Belföld

Benyakalt egy üveg whiskyt, majd elaludt a tetthelyen

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Lopás miatt állítja bíróság elé a Kiskunhalasi Járási Ügyészség azt a többszörös, különös visszaeső kiskunmajsai férfit, aki úgy berúgott a tetthelyen, hogy elaludt. A korábbi börtönbüntetéséből feltételesen szabaduló férf július 14-én bement egy bekerített kiskunmajsai  tanyára, és az ablakot betörve bement a házba.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint itt szeszes italokat, kozmetikai termékeket és kávét készített össze egy táskába, és zsebre tett egy tízezrest is. Ezután talált egy üveg whiskyt, amit ott a helyszínen le is gurított a torkán. Ettől azonban úgy berúgott, hogy ott helyben elaludt. A hazaérkező tulaj talált rá.

ugyeszseg.hu

A férfinak amiatt is felelnie kell, mert meglopta a korábbi szállásadóját. Miután az idős asszony tavaly augusztusban kiköltöztette a férfit, még négy alkalommal ment vissza a távollétében az ingatlanba és ékszereket, karórát, hallókészüléket, valamint készpénzt vitt magával, összesen 240 ezer forint értékben.

Mindkét áldozat kérte a kárának megtérítését. Az ügyészség börtönbüntetést kért a kétrendbeli üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopással vádolt férfire azzal, hogy feltételes kedvezménnyel se bocsássák szabadlábra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik