A szocialisták által bírált Csillag István gazdasági miniszterhez továbbra is ragaszkodik az SZDSZ, amely azonban az adócsökkentésért "sok mindenről" hajlandó lemondani - írja a Magyar Hírlap.
A hazai online áruházak forgalma az idén elérheti a tízmilliárd forintot is. A magyar piac igen koncentrált, a legnagyobb internetes boltokban keletkezett a forgalom négyötöde - írja a Világgazdaság.
A Budapesti Értéktőzsde a szerdai kereskedési napra a Hungagent részvények esetében eltörölte az ajánlati árakra vonatkozó korlátozást - közölte a BÉT a honlapján szerdán.
Kibocsátották szerdán a tokiói piacon az 50 milliárd jenes, ötéves lejáratú magyar szamurájkötvényt - jelentette be a kibocsátás egyik szervezője, a Daiwa Securities pénzintézet.
A Baumag Stratégiai Szövetkezet 12 400 károsultjának több mint a fele jelentette be követelését, hitelezői igényét a keddi határidőig a felszámoló Mátraholding Rt.-nél - tájékoztatott Wortmann György felszámolóbiztos.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa kedden este egyhangúlag megszavazta Irak szuverenitásának helyreállítását és a demokratikus állam megteremtését támogató határozatot.
Az év végéig leszerel az utolsó sorkatona a honvédségtől, és több bevonulás már nem lesz - jelentette be Juhász Ferenc honvédelmi miniszter kedden Kecskeméten.
Az egriborasz.hu oldal az egri borvidék bemutatását, a szolgáltatók ismertségnek növelését, borkedvelő felhasználók információigényének kiszolgálását elősegítő portál.
EURO 2004 TABELLÁK A csoport 1 Portugália 6p. 4:2 2 Görögország 4p. 4:4 3 Spanyolország 4p. 2:2 4 Oroszország 3p. 2:4 POR – GRE 1-2 06.12. 18:00 ESP – RUS 1-0 06.12. 20:45 GRE – ESP 1-1 06.16. 18:00 RUS – POR 0-2 06.16. 20:45 ESP – POR 0-1 06.20. 20:45 RUS – GRE 2-1 [...]
Az eurót kedden délután 251,20/40 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon, mintegy 50 fillérrel gyengébben a hétfői 251,65/252,00 forintos kurzusnál.
Egyelőre nincsenek adatok arról, hogy Magyarországon milyen károkat okozott az on-line bankolóknak a Korgo vírus.
Korgo hálózati vírus, nem e-mailben terjed, ezért nem annyira látványos a működése.
A korábbi világ- és európa-bajnok játékosnak az utolsó éve nem sikerült valami fényesre a Real Madridnál, ezért is merült fel többekben, hogy a francia rossz formában van, ami a legutóbbi világbajnoksághoz hasonlóan a csapatra is rossz hatással lehet.
Kedden a BÉT részvény forgalma az 5,5 milliárd forintot sem ért el, a Matáv és a Mol kereskedése alig 330, illetve 230 millió forintot tett ki, de a viszonylag élénk Richter is 1 milliárd forint alatt maradt.
Az OTP Bank és bulgáriai leánybankja, a DSK összesen 36,5 millió euró hitelt nyújt az eddigi legnagyobb szófiai kereskedelmi és szórakoztató központ létrehozására.
Egy milliárd forinttal, 3 milliárdról 4 milliárd forintra emelték meg a Magyarországi Volksbank jegyzett tőkéjét főtulajdonosai. A tőkeemelés oka a tervezett hitelexpanzió – jelentete be Szekeres Olga, a Magyarországi Volsbank Rt. kommunikációs vezetője.