Belföld
Élő
Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője és Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese a pedagógusok melletti kiállásuk jeléül a Parlament ablakából kilógatták a „Veletek vagyunk!” feliratú molinót és a kockás zászlót.
Élő
Ha arra gondolok, milyen ma tanárnak lenni, ez jut eszembe: tüzet rakni a vízen – mondta Kerti Anna Emese, a tüntetés következő felszólalója.
Élő
Az iskolában kéne lennünk és tanulnunk kellene, mi mégis kijöttünk, itt vagyunk, mert úgy éreztük, cselekednünk kell.
Élő
Berg Judit József Attila-díjas író is felszólalt a diákok tüntetésén a Kossuth téren.
Élő
Könnyű azt mondani, hogy orvosnak vagy mérnöknek kell menni, de az odavezető út az iskolai tanórákkal van kikövezve – fogalmazott a tüntetés egyik felszólalója a Kossuth téren.
Élő
Olyan országot fogunk teremteni, ahol fontos lesz azok megbecsülése, akikre gyermekeinket, az ország jövőjét bízzuk!
Élő
Szabad ország, szabad oktatás – skandálják éppen a Parlament előtt összegyűlt diákok.
Élő
A Kispesti Deák Ferenc Gimnáziumban a 42 fős tantestületből 16-an vesznek részt a mai sztrájkban, írta lapunknak Weszely Kinga.
Élő
A budapesti Veres Pálné Gimnáziumban 26 tanár sztrájkol, további 11-en szolidaritási nyilatkozatot írtak alá, írta lapunknak az intézmény egyik pedagógusa.
Élő
A VII.
Élő
A Budapest II.
Élő
A PDSZ által közzétett videón látszik, hogy jókora tömeg gyűlt össze a Kossuth téren azokból a diákokból, akik így fejezik ki szolidaritásukat a sztrájkoló pedagógusok mellett.
Élő
Az Újbudai Teleki Blanka Általános Iskolában is zajlik a sztrájk, úgy tudjuk, 20 gyerek van bent a 700-ból, miközben a 70 fős tanári karból 38-an sztrájkolnak.
Élő
A Városmajori Gimnázium 25 tanára úgy döntött, hogy a mai napon polgári engedetlenséget gyakorol, mert elutasítja a rendeletet, amely megalázó feltételeket szabva próbálja láthatatlanná tenni a sztrájkot – közölte az intézmény Facebook-oldalán.
Élő
Az ELTE lágymányosi kampuszán az egyetem néhány oktatója is a szolidaritásáról biztosítja a sztrájkoló pedagógusokat.
Élő
A Kossuth téren gyűlt össze a diáktüntetőkből álló tömeg szerda délelőtt, az egyik szervező elmondta, a tüntetést azért szervezték meg, hogy a diákoknak is legyen egy platformja, ahol meg tudják mutatni, hogy kiállnak a tanárok mellett.
Videó
Miért akar valaki tanár lenni Magyarországon? A nyugdíjas pedagógus Zsókával és a pályakezdő Csengével beszélgettünk.
2022. 03. 16. 10:59
Élő
A 39 fős tantestületből 26-an sztrájkolnak, holnap már kevesebben lesznek, de a sztrájkolók többsége a héten kitart – közölte lapunkkal Béni András, az esztergomi Dobó Katalin Gimnázium sztrájkbizottság tagja.
- 10:11 Közeleg a visszaváltási határidő: milliárdok lapulnak még a magyaroknál egy régi bankjegyből
- 09:46 Ez az olcsó vitamin csökkentheti a rák kialakulásának kockázatát
- 09:10 24/7: 37 évet vártunk rá, most miért ne kapkodnánk el?
- 09:01 Leáll a BudapestGo: nem lehet jegyet és bérletet venni szombat estétől
- 08:59 Ezekre figyeljünk a hentes szerint, ha Márton-napra libahúst vásárolunk
- 08:53 Meg akarta ölni Trumpot egy férfi, mert hangokat hallott a fejében
- 08:42 Okos drónokkal ellenőrzi ezentúl a MÁV az üzemi területeit
- 08:05 90 évesen újranősül Müller Péter
- 08:02 Török Gábor: Mintha Magyar Péter retorikai stratégiaváltáson gondolkozna
- 08:01 „Építettek egy kis légvédelmi rendszert, amit mi kiütöttünk 15 perc alatt” – jelentette Trump, miután ismét csapást mértek Iránra
- 07:34 Ötezer éves kenyerekre bukkantak egy bronzkori lelőhelyen
- 07:00 Kvíz: ismerd fel a 70-es évek magyar slágerét a kezdősora alapján!
- 07:00 „Soha nem bántam meg, hogy eljöttem Magyarországról” – Nobel- és Wolf-díjas kutatókat is elvesztettünk 1956-ban
- 06:59 Egy államtitkár és négy helyettes államtitkár távozik posztjáról
- 06:39 Eltűnt két fiatal lány Budapest XVII. kerületéből
- 06:59 Egy államtitkár és négy helyettes államtitkár távozik posztjáról
- 06:00 Jó vagy a háborús filmekben, ha 8-ból legalább 6-ot felismersz ebben a képes kvízben – 2. rész
- 07:00 Kvíz: ismerd fel a 70-es évek magyar slágerét a kezdősora alapján!
- 07:00 „Soha nem bántam meg, hogy eljöttem Magyarországról” – Nobel- és Wolf-díjas kutatókat is elvesztettünk 1956-ban
- 08:05 90 évesen újranősül Müller Péter
- 06:39 Eltűnt két fiatal lány Budapest XVII. kerületéből
- 08:01 „Építettek egy kis légvédelmi rendszert, amit mi kiütöttünk 15 perc alatt” – jelentette Trump, miután ismét csapást mértek Iránra
- 08:02 Török Gábor: Mintha Magyar Péter retorikai stratégiaváltáson gondolkozna
- 20:07 Százmilliók a Fradinak, milliárdok kommunikációra a HungaroControlnál
- 19:36 Kirúgták az Operaház főigazgató-helyettesét
