Belföld

Bosszút akartak állni a gyáli gyilkos édesapján, de tévedésből egy másik árusra támadtak rá késsel a piacon

police.hu
police.hu

Bosszút akart állni az unokája feltételezett gyilkosának apján M. György nagymamája és az élettársa az egyik budapesti piacon. A 76 éves asszony és a párja tavaly novemberben úgy értesült, hogy a bűncselekménnyel gyanúsított K. Richárdnak az apja fenyőfát árul a Tátra utcai piacon.

Tavaly december 23-án reggel ki is mentek a piacra, hogy felelősségre vonják a férfit, de összekeverték egy másik árussal, és megfenyegették az ügyhöz semmilyen módon nem kapcsolódó személyt. A Fővárosi Főügyészség most emelt vádat az idős pár ellen. A tavaly brutálisan kivégzett M. György nagymamájára felfüggesztett fogházbüntetést, az élettársára pedig letöltendő börtönbüntetést kértek.

Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta: a gyanúsítottak nem ismerték be a bűnösségüket. Elmondásuk szerint a sértettek kinevették őket, s ebből alakult ki a konfliktus közöttük.

A férfi azt mondta, hogy nem akart ölni, hanem csak meg akarta ijeszteni az őket kinevetőket, és csak segíteni akart a dulakodó élettársának

– mondta az ügyész.

A brutális gyilkosság – amelyre hivatkozva meg akarták büntetni a feltételezett gyilkos apját – tavaly november végén történt. A gyanúsítás szerint K. Richárd megkérte a 29 éves M. Györgyöt, hogy vigye el Gyálra a nagyszüleihez. Itt azonban rátámadt az áldozatára, és több mint tizenötször megszúrta, majd a gyilkosság után elrejtette a holttestet és az áldozat kocsiját is.

A bűncselekménnyel gyanúsított K. Richárdot egy Tűzoltó utcai lakásban fogták el, az áldozatot, illetve a fóliával letakart Mercedesét pedig egy gyáli ingatlanban, illetve egy melléképületben találták meg. A férfit minősített emberöléssel gyanúsították meg.

M. György 76 éves nagymamája és a 64 éves élettársa pár héttel a gyilkosság után úgy értesült, hogy a feltételezett elkövető apja az egyik budapesti piacon fenyőfát árul. A vádirat szerint a nő és a férfi közösen elhatározták, hogy felelősségre vonják az apát a történtek miatt. 

Ott az általuk tévesen az elkövető rokonainak hitt – a valóságban azonban vele semmilyen rokoni kapcsolatban nem álló – nőt és férfit hangosan szidalmazni kezdték, majd azzal fenyegették őket, hogy végeznek a családjukkal is. Ezt követően pedig rájuk támadtak, és dulakodni kezdtek velük.

A vádhatóság szerint a nagymama ráncigálni kezdte a sértett férfit, aki megpróbált kibújni a fogásból, mivel azonban a nő nem engedte el, az áldozat magával húzta. Ezt látva a 64 éves férfi elővett egy kést, és a sértett férfi életét fenyegetve futni kezdett felé. Körülbelül három méterre volt tőle, amikor megbotlott egy felborult karácsonyfatalpban, és elesett, ezért a cselekményét nem tudta véghezvinni.

Ekkor a helyszínen tartózkodók kivették a kést a földön fekvő férfi kezéből, és értesítették a biztonságiakat, akik rendőr hívtak. A meggyilkolt férfi nagymamájára felfüggesztett fogházbüntetést kértek garázdaságért, az emberölés előkészületével vádolt párjára viszont már letöltendő börtönbüntetést kért a vádhatóság.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik