Mikola István, a Fidesz országgyűlési képviselője szerint "történelmi bűn a magyarság ellen", ha megvalósul a napokban nyilvánosság elé tárt, három részből álló kormányzati egészségügyi csomag.
Az MSZP szerint a felsőoktatási hallgatók által követelt reformlépések és a kormányprogram lényege között nincs eltérés, csak a tandíj bevezetésének ütemében nem egyeznek az álláspontok. A Fidesz provokatívnak tartja az ilyen megjegyzéseket.
„Nyomatékkal hangsúlyozom, hogy az információszabadság nem pártpolitikai harci eszköz, hanem a polgároknak a rendszerváltáskor született alkotmányos joga, hogy az államot ellenőrizzék” – idézi az adatvédelmi biztos szeptember végi közleményét az ÉS-ben megjelent cikkében Patai Ambrus.
AZ MSZP továbbra is arra szólítja fel a Fideszt, hogy „álljon elő" az Orbán-csomaggal, vitassák meg azt a parlamentben – mondta Juhász Ferenc csütörtökön. A Fidesz viszont továbbra is hangsúlyozza: kiállnak az adó- és járulékcsökkentés mellett.
A főpolgármester által kezdeményezett elvi nyilatkozatot Budapest három ellenzéki frakcióvezetője csak érdemi tárgyalás, javaslataik beépítése esetén írja alá. Az együttműködési dokumentumban leszögeznék, hogy elsődlegesen Budapest érdekeit képviselik.
Nem mért jelentős változást az őszödi beszéd előtti állapotokhoz képest a Medián közvélemény-kutató: a lakosság teljes körében a Fidesz 40 százalékos előnyt élvez az MSZP 27 százaléka előtt, a biztos szavazók körében ez az arány már 51-32 a Fidesz javára – derült ki a HVG számára készített múlt hét végi felmérésből.
Az áprilisi választások óta 19 ügyben indult eljárás a Fidesz Társadalmi Önvédő testülete segítségével, vagyis ennyi esetben fordultak bírósághoz azért, mert valakit hátrány érhetett fideszes pártszimpátiája miatt – olvasható a Magyar Hírlapban.
Orbán Viktor már egy júliusban megkezdett cikksorozatában előrevetítette, hogy a kormány hazugságpolitikája gazdasági és politikai válságba sodorja az országot. A Fidesz elnöke már akkor kifejtette: a kormány vagy visszavonja a csomagot vagy megbukik.
Debrecen polgármestere a baloldaliak lelkére próbált hatni, hogy támogassák Gyurcsány leváltását. Kósa Lajos a Fidesz-gyűlés hatodik napján a nyugalomról és a két oldal összefogásáról beszélt a Kossuth téren.
A szocialisták a Fidesznek és szövetségeseinek ajánlják a megyegyűlés bizottsági elnöki tisztségeinek többségét, illetve alelnöki pozíciót, ugyanakkor továbbra is szocialista elnök vezetné a közgyűlést - jelentette be szerdán Egerben Sós Tamás, a Heves megyei közgyűlés elnöke.
A Fidesz október 23-án megemlékezésre várja Magyarország minden polgárát - jelentette be Szijjártó Péter szóvivő szerdán, egyben jelezve azt is, hogy a Fidesz nem vesz részt olyan ünnepségen, amelyen Gyurcsány Ferenc beszédet mond.
Az egészségügy átalakításáról szóló törvénycsomag egyaránt terhet ró a gyógyszergyártókra, az orvosokra és a betegekre, Molnár Lajos szerint ugyanis csak így lehet kevesebb a gyógyszerkassza hiánya. A javaslatok első csomagját pénteken nyújtják be, és még az ősszel tárgyalja a parlament.
Megtartják egyórás figyelmezető demonstrációjukat a Parlament előtt, a Kossuth téren a fegyveres és rendvédelmi dolgozók - jelentette be Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ) elnöke szerdán budapesti sajtótájékoztatóján.
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) bizalma megrendült a szaktárca vezetésében, ezért új tárgyalófél kijelölését kéri a kormánytól - mondta Éger István, a szervezet elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Nyílt levelet írnak a Kossuth téri tüntetők az egykori demokratikus ellenzék vezetőinek, Kis Jánosnak, Tamás Gáspár Miklósnak és Kőszeg Ferencnek – jelentette be a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője szerdán a Kossuth téren.
Az állami ünnepségekre szóló meghívókat Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mellett Sólyom László köztársasági elnök, Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, valamint Kosáry Domokos, az 1956-os Emlékévet Előkészítő Emlékbizottság elnöke írta alá – közölte a Kormányszóvivői Iroda szerdán az MTI-vel.
A szocialista párt azt kéri a Fidesz elnökétől, valljon végre színt, milyen tartalommal készül az Orbán-csomag, az kiket érintene – mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője.
Elvi megállapodást kötött szerdán az MSZP és az SZDSZ fővárosi párt- és önkormányzati vezetése a 2010-ig megvalósítandó várospolitikai programról, amely a rövidesen aláírandó koalíciós szerződés alapját képezi.
Gyurcsány a Der Standard című osztrák napilapnak kifejtette, hogy bátortalan pionírnak tekinti magát, akinek csak a saját emberei előtt volt bátorsága megmondani az igazat. Orbánt veszélyes politikusnak tartja, de nem tart a puccstól.
Csütörtöktől különböző akciókkal tiltakoznak a gyógyszerészek a kidolgozás alatt álló, a gyógyszerellátást érintő törvényjavaslatok ellen, mivel azok véleményük szerint nem a betegek javát szolgálják.