Az M6-os építéséhez használják fel a Metallochemia területének nehézfémekkel szennyezett földjét és salakját. A rekultivációra 2008-ig 12 milliárd forintot költ az állam - olvasható a Népszabadságban.
Magyarország a jelenleginél nagyobb erőkkel vehet majd részt a boszniai békefenntartásban, ha a NATO helyett az év végétől a terveknek megfelelően az Európai Unió veszi át ezt a feladatot - közölte Szenes Zoltán altábornagy, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke szerdán Brüsszelben, miután részt vett az EU katonai bizottságának tanácskozásán. Hozzátette: ehhez természetesen politikai döntés szükséges.
Draskovics Tibor szerint a közkiadások csökkentése alapján lehet csak adócsökkentésről beszélni, a Pénzügyminisztériumban hamarosan elkészül egy 3 éves program az adók mérséklésére.
Éljenek a nem barrikolt vörösborok. Valamint éljenek a barrikoltak is. Ez nem az a dodonai óvatosság, mint amilyen az Auschwitzból a Gulagra hurcolt Zölderdő bácsi pepita tagkönyvében van Moldova György valamelyik régi könyvében.
Az FHB Földhitel és Jelzálogbank Rt. szerdán megtartott évi rendes közgyűlése részvényenként 100 forintos osztalék kifizetését hagyta jóvá a társaság 1.000 forint névértékű részvényeire. Az osztalék kifizetésének kezdőnapja május 14.
A Lehman Brothers felvásárlási célpontokat keres az Egyesült Államokon kívül és újabb létszámemelésre készül Európában - nyilatkozta Jeremy Isaacs, a cég európai és ázsiai ügyletekért felelős vezérigazgatója.
A Deutsche Bank tanulmánya szerint 2008-ig körülbelül 50 ezer munkahelyet veszélyeztet Németországban az információs technológiai (IT) szolgáltatások, például a szoftverfejlesztés áttelepítése külföldre, még ha a stratégiai jelentőségű munkahelyek az országban is maradnak.
Az Európai Parlament közlekedési bizottsága támogatásáról biztosította azt a tervet, hogy az észak-déli irányú közúti tengely Zsolna-Budapest-Ivándárda közötti szakasza is kerüljön be az európai növekedési kezdeményezés keretében gyorsan indítható projektek közé - közölte az MTI-vel szerdán Manninger Jenő (Fidesz - MPSZ), az Országgyűlés európai parlamenti megfigyelő csoportjának tagja.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 138,86 pontos emelkedéssel, ismét történelmi csúcson, 11.465,36 ponton zárt szerdán. Az előző, keddi kereskedési nap záró értékéhez képest ez 1,23 százalékos erősödés. A Mol és az OTP is történelmi csúcson zárt.
Magyarországon az idén 3,2, jövőre pedig 3,4 százalékos lesz a bruttó hazai termék (GDP) növekedésének üteme az Európai Bizottság szerdán közzétett tavaszi gazdasági előrejelzése szerint.
A Fidesz szerint a miniszterelnöknek állást kell foglalnia Kósáné Kovács Magda MSZP-s képviselő megnyilatkozásairól, amelyek a Vatikánt és II. János Pál pápát is "súlyosan sértik" - tudatta az ellenzéki párt parlamenti frakciószóvivője szerdán közleményben az MTI-vel.
Ivan Miklos, szlovák pénzügyminiszter arra számít, hogy a korona évi 1,5 százalékkal felértékelődik amíg az országban nem vezetik be az eurót, ha a kormány megvalósítja valamennyi reformját.
A bundázás gyanúját is felvetheti, hogy a Szerencsejáték Rt. "koncentrált, nem szokványos" fogadási sorozatot észlelt a tippmixen szereplő négy szerdai labdarúgó NB I-es mérkőzés esetében, ezért a játékszervező úgy döntött, a Békéscsaba-Sopron és az MTK-Újpest találkozón hazai, a Haladás-FTC és a Videoton-ZTE összecsapásoknál pedig vendég győzelemre nem lehet fogadni.
Az MDF a falfirkák visszaszorítása érdekében indítványt nyújtott be a büntető törvénykönyv és a szabálysértésekről szóló törvény módosítására - tudatta Pettkó András szerdán közleményben az MTI-vel.
Átmeneti zavar volt a bankközi elszámolás-forgalmi rendszerben reggel, ezért egyes banki átutalásoknál probléma adódhatott a szerdai napon - közölte a GIRO Elszámolásforgalmi Rt. az MTI-vel.
A gyerekek súlyához mérten túlságosan nehéz az iskolatáska, ez pedig rossz testtartást, sok esetben gerincbetegséget okoz - hangzott el szerdán, Kaposvárott egy konferencián.
Diplomáciai körökből származó értesülések szerint Irán júniusban nehézvíz-reaktor építését kezdi meg: a 40 Megawattos reaktorral évente - szakértők szerint - egy atomfegyverhez is elegendő plutóniumot lehet előállítani.
A Fidesz semmilyen kétharmados törvény elfogadásában nem érdekelt - jelentette ki Wiener György, az MSZP közjogi munkacsoportjának tagja szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
A finn Finnair légitársaság márciusban 17,6 százalékkal növelte utasai számát az előző év harmadik hónapjához képest. Különösen dinamikus volt az erősödés az ázsiai forgalomban, több mint 34 százalékos.
Kiürítették a dél-iraki Kút városát szerda hajnalban az ukrán csapatok, miután elkeseredett harcot vívtak Muktada asz-Szadr iraki radikális síita vallási vezető fegyvereseivel, akik mostantól ellenőrzik a települést - közölte az ukrán védelmi minisztérium.
A humor a vállalati hétköznapokban is hasznos lehet: összekovácsol, javítja a kommunikációt, és csökkenti a stresszt. A nagy multik közül némelyik már kacagtató trénereket is alkalmaz.