Belföld

Hivatalokat, postákat pakolt ki tíz megyében a bűnbanda

Lopásra szakosodott bűnbandát lepleztek le a rendőrök. A trió tagjai május 5. és augusztus 3. között összesen tíz megye – Nógrád, Somogy, Tolna, Győr-Moson-Sopron, Vas, Hajdú-Bihar, Fejér, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Pest megye – településein fordultak meg, de “átruccantak” Szlovákiába is portyázni. A jelenlegi adatok szerint a tolvajok hatástalanították a polgármesteri hivatalok és postaépületek riasztóit, felfeszítették a páncélkazettákat és páncélszekrényeket, majd elvitték az ott őrzött bankókat. A három férfi 23 középületből csaknem 13 millió forintot emelt el, de jelentős kárt okoztak a rongálással is.

A rendőrség szerint a három férfi módszereit szemlélteti, hogy július 4-én, az éjszakai órákban a karancsaljai posta épületének riasztóberendezését kiiktatták, majd lángvágóval estek a páncélszekrénynek. Több megye egyenruhásai próbálták azonosítani majd elkapni őket. Végül a Terrorelhárítási Központ emberei csaptak le rájuk Kaposfőn még augusztusban. A részletekről azonban csak szerdán számolt be a rendőrség.

Az ügyben a továbbiakban a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság nyomoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik