöllői rendőrök egy 30 éves férfit keresnek. 18 éves társát elfogták.
Két gyermek rabolt ki egy 12 éves fiút.
Megérkezik az első komoly hidegbetörés Európa északkeleti tájaira, ahol már várhatóan havazni fog a napokban.
Az intézkedés összesen 380 embert érint, köztük 300 gyereket.
Csaknem 68 millió forint – ennyit kéne visszafizetnie.
Hét és fél év helyett hat, fegyház helyett pedig börtön - így döntött a bíró.
Vonatnak hajtott egy kocsi szerdán, késő délelőtt a nyugati határszakasz közelében, Ágasfalván. A szerelvény több mint száz méteren át tolta, majd
2015. 10. 07. 12:27
Féloldalas fénymásolt majd összeragasztott bankjegyek – ezeket próbálta elsózni a páros, "meglepő" módon sikertelenül.
2015. 10. 07. 11:43
Nyolcvannégy éves volt.
- 10:44 Gyerekkönyvet írt a férje elvesztéséről, most kiderült, hogy ő gyilkolta meg
- 10:44 Mégsem indul Tisza Péter a választáson
- 10:27 Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
- 10:25 Itt egy friss fotó Zelenszkijről és Sean Pennről, aki az Oscar-gála helyett utazott Kijevbe
- 10:24 Eltűnt egy 12 éves kisfiú Budapesten, nagy erőkkel keresik
- 10:20 „Ezért dolgozom minden nap” – Dániában szórja a gólokat, élcsapatba vágyik a 18 éves magyar kézilabdázó
- 10:17 A király sem tudta legyőzni ezt a magyar oligarchát
- 10:10 Pécsi műhelyben készültek a jelmezeivel is Oscarig jutó Frankenstein kesztyűi
- 10:08 Molnár Áron a Jászai-díjat kapó Ember Márknak: Ha csöndben vagytok, azzal lerakjátok a voksotokat a regnáló rendszer mellett
- 09:54 A Világok harca és a Hófehérke is aratott az idei Arany Málnán, de Stallone lányának is jutott díj
- 09:35 Drogbirtoklás gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség a házibuli miatt, ahol Magyar Péter is megjelent
- 09:16 Hajmeresztő manőverrel fordult meg egy audis az M1-esen
- 09:13 Toroczkai László feljelentette Magyar Pétert
- 08:48 Áprilisban jön a Michael Jackson-film, egy albumot is kiadnak hozzá
- 08:44 A szlovák állam a Benes-dekrétumra és a kitelepítésekre hivatkozva nem fizet egy magyar családnak
- 06:24 Felmondott Laponyi Zsolt rendőr, aki nem akart a KDNP reklámarca lenni
- 06:44 Orbánt parodizálta a jászberényi polgármester a kolbásztöltő fesztiválon
- 05:30 Túlélő kvíz: te is bedőltél a filmeknek?
- 08:13 Kate Hudson a 22 éves fiát is elvitte az Oscar-gálára: alig látszott köztük a korkülönbség
- 07:13 Budapest teljes területére fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrség
- 20:04 „Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”
- 09:13 Toroczkai László feljelentette Magyar Pétert
- 05:59 A legjobban kereső miniszterek fizetését is lekörözik az álláshalmozó államtitkárok, amihez egy széles joghézagot kell átugraniuk
- 08:06 „Miniszter úr! Mikor lesz már vizünk?” – kérdezte Lázártól egy kislány Kecskeméten
- 20:11 A 76 éves Vera Wang megint úgy nézett ki az Oscar-afterpartin, hogy harminc évet letagadhatott
