Belföld
Élő
Egyelőre nem sikerül megtöltenie a Corvin közt a Mi Hazánk szimpatizánsoknak.
2022. 10. 23. 15:08
Élő
A kelet-közép-európai országoknak közös a sorsuk, 1956 üzenete pedig az, hogy a régióban élőknek egymásért kell tudniuk kiállni, akkor tudnak magukért is – mondta Ungár Péter, az LMP társelnöke vasárnap, a fővárosi Mansfeld Péter parkban, a párt megemlékezésén.
2022. 10. 23. 13:04
Drónnal figyelték a forgalmat a budapesti rendőrök, másfél óra alatt harminc sofőr ellen intézkedtek
A Bajcsy Zsilinszky út és az Andrássy út kereszteződésében.
Élő
„A szabadságharc első lépése annak a kimondása volt: nem akarunk tovább hazugságban élni” – jelentette ki vasárnap ünnepi beszédében Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke.
2022. 10. 23. 12:23
Élő
1956 sok arcát mutatja meg: van, aki Nagy Imréhez, más Mindszenty Józsefhez igazítja iránytűjét – mondta a Facebookon közvetített ünnepi beszédében Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke.
2022. 10. 23. 12:13
Élő
Az 56-os forradalom alkalmából Venezuela fővárosában, Caracasban is megemlékezést tartanak.
2022. 10. 23. 11:41
Élő
A győzelemhez egyszerre van szükség az oroszlán bátorságára, kígyó ravaszságára és a galamb szelídségére, mondta Orbán, hozzátéve: különösen így lesz ez jövőre a háború, az energiaválság és a migráció nyomásában.
2022. 10. 23. 11:24
Élő
A Párbeszéd még azelőtt véleményt nyilvánított a miniszterelnök 56-os forradalommal kapcsolatos hozzáállásáról, hogy az megtartotta volna a beszédét Zalaegerszegen és kijelentette, hogy Orbán Viktor elárulta mindazt, ami az 1956-os forradalom lényege.
2022. 10. 23. 11:22
Élő
Nemcsak a kommunisták, de az akkori szabad világ sem becsülte a magyarok véráldozatát: kitettek minket a Time magazin címlapjára, majd ott hagytak még 35 évig, mondván, ennyivel nehezebb dolguk lesz a szovjeteknek – folytatta Orbán.
2022. 10. 23. 11:19
Élő
Ma nem meghalnunk kell a hazáért, hanem élhetünk érte – mondta Orbán, aki azt reméli, a most felavatott Mindszenty-emlékközpont zarándokhely lesz.
2022. 10. 23. 11:16
Élő
A Twitteren gratulált Magyarországnak a litván külügyminisztérium az 1956-os forradalom emléknapja alkalmából.
2022. 10. 23. 10:52
Élő
A nemzetnek mindenki része: az 1956-os utcai hősök, akik a szabadságért harcoltak, Nagy Imre és azok is, akik egy jobb oktatásért küzdenek – mondta Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke vasárnap.
2022. 10. 23. 10:42
Videó
1956-ban összefogtunk a szovjetek ellen, manapság inkább egymást fojtanánk meg egy kanál vízben, ha nemzeti ünnepünkön találkozunk egymással. Idén honfitársi összecsapásra Békemenet és központi megemlékezés hiányában valószínűleg nem kerül sor, de összeszedtük a rendszerváltás utáni október 23-ai ünnepségek legnagyobb balhéit.
2022. 10. 23. 10:04
Élő
Katonai tiszteletadással, Novák Katalin köztársasági elnök jelenlétében felvonták a nemzeti lobogót az 1956-os forradalom és szabadságharc 66.
2022. 10. 23. 09:54
Élő
Hatvanhat évvel ezelőtt is a diákok 16 pontja indította útjára a forradalmi ellenállást, erre is emlékezünk a mai nemzeti ünnepen, amikor újra nemzeti ügy mellett kell kiállnunk.
2022. 10. 23. 09:39
Élő
A magyarok odaadása a szabadságért, a szuverenitásért nem újkeletű, ahogyan történelmüket végigkísérte az ezért való küzdelem, úgy jelent ez meg 1956 októberében is – közölte a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője október 23-a alkalmából vasárnap az MTI-vel.
2022. 10. 23. 09:37
Élő
„Amikor 1956-ban a bátor magyarok felkeltek az elnyomás és az igazságtalanság ellen, szabadságot és szuverenitást követeltek” – mondta vasárnap reggel a Twitterre feltöltött angol nyelvű, magyar feliratos videójában David Pressman, az USA budapesti nagykövete.
2022. 10. 23. 08:40
- 03:33 Marco Rossi sejtelmes nyilatkozata: Valakinek döntést kellene hoznia
- 23:31 Mbappé győztes gólt lőtt, de sérülés miatt le kellett cserélni
- 23:16 Szoboszlai a meccs végi balhéról: Fociban ez benne van
- 20:51 A nap legfontosabb hírei – 2026. szeptember 25.
- 20:39 Kövesdi Veronika: A hitelesség zsarnoksága
- 20:35 Csoportos ételmérgezés történt Budapesten és környékén, több gyerek kórházba került
- 20:33 A Főváros felmondja a megállapodás a templom mellé Lidl-t tervező gazdagréti plébániával
- 20:21 Csak kapufáig jutott, balhés meccsen kapott ki Ukrajnától a magyar válogatott
- 19:58 Elárulta az MNB alelnöke, mikor lehet euró Magyarországon
- 19:18 Jobbszélső nélkül játszott, így is átgázolt ellenfelén a Veszprém a klubvébén
- 19:16 Nem azt mondjuk, hogy minden viharból van kiút, de...
- 19:09 A Mi Hazánk szerint bűncselekményt követett el egy tiszás képviselő, aki párttársa helyett szavazott, ezért le kell mondania
- 19:00 A sorkatonaság visszaállítása és a fegyverkezés ellen tiltakoznak Németország-szerte
- 18:30 Vigyázat, veszélyes anyag oldódhat ki egy kínai konzervből
- 18:04 Negyvenöt embert vettek őrizetbe egy kiterjedt pénzügyi botrány kapcsán Törökországban
- 15:08 Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
- 14:30 Fadarabot dugott a hüvelyébe egy nő, hogy elvetéljen – bomlásnak indult a magzat, mire kórházba került
- 16:00 Margot Robbie nevet változtatott
- 20:21 Csak kapufáig jutott, balhés meccsen kapott ki Ukrajnától a magyar válogatott
- 16:30 Halálos tragédia történt egy Bács-Kiskun megyei szerelőműhelyben
- 15:54 Lannert Judit bocsánatot kért
- 14:34 Nagy erejű robbanás Athén turistanegyedében: öt embert eltűntként keresnek
- 20:33 A Főváros felmondja a megállapodás a templom mellé Lidl-t tervező gazdagréti plébániával
- 19:09 A Mi Hazánk szerint bűncselekményt követett el egy tiszás képviselő, aki párttársa helyett szavazott, ezért le kell mondania
- 20:35 Csoportos ételmérgezés történt Budapesten és környékén, több gyerek kórházba került
