Belföld
A vonat a budapesti Keleti pályaudvarról Miskolcra tartott.
Két embert gázolt el egy autó a VIII. kerületi Vajda Péter utcában péntek este, súlyos sérülésekkel vitték őket.
Négy autó karambolozott, az eddigi információk szerint senki sem sérült meg a balesetben.
A román hatóság intézkedése miatt megnövekedhet az átlépés ideje a román határszakaszon.
Egy másik közterület-felügyelőnek pedig nekiment tolatás közben.
Egy „kurva anyád” is elhagyta a pedagógus száját.
2015. 11. 20. 14:08
Halácsy Péter szerint egy „copy paste” hiba van a közoktatási törvényben. De sebaj, lehet hibázni, a Preziben ezt tanítják is egymásnak. Majd észre fogják venni és változtatni fognak rajta. Addig mindenesetre két helyen Budapesten családi napközit alapított. Olyat, amelyben nincs szükség lexikális tudásra. Interjú.
2015. 11. 20. 14:02
Az épületből több mint hatszáz embert küldtek ki.
Az ütközésben egy ember sérült meg.
Meghalt az a férfi, aki a gyanú szerint megölte egykori barátnőjét a napokban Orosházán – értesült a beol.hu több nem hivatalos forrásból. Azt írják,
2015. 11. 20. 12:03
Az ügyészség azt indítványozta, hogy a tíz külföldi előzetesét három hónapig meghosszabbítsák.
Idén Zeibig Tamás tanító kapta a Varga Gábor-díjat.
A háborús övezetből érkező, fenyegetést jelentő embereket igyekeznek feltartóztatni.
2015. 11. 20. 11:31
A fiatal támadók azért nem tudták megszerezni kiszemeltjük telefonját, mert a fiú bemenekült egy pékségbe.
A sérültet súlyos állapotban vitték el a helyszínről a mentők.
A Jobbik amiatt tesz feljelentést, hogy a jegybank alapítványai megvásárolták az üdülőt.
- 16:46 Az áldozatok szerint legalább kilencen támadtak rájuk a Pócs János által szervezett G.w.M.-buli után, eddig négy főt gyanúsítottak meg
- 16:43 Ez az egyik legnagyobb csapda, amibe beleeshetünk a klíma karbantartásakor
- 16:35 Oscar 2026: a frissen díjazott Jessie Buckley megidézte Grace Kellyt a ruhaválasztásával
- 16:23 Szijjártó Péter: Nyíltan megfenyegette Magyarországot a német külügyminiszter
- 16:17 Magyar Péter: Mondtuk, hogy lesznek hamis zászlós műveletek, nem erre gondoltunk
- 16:15 Megszüntette az eljárást az ügyészség a nőverő Győrffy Balázs ellen
- 15:39 Tarol a Magyar Péter-dokumentumfilm: a hétvége legnézettebbje lett a mozikban
- 15:28 AirPods Max 2: ennyibe kerül itthon az Apple vadonatúj prémium kategóriás fejhallgatója
- 15:24 Dúró Dóra lemondott mentelmi jogáról, kihallgatta a rendőrség
- 15:22 Fotó: úgy belerepült az autó egy házba, hogy beszakadt az épület, és lakhatatlanná vált
- 15:18 A paneltömbök visszatérése és az állami beavatkozás együtt oldhatná meg a magyarországi lakhatási válságot
- 15:04 Bár egyik legjobbja Szegedre távozik, visszatérne a BL-be a Vardar kézicsapata
- 14:59 Lovas Rozi: A magát politikai elitnek gondoló kör a saját privilégiumának tartja a vallásosságot
- 14:56 Halálos fenyegetéseket kapott manővere miatt a Forma–1-es versenyző
- 14:54 Szolidaritási hozzájárulás: a Fővárosi Törvényszék azt kéri az Alkotmánybíróságtól, állapítsák meg, hogy a kormányrendelet alkotmányellenes
- 09:48 Bajszos DiCaprio, műsólyom és csillogás – fotókon a 2026-os Oscar-gála legjobb pillanatai
- 10:50 Lengyel miniszterelnök: Az Orbán Viktor vezette európai jobboldal el akarja pusztítani az EU-t
- 08:59 Magyar Péter megmutatta az ünneplő tömeg méretét
- 13:55 Az idei Oscar-gála legnagyobb villantásának nyertese: Gwyneth Paltrow
- 07:44 Caramel, Vadon Jani és Wossala Rozina is ott voltak a Nemzeti Meneten
- 12:05 Osváth Zsolt: Kevés ember mondhatja el, hogy nyakon és gyomron vágta Pataky Attila, én közéjük tartozom
- 05:14 Oscar-díj 2026: az Egyik csata a másik után tarolt, Sean Penn immár három Oscart olvaszthat be
- 14:50 Navracsics nem ment el a Békemenetre és feltette a kérdést: Hűség a párthoz vagy hűség a választókhoz?
- 12:54 Elfogatóparancsot adtak ki Virág József és fia ellen, mert félholtra vertek egy embert
- 09:24 Valami nagyon nem stimmel a magyar címerrel Sáfrány Emese március 15-ei fotóján
